HU/SB 7.9.18
18. VERS
- so ’haṁ priyasya suhṛdaḥ paradevatāyā
- līlā-kathās tava nṛsiṁha viriñca-gītāḥ
- añjas titarmy anugṛṇan guṇa-vipramukto
- durgāṇi te pada-yugālaya-haṁsa-saṅgaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—az; aham—én (Prahlāda Mahārāja); priyasya—a legkedvesebb; suhṛdaḥ—jóakarónak; paradevatāyāḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; līlā-kathāḥ—kedvteléseinek az elbeszélései; tava—Tiéd; nṛsiṁha—ó, Uram, Nṛsiṁhadeva; viriñca-gītāḥ—az Úr Brahmā által a tanítványi láncolaton keresztül adott; añjaḥ—könnyedén; titarmi—át fogom szelni; anugṛṇan—állandóan beszélve róla; guṇa—az anyagi természet kötőerői által; vipramuktaḥ—különösen tiszta; durgāṇi—az élet minden gyötrelmes feltétele; te—Tiéd; pada-yuga-ālaya—teljes elmélyedéssel a lótuszlábakon meditálva; haṁsa-saṅgaḥ—a haṁsák, a felszabadult lelkek társaságában (akik nem végeznek anyagi tetteket).
FORDÍTÁS
Ó, Uram, Nṛsiṁhadeva! Bhaktáid, a felszabadult lelkek [haṁsák] között transzcendentális szerető szolgálatodba merülve tökéletesen meg fogok szabadulni azoktól a szennyeződésektől, melyeket az anyagi természet három kötőerejével való kapcsolat okoz, és képes leszek majd dicsőségedet zengeni, Uram, aki olyan kedves vagy számomra. Az Úr Brahmā és tanítványi láncolata nyomdokait hűségesen követve énekelek majd dicsőségedről, s így kétségtelenül képes leszek majd átszelni a tudatlanság óceánját.
MAGYARÁZAT
Ez a vers nagyon alaposan elmagyarázza, mi a bhakta élete és kötelessége. Amint egy bhakta a Legfelsőbb Úr szent nevét és dicsőségét énekli, kétségtelenül felszabadult síkra emelkedik. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy az Urat szent neveit énekelve, cselekedeteiről beszélve és ezeket hallgatva magasztaljuk (śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ (SB 7.5.23)), ez kétségtelenül egy olyan helyzetbe emel minket, amely mentes az anyagi szennyeződésektől. Azokat a hiteles dalokat kell énekelnünk, amelyeket a tanítványi láncolattól kapunk. A Bhagavad-gītāban az áll, hogy éneklésünk akkor hatásos, ha a tanítványi láncolatot követjük (evaṁ paramparā-prāptam imaṁ rājarṣayo viduḥ (BG 4.2)). Ha különféle módszereket találunk ki az éneklésre, az sohasem hozza meg a kívánt eredményt. A hajdani ācāryák (mahājano yena gataḥ sa panthāḥ) által hátrahagyott dalokat vagy elbeszéléseket ismételni azonban rendkívül hatásos, és a folyamat nagyon könnyű. Ebben a versben éppen ezért Prahlāda Mahārāja az añjaḥ („könnyedén”) szót használja. Kétségtelen, hogy könnyebb a kiváló hiteles tekintélyek gondolatait elfogadni a tanítványi láncolaton keresztül, mint az elmebeli spekuláció folyamatát követni, amelynek során az ember igyekszik saját maga kitalálni valamilyen módszert arra, hogy megértse az Abszolút Igazságot. A legjobb, ha elfogadjuk és követjük az előző ācāryák tanításait. Ez rendkívül megkönnyíti Isten és önmagunk megvalósítását. E könnyű folyamatot követve az ember megszabadul a természet anyagi kötőerőinek szennyeződéseitől, s így minden további nélkül át tudja szelni a tudatlanság óceánját, amely oly sok szenvedéssel van teli. A nagy ācāryák nyomdokaiba lépve az ember haṁsákkal, vagyis paramahaṁsákkal, olyan lelkekkel társul, akik teljesen mentesek az anyagi szennyeződéstől. Valójában, ha valaki követi az ācāryák tanításait, mindig mentes marad minden anyagi szennyeződéstől, s élete sikeres lesz, mert eléri az élet célját. Bármilyen színvonalú életet élünk, ez az anyagi világ szenvedésekkel teli. Ehhez semmi kétség nem férhet. Azok a kísérletek, amelyek anyagi úton igyekeznek enyhíteni az anyagi lét gyötrelmét, sohasem járhatnak sikerrel. Hogy valóban boldogok legyünk, el kell fogadnunk a Kṛṣṇa-tudatot, másként a boldogság lehetetlen. Mondhatja valaki, hogy ahhoz, hogy a lelki élet fejlett síkjára eljussunk, tapasyát kell vállalnunk, azaz számtalan kényelmetlenséget önként el kell fogadnunk. Ez a kényelmetlenség azonban nem olyan veszélyes, mint a szenvedések enyhítésére irányuló anyagi törekvések.