Az ellenséges seregek felsorakoztak. Arjuna, a hős vitéz kedves rokonait, tanítóit, barátait pillantja meg mindkét oldalon, harci vágyban égve, készen arra, hogy életüket áldozzák a csatában. Együttérzés és bánat önti el, ereje elhagyja, elméjén zavar lesz úrrá, s nem akar többé harcolni.
Arjuna meghódol az Úr Kṛṣṇa előtt, és a tanítványa lesz. Kṛṣṇa az átmeneti anyagi test és az örök lélek közötti alapvető különbségről tanítja őt. Beszél a lélekvándorlásról, a Legfelsőbb önzetlen szolgálatának természetéről és az önmegvalósítást elért ember jellemzőiről.
Ebben az anyagi világban mindenkinek cselekednie kell. A tettek vagy az anyagi világhoz kötik az embert, vagy kiszabadítják onnan. A Legfelsőbb örömére, önzetlenül cselekedve bárki felszabadulhat a karma (a tett és visszahatás) törvénye alól, és elsajátíthatja az önvalóról és a Legfelsőbbről szóló transzcendentális tudást.
A transzcendentális tudás – a lélekre, Istenre és kettőjük kapcsolatára vonatkozó lelki tudás – megtisztít és felszabadít. Ez a tudás az önzetlen odaadó cselekedetek (karma-yoga) gyümölcse. Az Úr feltárja a Gītā ősidőkbe visszanyúló történetét, beszél annak céljáról és jelentőségéről, elmondja, hogy időről időre alászáll az anyagi világba, valamint azt, hogy milyen fontos, hogy egy guruhoz, egy lelki megvalósítást elért tanítóhoz forduljunk.
Minden tettét végrehajtva, ám bensőjében azok gyümölcséről lemondva a transzcendentális tudás tüzében megtisztult bölcs eléri a békét, megszabadul a ragaszkodástól, lelki látásmódra tesz szert és boldog lesz.
Az aṣṭāṅga-yoga mechanikus meditációjának gyakorlásával az ember képes uralkodni elméje és érzékei fölött, figyelmét pedig a Paramātmāra (a Felsőlélekre, az Úr szívben lakozó formájára) összpontosíthatja. Ez a yoga-folyamat a samādhiban tetőzik, amikor az ember tudata teljesen a Legfelsőbbe merül.
Az Úr Kṛṣṇa a Legfelsőbb Igazság, a legfelsőbb ok, valamint minden anyagi és lelki dolog fenntartó ereje. Az emelkedett lelkek odaadóan meghódolnak Neki, míg az istentagadók elméjét másféle imádat köti le.
Ha valaki élete során, különösen pedig a halál pillanatában nagy odaadással az Úr Kṛṣṇára emlékezik, eljuthat az Ő legfelsőbb hajlékára, mely túl van az anyagi világon.
Az Úr Kṛṣṇa a Legfelsőbb Isten, az imádat legfelsőbb középpontja. A lélek a transzcendentális odaadó szolgálaton (a bhaktin) keresztül örök kapcsolatban áll Vele. Tiszta odaadását felébresztve visszatérhet Hozzá a lelki világba.
Az anyagi és a lelki világban minden csodálatos megnyilvánulás, erő, szépség, nagyság és fenség csupán Kṛṣṇa isteni energiáinak és fenségének a töredéke. Mint minden ok legfelsőbb oka, minden létező fenntartója és lényege, Kṛṣṇa minden teremtett lény számára a legfelsőbb imádandó személy.
Az Úr Kṛṣṇa isteni szemekkel ajándékozza meg Arjunát, s megmutatja neki lenyűgöző, végtelen formáját, a kozmikus univerzumot. Ezzel végleg bizonyságot tesz isteni mivoltáról. Elmondja, hogy szépséges emberi formája az Istenség eredeti formája, melyet csakis az odaadó szolgálat által lehet megpillantani.
A bhakti-yoga, az Úr Kṛṣṇa tiszta odaadó szolgálata a legmagasabb rendű és legmegfelelőbb eszköz a Kṛṣṇa iránti tiszta szeretet eléréséhez, ami a lelki élet végső célja. Akik ezt a magasztos utat járják, isteni természetre tesznek szert.
Minden testet öltött lélek az anyagi természet három kötőerejének, a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejének az irányítása alatt áll. Az Úr Kṛṣṇa elmagyarázza, mik ezek a kötőerők, hogyan hatnak ránk, hogyan lehet legyőzni őket, valamint elmondja, mi jellemzi azt az embert, aki elérte a transzcendentális állapotot.
A védikus tudás végső célja, hogy megszabaduljunk a kötelékektől, melyek az anyagi világhoz fűznek bennünket, s megértsük, hogy az Úr Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Aki megérti, kicsoda Ő, az meghódol Előtte, s odaadó szolgálatához lát.
Akik démonikus tulajdonságokkal rendelkeznek, és a szentírások parancsait figyelmen kívül hagyva, saját szeszélyeiket követve élnek, alacsonyabb rendű fajokban születnek újjá, és létük az anyag börtönében tovább folytatódik. Akik azonban isteni tulajdonságok birtokában vannak, és a szentírások szabályainak engedelmeskedve élnek, lassanként lelki tökéletességre tesznek szert.
Az anyagi természet három kötőerejének megfelelően háromféle hit van, amely e kötőerőkből származik. Azoknak a tettei, akiknek hitét a szenvedély és a tudatlanság jellemzi, csupán átmeneti, anyagi eredményekkel járnak, míg a jóságban, a szentírások parancsolatait követve végrehajtott tettek megtisztítják a szívet, és az Úr Kṛṣṇába vetett tiszta hithez, valamint az Iránta érzett odaadáshoz vezetnek.
Kṛṣṇa elmagyarázza a lemondás jelentését, és arról beszél, milyen hatással vannak a természet kötőerői az ember tudatára és tetteire. Elmondja, mi a Brahman-tudatosság, beszél a Bhagavad-gītā dicsőségéről és végkövetkeztetéséről: a vallás legmagasabb rendű formája az Úr Kṛṣṇa előtti abszolút, feltétlen, szeretetteljes meghódolás, ami megszabadítja az embert minden bűntől, teljes megvilágosodással áldja meg, és képessé teszi arra, hogy visszatérjen Kṛṣṇa örök lelki hajlékára.
