HU/SB 6.14.5
5. VERS
- muktānām api siddhānāṁ
- nārāyaṇa-parāyaṇaḥ
- sudurlabhaḥ praśāntātmā
- koṭiṣv api mahā-mune
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
muktānām—azok közül, akik életük során felszabadultak (akik nem ragaszkodnak a társadalom, barátság és szerelem jelentette testi kényelemhez); api—még; siddhānām—akik tökéletesek (mert megértik, hogy a testi kényelemnek nincs jelentősége); nārāyaṇa-parāyaṇaḥ—aki arra a következtetésre jutott, hogy Nārāyana a legfelsőbb; su-durlabhaḥ—nagyon ritka; praśānta—teljesen békés; ātmā—akinek az elméje; koṭiṣu—milliárd és milliárd közül*; api—még; mahā-mune—ó, nagy bölcs.
FORDÍTÁS
Ó, nagy bölcs! A felszabadult és a felszabadulásról tökéletes tudással rendelkező lelkek milliárdjai közül talán egy akad, aki az Úr Nārāyaṇa, Kṛṣṇa bhaktája. Az ilyen teljesen békés bhakta rendkívül ritka.
MAGYARÁZAT
Śrīla Viśvanātha Cakravarti Ṭhākura a következő magyarázatot fűzi e vershez:
Csupán vágyni a muktira, a felszabadulásra nem elegendő — valóban fel is kell szabadulni. Amikor az ember megérti a materialista életmód hiábavalóságát, nagy tudásra tesz szert, ezért a vānaprastha rendbe lép, s megválik a családtól, a feleségtől és a gyermekektől. Ezután tovább kell fejlődnie, eljutván a sannyāsa, az igazi lemondott rend szintjére, ahonnan sohasem szabad visszaesnie, hogy újra a materialista élettől szenvedjen. Lehet, hogy valaki vágyik a felszabadulásra, ez azonban még nem jelenti azt, hogy már fel is szabadult. Nagyon ritka, hogy valaki eléri a felszabadulást. Noha sokan lépnek a sannyāsa rendbe a felszabadulás érdekében, tökéletlenségük miatt újra ragaszkodás ébred bennük a nők, az anyagi tettek, a társadalmi, jótékony cselekedetek stb. iránt.
Azokat a jñānīkat, yogīkat és karmīkat, akik nem végeznek odaadó szolgálatot, sértegetőknek hívják. Māyāvādī kṛṣṇe aparādhī, mondja Śrī Caitanya Mahāprabhu: aki úgy gondolja, hogy minden māyā, ahelyett, hogy azt gondolná, hogy minden Kṛṣṇa, azt aparādhīnak, sértegetőnek nevezik. Annak ellenére, hogy a māyāvādīk, az imperszonalisták sértést követnek el Kṛṣṇa lótuszlába ellen, mégis a siddhák, az önmegvalósítást elértek közé lehet sorolni őket. Ők közelebb állnak a lelki tökéletességhez, mert legalább azt megértették, hogy mi a lelki élet. Ha egy ilyen ember nārāyaṇa-parāyaṇává, az Úr Nārāyaṇa bhaktájává válik, akkor jobb a jīvan-muktánál, annál, aki felszabadult vagy tökéletes. Ehhez magasabb rendű intelligenciára van szükség.
Kétféle jñānī van. Az egyik az odaadó szolgálathoz vonzódik, míg a másik a személytelen megvalósításhoz. Az imperszonalisták általában nagy-nagy erőfeszítéseket tesznek valami alig érzékelhető eredményért, ezért azt mondják róluk, hogy olyan rizskalászt csépelnek, amiben nincs mag (sthūla-tuṣāvaghātinaḥ). A jñānīk másik fajtája, akiknek jñānája bhaktival keveredik, szintén két csoportra osztható: akik az Istenség Legfelsőbb Személyisége úgynevezett hamis formájának adják át magukat, valamint akik az Istenség Legfelsőbb Személyiségét sac-cid-ānānda-vigrahaként, valódi lelki formaként értik meg. A māyāvādī hívők Nārāyaṇát, Viṣṇut azzal az elképzeléssel imádják, hogy Viṣṇu egy māyā-formát fogadott el, s hogy a végső igazság valójában személytelen. A tiszta bhakta azonban sohasem gondolja azt, hogy Viṣṇu egy māyā-testet öltött Magára, hanem tökéletesen tisztában van azzal, hogy az eredeti Abszolút Igazság a Legfelsőbb Személy. Az ilyen bhaktának valóban van tudása, és sohasem merül a Brahman-ragyogásba. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 10.2.32) kijelenti:
- ye ’nye ’ravindākṣa vimukta-māninas
- tvayy asta-bhāvād aviśuddha-buddhayaḥ
- āruhya kṛcchreṇa paraṁ padaṁ tataḥ
- patanty adho ’nādṛta-yuṣmad-aṅghrayaḥ
