HU/SB 3.5.4
4. VERS
- tat sādhu-varyādiśa vartma śaṁ naḥ
- saṁrādhito bhagavān yena puṁsām
- hṛdi sthito yacchati bhakti-pūte
- jñānaṁ sa-tattvādhigamaṁ purāṇam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tat–ezért; sādhu-varya–ó, hatalmas a szentek között; ādiśa–kérlek, taníts; vartma–az út; śam–kedvező; naḥ–számunkra; saṁrādhitaḥ–tökéletesen szolgálva; bhagavān–az Istenség Személyisége; yena–ami által; puṁsām–az élőlénynek; hṛdi sthitaḥ–a szívben lakozó; yacchati–ad; bhakti-pūte–a tiszta bhaktának; jñānam–tudás; sa–az; tattva–igazság; adhigamam–ami által az ember tanul; purāṇam–hiteles, ősi.
FORDÍTÁS
Ezért, ó, nagy bölcs, kérlek, taníts engem az Úr transzcendentális odaadó szolgálatáról, hogy Ő, aki mindenki szívében ott lakozik, örömmel adja át belülről az Abszolút Igazságról szóló, az ősi védikus elvek szerinti tudást, melyet csak azok kapnak meg, akik az odaadó szolgálat folyamata által tökéletesen megtisztultak!
MAGYARÁZAT
Ahogyan azt már a Śrīmad-Bhāgavatam Első Énekében elmondtuk, az Abszolút Igazságot az ember értelmi képességeinek megfelelően három fokozaton keresztül valósíthatja meg, ámbár ezek a szintek nem különböznek egymástól. Az erre legalkalmasabb transzcendentalista az Úr tiszta bhaktája, akiben nyoma sincs a gyümölcsöző tetteknek vagy a filozófiai spekulációnak. Egyedül az odaadó szolgálat révén tisztul meg teljesen az ember szíve minden anyagi fedőrétegtől, a karmától, a jñānától és a yogától. Csak ezen a megtisztult szinten ad útmutatást az Úr – aki mindenki szívében ott lakozik az egyéni lélekkel együtt –, hogy a bhakta elérhesse a végső célt, s hazatérhessen, vissza Istenhez. Ezt erősíti meg a Bhagavad-gītā (BG 10.10): teṣāṁ satata-yuktānāṁ bhajatām. Az Úr csak akkor részesít egy bhaktát tudásban, ahogy azt Arjuna és Uddhava esetében is tette, ha elégedett odaadó szolgálatával.
A jñānīk, yogīk és karmīk nem számíthatnak az Úr ilyen közvetlen együttműködésére. Ők képtelenek transzcendentális szerető szolgálattal elégedetté tenni az Urat, s nem is hisznek az Úr szolgálatában. A bhakti folyamatát, ahogyan azt a vaidhī-bhakti (az előírt szabályokat követő odaadó szolgálat) szabályozó elvei szerint végezni kell, a kinyilatkoztatott írások határozzák meg, s a nagy ācāryák is megerősítik. Ez a gyakorlat segíti a kezdő bhaktát, hogy a rāga-bhakti szintjére emelkedjen, amikor az Úr belülről, mint caitya-guru, azaz a Legfelsőbb Tudatként jelen lévő lelki tanítómester áll kapcsolatban a bhaktával. A bhaktákon kívül egyetlen transzcendentalista sem tesz különbséget az egyéni lélek és a Felsőlélek között, mert helytelenül azt gondolják, hogy a Legfelsőbb Tudat és az egyéni tudat egy és ugyanaz. Ez a téves elképzelés alkalmatlanná teszi az abhaktákat, hogy belülről bármilyen irányítást kapjanak, s ezért nem részesülhetnek az Úr közvetlen segítségében. Ezek az emberek, a monista filozófia követői csak akkor tudnak meghódolni az Úrnak, Vāsudevának, amikor sok-sok élet után rájönnek arra, hogy az Urat imádni kell, s hogy a bhakta egyidejűleg egy az Úrral és különbözik is Tőle. Ezen a ponton kezdődik el a tiszta odaadó szolgálat. Az Abszolút Igazság megértésének az a folyamata, amit a félrevezetett monisták követnek, rendkívül nehéz, ezzel szemben az a módszer, amellyel a bhakták próbálják megérteni az Abszolút Igazságot, közvetlenül az Úrtól származik, akinek az odaadó szolgálat örömet okoz. A sok kezdő bhakta nevében Vidura Maitreyát legelőször az odaadó szolgálat útjáról kérdezte, amellyel kedvében járhatunk a szívben lakozó Úrnak.