HU/SB 4.24.64
64. VERS
- sṛṣṭaṁ sva-śaktyedam anupraviṣṭaś
- catur-vidhaṁ puram ātmāṁśakena
- atho vidus taṁ puruṣaṁ santam antar
- bhuṅkte hṛṣīkair madhu sāra-ghaṁ yaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sṛṣṭam—a teremtésben; sva-śaktyā—saját energiád által; idam—ez a kozmikus megnyilvánulás; anupraviṣṭaḥ—utána belelépni; catuḥ-vidham—négyféle; puram—testek; ātma-aṁśakena—saját szerves részed által; atho—ezért; viduḥ—tudnak; tam—őt; puruṣam—az élvező; santam—létezve; antaḥ—belül; bhuṅkte—élvez; hṛṣīkaiḥ—az érzékek által; madhu—édesség; sāra-gham—méz; yaḥ—aki.
FORDÍTÁS
Drága Uram! Saját energiáiddal teremtesz, majd négyféle formában belépsz a teremtésbe. Az élőlények szívében lakozol, ezért ismered őket, és tudod, hogyan élvezik az érzékkielégítést. Az anyagi teremtés állítólagos boldogsága éppen olyan élvezetet okoz, mint a méheknek a méz, amit összegyűjtöttek a lépben.
MAGYARÁZAT
Az anyagi kozmikus megnyilvánulás az Istenség Legfelsőbb Személyisége külső energiájának a megnyilvánulása, de mivel a tehetetlen anyag nem képes függetlenül működni, Maga az Úr belép ebbe az anyagi teremtésbe részleges kiterjedése (Paramātmā) formájában, valamint elkülönült szerves részeiként (élőlényekként). Más szóval mind az élőlények, mind az Istenség Legfelsőbb Személyisége csupán azért hatolnak be az anyagi teremtésbe, hogy működésbe hozzák. A Bhagavad-gītā (BG 7.5) kijelenti:
- apareyam itas tv anyāṁ
- prakṛtiṁ viddhi me parām
- jīva-bhūtāṁ mahā-bāho
- yayedaṁ dhāryate jagat
„Ó, erős karú Arjuna, ezeken kívül van egy másik, felsőbbrendű energiám is, az élőlények, akik kihasználják az anyagi, alsóbbrendű természet forrásait.”
Mivel az anyagi világ képtelen önállóan működni, az élőlények négyfajta testben az anyagi megnyilvánulásba kerülnek. A catur-vidham szó fontos ebben a versben. Négyféle élőlény születik meg az anyagi világban. Vannak, akik embrióból (jarāyu-ja), akik tojásból (aṇḍa-ja), akik verejtékből (sveda-ja) és mint a fák, magokból (udbhij-ja) születnek. Tekintet nélkül arra, hogyan jelennek meg ezek az élőlények, mindannyian az érzéki élvezetet hajszolják.
Ez a vers megsemmisíti a materialista tudósoknak azt az állítását, hogy az emberek kivételével egyetlen élőlénynek sincsen lelke. Akár embrióból, tojásból, verejtékből vagy magokból született, a nyolcmillió-négyszázezer fajban minden élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerves része, s ezért mindegyikük egy egyéni lélekszikra és lélek. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége is az élőlény szívében marad, függetlenül attól, hogy az élőlény ember, állat, fa, bacilus vagy mikroba. Az Úr mindenki szívében ott lakozik, és mivel minden élőlény azért jön ebbe az anyagi világba, hogy valóra váltsa az érzékek élvezetére irányuló vágyát, az Úr irányítja őket, hogy érzékeiken keresztül élvezetben lehessen részük. Így hát Paramātmā, az Istenség Legfelsőbb Személyisége ismeri mindenki vágyait. A Bhagavad-gītā (BG 15.15) kijelenti:
- sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo
- mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca
„Én mindenki szívében ott lakozom, s Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a felejtés.”
Az élőlények szívében lakozva az Úr adja meg az emlékezetet, amelynek segítségével az élőlény bizonyos dolgokat élvezni tud. Az élőlények elkészítik élvezetes lépeiket, aztán élvezik azokat. A méhek példája nagyon találó, mert amikor a méhek megpróbálnak élvezethez jutni a lépből, el kell tűrniük a többi méh csípését. A méz élvezete közben örökké csipkedik egymást, ezért nem élvezhetik felhőtlenül a méz édességét, hiszen mellette szenvednek is. Az élőlények ki vannak téve az anyagi élvezet fájdalmainak és örömeinek, míg az Istenség Legfelsőbb Személyisége, ismerve az érzékek élvezetére irányuló terveiket, közömbös azokkal szemben. Az Upaniṣadok a fán ülő két madár példáját hozzák fel. Az egyik madár (a jīva, vagyis az élőlény) élvezi a fa gyümölcseit, a másik madár pedig (Paramātmā) csupán a tanúja ennek. A Bhagavad-gītā (BG 13.23) az Istenség Legfelsőbb Személyiségét Paramātmāként upadraṣṭának (felülvigyázónak) és anumantānak (engedélyezőnek) nevezi.
Az Úr csupán tanú, s Ő ad engedélyt az élőlénynek az érzéki élvezetre. Paramātmā adja az intelligenciát ahhoz is, hogy a méhek kaptárt tudjanak építeni, mézet tudjanak gyűjteni a különböző virágokból, el tudják raktározni és élvezni tudják. A Paramātmā független az élőlényektől, mégis ismeri a szándékaikat, és lehetőségeket ad nekik, hogy cselekedeteik eredményét élvezhessék, illetve hogy szenvedjenek azoktól. Az emberi társadalom pontosan olyan, mint egy méhkas: mindenki mézet gyűjt a különböző virágokból, azaz pénzt gyűjt a különböző forrásokból, és aztán hatalmas birodalmakat hoznak létre az általános élvezet érdekében. Miután azonban megteremtik ezeket a nagy birodalmakat, szenvedniük kell a többi nemzet csípéseitől. Néha a nemzetek háborút üzennek egymásnak, s az emberi méhkasok attól kezdve csak szenvedést okoznak. Az emberi lények azért hozzák létre e méhkasokat, hogy élvezzék az érzékkielégítés édességét, ugyanakkor mások, más nemzetek csípéseitől kell szenvedniük. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége Paramātmāként csupán szemtanúja ennek. Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége és a jīvák egyaránt eljönnek az anyagi világba, ám Paramātmā, az Istenség Legfelsőbb Személyisége imádandó, mert ő tette lehetővé az élőlény boldogságát az anyagi világban. Ez azonban nem más, mint az anyagi világ, ezért részegség nélkül senki sem élvezheti itt a boldogságot. Az anyagi élvezet részegséget jelent, ám a lelki élvezet mindig tiszta, s az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a védelme alatt áll.