HU/SB 7.4.39
39. VERS
- kvacid rudati vaikuṇṭha-
- cintā-śabala-cetanaḥ
- kvacid dhasati tac-cintā-
- hlāda udgāyati kvacit
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kvacit—néha; rudati—sír; vaikuṇṭha-cintā—a Kṛṣṇáról szóló gondolatok; śabala-cetanaḥ—akinek az elméjét megzavarták; kvacit—néha; hasati—nevet; tat-cintā—a Róla szóló gondolatok miatt; āhlādaḥ—ujjongó; udgāyati—hangosan énekel; kvacit—néha.
FORDÍTÁS
Amiatt, hogy a Kṛṣṇa-tudat fejlett síkját érte el, néha sírt, néha nevetett, néha ujjongott, néha pedig hangosan énekelt.
MAGYARÁZAT
Ez a vers még jobban rávilágít, mennyire hasonlítanak a bhakták a gyerekekre. Ha az anya a kisgyermekét az ágyában vagy a bölcsőjében hagyja, s elmegy, hogy házi teendői után nézzen, a gyerek azonnal észreveszi, hogy az anyja magára hagyta, és rögtön sírni kezd. Amint azonban az anya visszatér és a gondjaiba veszi, újra nevet és boldog. Prahlāda Mahārāja mindig elmélyülten Kṛṣṇára gondolt, ezért néha a távolléte fájdalommal töltötte el. „Hol van Kṛṣṇa?” — gondolkozott. Śrī Caitanya Mahāprabhu megmagyarázza: sūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ govinda-viraheṇa me. Amikor egy magas szinten álló bhakta úgy érzi, hogy nem látja Kṛṣṇát, mert Kṛṣṇa elment, a távollét fájdalmában sírni kezd. Amikor pedig látja, hogy Kṛṣṇa visszajön és újra az oltalmába veszi, nevet, mint a gyermek, amikor tudja, hogy az anyja vigyáz rá. Ezeket a szimptómákat bhāvának nevezik. Az odaadás nektárja című könyv részletesen leírja a különféle bhāvákat, a bhakta eksztatikus állapotait. Ezek a bhāvák a tökéletes bhakta cselekedeteiben mutatkoznak meg.