HU/SB 7.8.41
41. VERS
- śrī-rudra uvāca
- kopa-kālo yugāntas te
- hato ’yam asuro ’lpakaḥ
- tat-sutaṁ pāhy upasṛtaṁ
- bhaktaṁ te bhakta-vatsala
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-rudraḥ uvāca—az Úr Śiva így imádkozott; kopa-kālaḥ—a megfelelő időpont dühöd számára (hogy megsemmisítsd az univerzumot); yuga-antaḥ—a korszak vége; te—Általad; hataḥ—megölt; ayam—ez; asuraḥ—nagy démon; alpakaḥ—nagyon jelentéktelen; tat-sutam—fia (Prahlāda Mahārāja); pāhi—védelmezd; upasṛtam—aki meghódolt és a közelben áll; bhaktam—bhakta; te—Tiéd; bhakta-vatsala—ó, Uram, aki olyannyira szereted bhaktádat.
FORDÍTÁS
Az Úr Śiva így szólt: Haragod ideje a korszak végén jön el. Ó, Uram, aki természetes módon oly nagyon szereted bhaktádat, most, hogy megölted ezt a jelentéktelen démont, Hiraṇyakaśiput, kegyesen oltalmazd fiát, Prahlāda Mahārāját, aki teljesen meghódolt bhaktádként a közelben áll!
MAGYARÁZAT
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége az anyagi világ teremtője. A teremtés során három folyamat megy végbe: teremtés, fenntartás és végül pusztítás. A pusztítás idején, minden egyes korszak végén az Úr feldühödik, s a düh szerepét az Úr Śiva játssza, akit ezért Rudrának hívnak. Amikor az Úr nagy haragjában megjelent, hogy megölje Hiraṇyakaśiput, mindenki rettegett az Úr hangulatától, az Úr Śiva azonban nem félt, mert jól tudta, hogy az Úr dühe szintén līlājához tartozik. Az Úr Śiva tisztában volt azzal, hogy neki kell majd az Úr dühének szerepét játszania. Kāla az Úr Śivát (Bhairavát) jelenti, kopa pedig az Úr dühére utal. Ezek a szavak együtt, kopa-kāla, minden egyes korszak végére utalnak. Valójában az Úr mindig nagyon szereti bhaktáit, még akkor is, ha nagyon haragosnak látszik. Mivel Ő avyayātmā — azaz sohasem esik le —, még ha dühös, akkor is szeretettel fordul bhaktái felé. Az Úr Śiva éppen ezért emlékeztette az Urat, hogy szerető atyaként bánjon Prahlāda Mahārājával, aki ott állt mellette mint tökéletesen meghódolt, nagy bhakta.