HU/SB 3.26.16
16. VERS
- prabhāvaṁ pauruṣaṁ prāhuḥ
- kālam eke yato bhayam
- ahaṅkāra-vimūḍhasya
- kartuḥ prakṛtim īyuṣaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
prabhāvam—a hatás; pauruṣam—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; prāhuḥ—azt mondták; kālam—az időtényező; eke—néhány; yataḥ—amelyből; bhayam—félelem; ahaṅkāra-vimūḍhasya—a hamis ego által megtévesztve; kartuḥ—az egyéni léleknek; prakṛtim—az anyagi természet; īyuṣaḥ—kapcsolatba kerülve vele.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének befolyását az időtényezőben lehet érzékelni, amely az anyagi természettel kapcsolatba került, megtévesztett lélek hamis egójának köszönhetően halálfélelmet okoz.
MAGYARÁZAT
Az élőlény halálfélelme hamis egójának, azaz annak köszönhető, hogy önmagát a testtel azonosítja. Mindenki fél a haláltól. Valójában a szellemi lélek nem hal meg, de mivel a testet tekintjük az önvalónak, kifejlődik bennünk a halálfélelem. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 11.2.37) azt mondja: bhayaṁ dvitīyābhiniveśataḥ syāt. Dvitīya az anyagra utal, amely különbözik a lélektől. Az anyag a lélek másodlagos megnyilvánulása, mivel az anyag a lélekből jön létre. Ahogy a felsorolt anyagi elemek létének a Legfelsőbb Úr, a Legfelsőbb Lélek az oka, ugyanúgy a test a szellemi lélek terméke. Az anyagi testet éppen ezért dvitīyának, „a másodiknak” nevezik. Aki ebben a második elemben, a lélek második megnyilvánulásában merül el, az fél a haláltól. Ha valaki teljes meggyőződéssel tudja, hogy ő nem a teste, számára a halálfélelem nem létezik, hiszen a szellemi lélek nem hal meg.
Ha a szellemi lélek az odaadó szolgálat lelki cselekedeteit végzi, akkor elhagyja a születés és halál síkját, s az anyagi testtől mentes teljes lelki szabadság állapotába kerül. A halálfélelem kāla, vagyis az időtényező műve, ami az Istenség Legfelsőbb Személyiségének befolyását képviseli. Az idő tehát pusztít. Minden, ami létrejön, pusztulásnak és megsemmisülésnek van kitéve, s mindez az idő műve. Az idő az Úr képviselője, s arra emlékeztet bennünket, hogy meg kell hódolnunk az Úrnak. Az Úr, mint idő, minden feltételekhez kötött lélekhez szól. A Bhagavad-gītāban azt mondja, hogy annak, aki meghódol Neki, többé nem okoz gondot a születés és a halál. Az időtényezőt ezért úgy kell elfogadnunk, mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki előttünk áll. Ezt magyarázza el a következő vers.