HU/SB 4.30.28
28. VERS
- etāvat tvaṁ hi vibhubhir
- bhāvyaṁ dīneṣu vatsalaiḥ
- yad anusmaryate kāle
- sva-buddhyābhadra-randhana
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
etāvat—így; tvam—Te, Urunk; hi—kétségtelenül; vibhubhiḥ—kiterjedéseken keresztül; bhāvyam—felfogott; dīneṣu—az alázatos bhaktáknak; vatsalaiḥ—könyörületes; yat—amelyik; anusmaryate—mindig emlékeznek rá; kāle—idővel; sva-buddhyā—az ember odaadó szolgálata révén; abhadra-randhana—ó, minden szerencsétlenség elpusztítója.
FORDÍTÁS
Kedves Urunk! Te elpusztítasz minden kedvezőtlen dolgot, és arcā-vigraha kiterjedéseden keresztül könyörületes vagy szegény bhaktáidhoz. Úgy kell gondolnod ránk, mint örök szolgáidra.
MAGYARÁZAT
Az Úr arcā-vigrahaként ismert formája korlátlan energiáinak egy kiterjedése. Amikor az Úr egyre elégedettebbé válik egy bhakta szolgálatával, idővel úgy fogadja el őt, mint számtalan tiszta szolgáinak egyikét. Az Úr természeténél fogva nagyon könyörületes, ezért elfogadja a kezdő bhakták szolgálatát. A Bhagavad-gītā megerősíti (BG 9.26):
- patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ
- yo me bhaktyā prayacchati
- tad ahaṁ bhakty-upahṛtam
- aśnāmi prayatātmanaḥ
„Ha valaki szeretettel és áhítattal áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.” A bhakták zöldségek, gyümölcsök, levelek és víz formájában ételeket ajánlanak az arcā-vigrahának. Az Úr bhakta-vatsala, könyörületes a bhaktáihoz, így hát elfogadja ezeket a felajánlásokat. Az ateisták azt gondolják, hogy a bhakták bálványt imádnak, ez azonban nem így van. Janārdana, a Legfelsőbb Úr a bhāvát, a szolgáló mentalitást fogadja el. Az Úr imádatát végző kezdő bhakta talán nem tudja, milyen értéke van ennek az imádatnak, a Legfelsőbb Úr azonban bhakta-vatsala, s így elfogadja a bhaktáját, és amikor elérkezik az ideje, hazaviszi Magához.
Ezzel kapcsolatban van egy történet egy brāhmaṇáról, aki az elméjében édes tejberizst ajánlott fel az Úrnak. Nem volt pénze és lehetősége, hogy mūrtit imádjon, gondolatban azonban mindent szépen megcsinált. Arany korsókban hozott vizet a szent folyókból, hogy megfürdesse a mūrtit, és a legízletesebb ételeket ajánlotta fel Neki, köztük édes tejberizst is. Egyszer épp az édes rizst készült felajánlani, ám úgy gondolta, hogy túlságosan forró. „Hadd nézzem csak! Lehet, hogy túl forró!” — gondolta, s beledugta az ujját az édes rizsbe, hogy megnézze, milyen meleg. A forró rizs nyomban megégette az ujját, s meditációja megszakadt. Annak ellenére, hogy csupán az elméjében ajánlotta fel az ételt az Úrnak, az Úr elfogadta, s azonnal egy hintót küldött érte Vaikuṇṭháról, hogy vigyék őt haza, vissza Istenhez. Minden őszinte bhaktának kötelessége tehát, hogy arcā-vigrahát tartson az otthonában vagy a templomban, s imádja az Úr formáját a hiteles szentírások előírásainak és a lelki tanítómester utasításainak megfelelően.