HU/SB 3.29.28
28. VERS
- jīvāḥ śreṣṭhā hy ajīvānāṁ
- tataḥ prāṇa-bhṛtaḥ śubhe
- tataḥ sa-cittāḥ pravarās
- tataś cendriya-vṛttayaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
jīvāḥ—élőlények; śreṣṭhāḥ—jobb; hi—valóban; ajīvānām—mint az élettelen tárgyak; tataḥ—mint azok; prāṇa-bhṛtaḥ—életjelenséget mutató lények; śubhe—ó, áldott anya; tataḥ—mint ők; sa-cittāḥ—fejlett tudatú lények; pravarāḥ—jobb; tataḥ—mint ők; ca—és; indriya-vṛttayaḥ—akik érzékfelfogással rendelkeznek.
FORDÍTÁS
Ó, áldott anya! Az élőlények magasabb rendűek, mint az élettelen tárgyak, s közöttük azok a jobbak, akik életjelenségeket mutatnak. Náluk jobbak azok az állatok, akikben kifejlődött a tudat, s még náluk is jobbak azok, akikben kialakult az érzékfelfogás.
MAGYARÁZAT
Az előző vers elmagyarázta, hogy az élőlényeket bőséges ajándékokkal és barátságos viselkedéssel kell megtisztelnünk, ez a vers és az ezt követő ślokák pedig a különféle szinteken álló élőlényekről beszélnek, hogy megtudhassuk, mikor kell barátságosan viselkednünk, s mikor kell adományoznunk. A tigris például élőlény, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szerves része, s a Legfelsőbb Úr jelen van a szívében Felsőlélekként. Azt jelentené ez, hogy a tigrist barátként kell kezelnünk? Természetesen nem. Másképp kell viselkednünk vele, adományt adva neki prasāda formájában. Az őserdőkben élő szentek nem bánnak barátként a tigrisekkel, hanem ételt, prasādát adnak nekik. Jönnek a tigrisek, elfogyasztják az ételt, s elmennek, ugyanúgy, ahogy a kutyák. A védikus szokások szerint a kutyát nem engedik be a házba. Tisztátalanságuk miatt, macskák és kutyák nem léphetnek egy úriember lakásába, hanem úgy nevelik őket, hogy kint maradjanak. A könyörületes családfenntartó prasādát ad a kutyáknak és a macskáknak, azok pedig kint megeszik az ételt, majd továbbállnak. Könyörületesnek kell lennünk az alacsonyabb rendű élőlényekhez, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanúgy kell velük bánnunk, mint az emberi lényekkel. Éreznünk kell, hogy egyenlőek velünk, de a bánásmódban különbséget kell tennünk. A következő hat vers — amely az életkörülmények különféle szintjeivel foglalkozik — meghatározza, hogyan kell különbséget tennünk.
Az első különbséget a halott, kőszerű anyag és az élő organizmus között tesszük. Az élő organizmus megnyilvánulásával néha még egy kőben is találkozhatunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy vannak hegyek, hegységek, melyek növekszenek. Ez annak köszönhető, hogy a lélek jelen van abban a kőben. Az élő állapot következő megnyilvánulása azután a tudat kialakulása, majd azt követően az érzékfelfogás kifejlődése. A Mahābhārata Mokṣa-dharma részében az áll, hogy a fákban kialakult az érzékfelfogás; a fák rendelkeznek a látás és szaglás képességével. Tapasztalatból tudjuk, hogy a fák látnak. Előfordul, hogy egy nagy fa megváltoztatja növekedésének irányát, hogy kikerüljön egy akadályt. Ez azt jelenti, hogy a fa lát, s a Mahābhārata szerint a fa a szag érzékelésére is képes. Ez jelzi az érzékfelfogás kialakulását.