„Ó, Urunk! Tisztátalan azoknak az értelme, akik magukról azt gondolják, hogy felszabadultak, de nincs odaadásuk. Noha szigorú lemondásaikkal és vezekléseikkel a felszabadulás legmagasabb szintjére emelkedtek, elkerülhetetlenül visszaesnek az anyagi létbe, mert nem keresnek menedéket lótuszlábadnál.” Ugyanezt a gondolatot a Bhagavad-gītā (BG 9.11) is alátámasztja, amikor az Úr így szól:
- avajānanti māṁ mūḍhā
- mānuṣīṁ tanum āśritam
- paraṁ bhāvam ajānanto
- mama bhūta-maheśvaram
„Az ostobák kigúnyolnak, amikor alászállok emberi alakomban. Nem ismerik transzcendentális természetem, nem tudják, hogy mindenek Legfelsőbb Ura vagyok.” Amikor az ostobák (a mūḍhák) azt látják, hogy Kṛṣṇa pontosan úgy cselekszik, mint egy emberi lény, becsmérelni kezdik transzcendentális testét, mert nem ismerik a paraṁ bhāvamot, az Úr transzcendentális formáját és cselekedeteit. Az ilyen embereket a Bhagavad-gītā a későbbiekben így jellemzi (BG 9.12):
- moghāśā mogha-karmāṇo
- mogha-jñānā vicetasaḥ
- rākṣasīm āsurīṁ caiva
- prakṛtiṁ mohinīṁ śritāḥ
„Ezek a megtévesztett emberek a démonikus és ateista nézetekhez vonzódnak. Ebben az illuzórikus állapotban a felszabaduláshoz, a gyümölcsöző tettekhez és a tudomány műveléséhez fűzött összes reményük meghiúsul.” Nem tudják, hogy Kṛṣṇa teste nem anyagi. Kṛṣṇa teste és lelke között nincs különbség, de mivel az ostobák emberi lénynek látják Őt, kigúnyolják. Nem tudják elképzelni, hogyan lehet egy olyan személy, mint Kṛṣṇa, mindennek az eredete (govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi). Az ilyen emberekről azt mondják, hogy moghāśāḥ, azaz reményeik mind meghiúsulnak. Bármire is vágynak a jövőben, kudarcot fognak vallani. Még ha látszólag odaadó szolgálatot végeznek, akkor is moghāśāḥnak nevezik őket, mert végső soron vágyuk az, hogy a Brahman-ragyogásba merüljenek.
Akik arra vágynak, hogy az odaadó szolgálat révén a mennyei bolygókra jussanak, szintén csalódni fognak, mert az odaadó szolgálatnak nem ez az eredménye. De még ők is lehetőséget kapnak arra, hogy odaadó szolgálatot végezzenek és megtisztuljanak. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.17) így ír:
- śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ
- puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ
- hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi
- vidhunoti suhṛt satām
„Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége, aki a Paramātmā [Felsőlélek] mindenki szívében, és aki az őszinte bhakta jótevője, megtisztítja az anyagi élvezet utáni vágytól annak a bhaktának a szívét, akiben felébredt a vágy arra, hogy hallja az Ő üzenetét, melynek megfelelő hallgatása és elmondása már önmagában jámbor tett.”
Ha valaki nem tisztítja ki szíve mélyéről a szennyet, nem válhat tiszta bhaktává. Ezért használja ez a vers a sudurlabhaḥ („nagyon ritka”) szót. Nemcsak sok száz és sok ezer, de sok millió tökéletesen felszabadult lélek között is alig találni egy tiszta bhaktát. A versben éppen ezért a koṭiṣv api szavakkal találkozunk. Śrīla Madhvācārya a következőket idézi a Tantra Bhāgavatából:
- nava-koṭyas tu devānām
- ṛṣayaḥ sapta-koṭayaḥ
- nārāyaṇāyanāḥ sarve
- ye kecit tat-parāyaṇāḥ
„Kilencvenmillió félisten és hetvenmillió bölcs van, akiket nārāyaṇāyanának, az Úr Nārāyaṇa bhaktáinak neveznek, ám nārāyaṇa-parāyaṇának csak néhányat hívnak közülük.”
- nārāyaṇāyanā devā
- ṛṣy-ādyās tat-parāyaṇāḥ
- brahmādyāḥ kecanaiva syuḥ
- siddho yogya-sukhaṁ labhan
A siddhák és a nārāyaṇa-parāyaṇák között az a különbség, hogy nārāyaṇa-parāyāṇáknak az Úr közvetlen bhaktáit nevezik, siddháknak pedig azokat, akik különféle misztikus yoga-folyamatokat végeznek.
*
A koti szó tízmilliót jelent, többes számának jelentése pedig „milliárd és milliárd”.