HU/SB 9.13.27
27. VERS
- ete vai maithilā rājann
- ātma-vidyā-viśāradāḥ
- yogeśvara-prasādena
- dvandvair muktā gṛheṣv api
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ete—mindegyikük; vai—valójában; maithilāḥ—Mithila leszármazottjai; rājan—ó, király; ātma-vidyā-viśāradāḥ—jártasak a lelki tudományban; yogeśvara-prasādena—Yogeśvara, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa kegyéből; dvandvaiḥ muktāḥ—mindannyian megszabadultak az anyagi világ kettősségétől; gṛheṣu api—habár otthon maradtak.
FORDÍTÁS
Śukadeva Gosvāmī így szólt: Kedves Parīkṣit királyom! Mithila dinasztiájában minden király tökéletesen ismerte lelki azonosságát, ezért bár otthonukban maradtak, megszabadultak az anyagi lét kettősségétől.
MAGYARÁZAT
Ezt az anyagi világot dvaitának, a kettősségek világának hívják. A Caitanya-caritāmṛtában (Antya 4.176) ez áll:
- ’dvaite ’bhadrābhadra-jñāna, saba —— ’manodharma’
- ’ei bhāla, ei manda,’ —— ei saba ’bhrama’
A kettősség világában — vagyis az anyagi világban — az úgynevezett jó és rossz egy és ugyanaz. Éppen ezért ebben a világban a jó és a rossz, a boldogság és a szenvedés között különbséget tenni értelmetlen dolog, mert mindkettő az elme szüleménye (manodharma). Itt minden gyötrelmes és nyomorúságos, ezért egy mesterséges helyzetet létrehozni és úgy tenni, mintha az színültig lenne boldogsággal, pusztán illúzió. Mivel egy felszabadult lélek az anyagi természet három kötőerejének hatása felett áll, az ilyen kettősségek semmilyen körülmények között sem befolyásolják. Kṛṣṇa-tudatban marad, s eltűri az úgynevezett boldogságot és szenvedést. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 2.14) szintén megerősíti:
- mātrā-sparśās tu kaunteya
- śītoṣṇa-sukha-duḥkha-dāḥ
- āgamāpāyino ’nityās
- tāṁs titikṣasva bhārata
„Ó, Kuntī fia! A boldogság és boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Ó, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrni őket, anélkül hogy zavarnák őt.” Akik felszabadult lelkek, azok nem törődnek az állítólagos boldogsággal és szenvedéssel, mert az Úr szolgálatának transzcendentális szintjén állnak. Tudják, hogy ezek olyanok, mint az évszakok váltakozása, melyet az anyagi testtel kapcsolatban érzékelünk. A boldogság és a szenvedés jön és megy, ezért egy paṇḍita, egy bölcs ember nem törődik velük. Gatāsūn agatāsūṁś ca nānuśocanti pāṇḍitāḥ (BG 2.11), mondja a śāstra. A test kezdettől fogva halott, mert csupán egy anyaghalmaz. Nem érez sem boldogságot, sem szenvedést. Mivel a testben lakozó lélek testi felfogásban él, boldogságban és szenvedésben van része, ám ezek csak jönnek és elmúlnak. Ebből a versből megtudhatjuk, hogy a Mithila dinasztiájában született királyok mind felszabadult lelkek voltak, akikre nem volt hatással az állítólagos boldogság és szenvedés ebben a világban.
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad-Bhāgavatam Kilencedik Énekének tizenharmadik fejezetéhez, melynek címe: „Nimi Mahārāja nemzetsége”