HU/SB 4.11.22
22. VERS
- kecit karma vadanty enaṁ
- svabhāvam apare nṛpa
- eke kālaṁ pare daivaṁ
- puṁsaḥ kāmam utāpare
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kecit—néhány; karma—gyümölcsöző cselekedetek; vadanti—elmagyarázzák; enam—azt; svabhāvam—természet; apare—mások; nṛpa—kedves Dhruva királyom; eke—néhány; kālam—idő; pare—mások; daivam—sors; puṁsaḥ—az élőlénynek; kāmam—vágy; uta—szintén; apare—mások.
FORDÍTÁS
Néhányan azt mondják, hogy a fajok sokfélesége, valamint a különféle fajokban az eltérő szenvedés és boldogság a karma eredménye. Vannak, akik azt gondolják, hogy mindez a természetnek köszönhető, mások szerint az idő az oka, megint mások szerint a sors, és olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy a vágy okozza.
MAGYARÁZAT
Sokféle filozófus van: mīmāṁsakák, ateisták, csillagászok, szexualisták, valamint az elmebeli spekulálók számtalan más csoportja. A valódi végkövetkeztetés azonban az, hogy egyedül a mi tetteink azok, melyek az anyagi világhoz kötnek bennünket a különféle fajokban. A Védák megmagyarázzák, hogy ezek a különféle fajok az élőlény vágyainak köszönhetően jöttek létre. Az élőlény nem egy halott kő — számtalan különféle vágya van (kāma). A Védák azt mondják, kāmo ’karṣīt. Az élőlények eredetileg az Úr részei, mint a tűz szikrái, de leestek ebbe az anyagi világba, mert ide vonzotta őket az a vágy, hogy uralmuk alá hajtsák a természetet. Ez az igazság. Minden élőlény legjobb képessége szerint arra törekszik, hogy uralkodjon az anyagi források fölött.
Ezt a kāmát, azaz vágyat nem lehet megsemmisíteni. Néhány filozófus azt mondja, hogy ha az ember feladja vágyait, újra felszabadul. A vágyakról azonban lehetetlen lemondani, mert a vágy az élőlény szimptómája. Ha nem lennének vágyak, az élőlény egy halott kő lenne. Śrīla Narottama dāsa Ṭhākura ezért azt tanácsolja, hogy irányítsuk vágyainkat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálatára. Ekkor a vágyak megtisztulnak, s ha a vágyak megtisztultak, az ember megszabadul minden anyagi szennyeződéstől. A végkövetkeztetés az, hogy a különféle filozófusok elméletei, amelyek a különféle létformákra és a rájuk jellemző eltérő boldogságra és szenvedésre próbálnak magyarázatot adni, mind tökéletlenek. A valódi magyarázat az, hogy Isten örök szolgái vagyunk, s amint megfeledkezünk erről a kapcsolatról, az anyagi világba zuhanunk, ahol mi teremtjük meg különféle cselekedeteinket, és szenvedünk azok eredményétől, vagy élvezzük azt. A vágy húz minket ebbe az anyagi világba, ám ezt a vágyat meg kell tisztítanunk, s az Úr odaadó szolgálatába kell állítanunk. Ekkor betegségünk — vándorlásunk az univerzumban a különféle létformákban és feltételek között — véget ér.