HU/SB 7.9.31
31. VERS
- tvaṁ vā idaṁ sadasad īśa bhavāṁs tato ’nyo
- māyā yad ātma-para-buddhir iyaṁ hy apārthā
- yad yasya janma nidhanaṁ sthitir īkṣaṇaṁ ca
- tad vaitad eva vasukālavad aṣṭi-tarvoḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tvam—Te; vā—akár; idam—az egész univerzum; sat-asat—okból és okozatból áll (Te vagy az ok, energiád pedig az okozat); īśa—ó, Uram, legfelsőbb irányító; bhavān—Te Magad; tataḥ—az univerzumból; anyaḥ—különállóan létező (a teremtést az Úr hozza létre, Ő mégis kívül marad a teremtésen); māyā—az az energia, amely önálló teremtésnek tűnik; yat—aminek; ātma-para-buddhiḥ—a „sajátom és másé” felfogás; iyam—ez; hi—valójában; apārthā—nincs jelentése (minden Te vagy, ezért nincs esély az „enyém” és a „tiéd” megértésére); yat—a szubsztancia, amiből; yasya—aminek; janma—teremtés; nidhanam—megsemmisítés; sthitiḥ—fenntartás; īkṣaṇam—megnyilvánulás; ca—és; tat—az; vā—vagy; etat—ez; eva—bizonyára; vasukāla-vat—a föld mint tulajdonság, és azon túl a föld finom eleme (az illat); aṣṭi-tarvoḥ—a mag (az ok) és a fa (az okozat).
FORDÍTÁS
Kedves Uram, ó, Istenség Legfelsőbb Személyisége! Az egész kozmikus teremtést Te okozod, a kozmikus megnyilvánulás pedig energiád hatása. Noha az egész kozmosz egyedül Te vagy, mégis távol maradsz tőle. Az „enyém és tiéd” felfogás kétségtelenül egyfajta illúzió [māyā], hiszen minden Belőled árad, s így nem különbözik Tőled. A kozmikus megnyilvánulás tehát azonos Veled, s a megsemmisülést szintén Te okozod. A kapcsolatot közted és a kozmosz között a mag és a fa vagy a finom ok és a durva megnyilvánulás példája szemlélteti.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītāban (BG 7.10) az Úr így szól:
- bījaṁ māṁ sarva-bhūtānāṁ
- viddhi pārtha sanātanam
„Ó, Pṛthā fia, tudd meg hát, hogy Én vagyok minden lét eredeti magja.” A védikus írások kijelentik: īśāvāsyam idaṁ sarvam, yato vā imāni bhūtāni jāyante és sarvaṁ khalv idaṁ brahma. A Védáknak ezek az információi arra utalnak, hogy csak egy Isten van, s Rajta kívül nincs semmi. A māyāvādī filozófusok ezt a saját felfogásuk szerint magyarázzák, az Istenség Legfelsőbb Személyisége azonban alátámasztja azt az igazságot, miszerint Ő minden, s mégis független mindentől. Ez Śrī Caitanya Mahāprabhu filozófiája, melyet acintya-bhedābheda-tattvának neveznek. Minden egy, minden a Legfelsőbb Úr, mégis minden független Tőle. Ez az azonosság és különbözőség felfogása.
Az ezzel kapcsolatban felhozott példát — vasukālavad aṣṭi-tarvoḥ — nagyon könnyű megérteni. Minden az időben létezik, az időtényezőnek mégis különböző fázisai vannak: a jelen, a múlt és a jövő. A jelen, a múlt és a jövő egy. Mindennap tapasztalhatjuk az időtényezőt, mint a reggel, a dél és az est, s bár a reggel különbözik a déltől, ami szintén más, mint az este, mindezek együttesen egyek. Az időtényező az Istenség Legfelsőbb Személyisége energiája, ám az Úr különbözik az időtényezőtől. Mindent az idő teremt, tart fenn és pusztít el, de a Legfelsőbb Úrnak, az Istenség Személyiségének nincs kezdete és vége. Ő nityaḥ śāśvataḥ — örök, állandó. Minden keresztülhalad az idő fázisain, a jelenen, a múlton és a jövőn, ám az Úr mindig ugyanaz marad. Kétségtelenül van tehát különbség az Úr és a kozmikus megnyilvánulás között, valójában azonban nem különböznek egymástól. Különbözőnek tartani őket avidyā, azaz tudatlanság.
Az igazi egység azonban nem felel meg a māyāvādīk egység-felfogásának. A valódi megértés az, hogy a különbségeket az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiája nyilvánítja meg. A mag faként nyilvánul meg, aminek van törzse, vannak ágai, levelei, virágai és gyümölcsei. Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura ezért így énekel: keśava tuyā jagata vicitra. „Kedves Uram, teremtésed változatossággal teli.” Ezek a változatok egyek, ugyanakkor különböznek is egymástól. Ez az acintya-bhedābheda-tattva filozófia. A végkövetkeztetést a Brahma-saṁhitā adja meg:
- īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ
- sac-cid-ānanda-vigrahaḥ
- anādir ādir govindaḥ
- sarva-kāraṇa-kāraṇam
„Kṛṣṇa, akit Govindaként ismernek, a legfelsőbb irányító, aki örök, gyönyörteli lelki testtel rendelkezik. Ő mindennek az eredete, Neki azonban nincs eredete, mert ő minden ok elsődleges oka.” Mivel az Úr a legfelsőbb ok, minden azonos Vele, de ha a változatokat vesszük tekintetbe, úgy találjuk, hogy minden dolog különbözik a másiktól.
Levonhatjuk tehát azt a következtetést, hogy nincs különbség a dolgok között, a változatosságban azonban mégis vannak különbségek. Ezzel kapcsolatban Madhvācārya a fa és a tűzben égő fa példáját említi. A két fa azonos, ám az időtényező miatt különbözőnek látszanak. Az időtényező a Legfelsőbb Úr irányítása alatt áll, ezért a Legfelsőbb Úr különbözik az időtől. Egy fejlett bhakta éppen ezért nem tesz különbséget a boldogság és a szenvedés között. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 10.14.8) így ír:
- tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇo
- bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam
Ha egy bhakta úgynevezett „gyötrelmes” helyzetbe kerül, ezt az Istenség Legfelsőbb Személyisége ajándékának vagy áldásának tekinti. Azt a bhaktát, aki mindig, minden életkörülmények között ilyen Kṛṣṇa-tudatban van, mukti-pade sa dāya-bhāknak nevezik, ami azt jelenti, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. A dāya-bhāk szó jelentése „örökség”. A fiú örökli apja tulajdonát, s ehhez hasonlóan, ha egy bhakta teljesen Kṛṣṇa-tudatú, és nem zavarják meg a kettősségek, nem férhet hozzá kétség, hogy hazatér, vissza Istenhez, éppen úgy, ahogyan valaki örökségként megkapja az apja vagyonát.