HU/SB 4.12.29
29. VERS
- parītyābhyarcya dhiṣṇyāgryaṁ
- pārṣadāv abhivandya ca
- iyeṣa tad adhiṣṭhātuṁ
- bibhrad rūpaṁ hiraṇmayam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
parītya—körüljárva; abhyarcya—imádva; dhiṣṇya-agryam—a transzcendentális repülőgépet; pārṣadau—a két társnak; abhivandya—felajánlotta hódolatát; ca—szintén; iyeṣa—megkísérelte; tat—az a repülőgép; adhiṣṭhātum—felszállni; bibhrat—ragyogó; rūpam—formája; hiraṇmayam—arany.
FORDÍTÁS
Mielőtt felszállt volna, Dhruva Mahārāja szertartásosan imádta és körbejárta a repülőgépet, majd Viṣṇu társainak is felajánlotta hódolatát. Eközben teste ragyogni és fényleni kezdett, akár az olvadt arany. Tökéletesen készen állt, hogy felszálljon a transzcendentális repülőgépre.
MAGYARÁZAT
Az abszolút világban a repülő, az Úr Viṣṇu társai és Maga az Úr Viṣṇu mind lelkiek. Ott nincs semmilyen anyagi szennyeződés, és természetét tekintve minden egy. Ahogy az Úr Viṣṇu imádandó, imádandóak a társai, a repülőgépe, a lakhelye és minden más, ami Hozzá tartozik, hiszen minden, ami Viṣṇué, épp olyan jó, mint Maga az Úr Viṣṇu. Dhruva Mahārāja nagyon jól tudta ezt, mert tiszta vaiṣṇava volt, ezért mielőtt felszállt volna, felajánlotta tiszteletét az Úr társainak és a repülőgépnek. Eközben azonban teste lelkivé változott, s ragyogni kezdett, mint az olvadt arany. Ily módon ő is eggyé vált Viṣṇuloka többi tartozékával.
A māyāvādī filozófusok nem tudják elképzelni, hogyan jöhet létre ez az egység a változatosságban is. Az ő elképzelésük az egységről az, hogy nincs sokféleség — ezért lettek imperszonalisták. Ahogy a Śiśumāra, a Viṣṇuloka vagy a Dhruvaloka teljesen különbözik ettől az anyagi világtól, úgy az ebben a világban létező Viṣṇu templom is tökéletesen különbözik ettől az anyagi világtól. Amikor belépünk egy templomba, tisztában kell lennünk azzal, hogy nem az anyagi világban vagyunk. A templomban az Úr Viṣṇu, trónja, szobája és mindaz, ami ott van, transzcendentális. A három kötőerő, a sattva-guṇa, a rajo-guṇa és a tamo-guṇa nem léphet be a templomba. Ezért azt mondják, hogy ha valaki az erdőben él, az a jóság kötőerejében van, aki a városban lakik, az a szenvedély kötőerejében, aki pedig bordélyházban, italboltban vagy vágóhídon él, az a tudatlanság kötőerejének rabja. Ám aki templomban lakik, az a Vaikuṇṭhalokán él. A templomban minden éppen úgy imádandó, mint az Úr Viṣṇu vagy Kṛṣṇa.