HU/SB 2.9.6
6. VERS
- sa cintayan dvy-akṣaram ekadāmbhasy
- upāśṛṇod dvir-gaditaṁ vaco vibhuḥ
- sparśeṣu yat ṣoḍaśam ekaviṁśaṁ
- niṣkiñcanānāṁ nṛpa yad dhanaṁ viduḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—ő; cintayan—miközben így gondolkodott; dvi—kettő; akṣaram—szótagot; ekadā—egyszer; ambhasi—a vízben; upāśṛṇot—közelről hallotta; dviḥ—kétszer; gaditam—kiejtve; vacaḥ—szavak; vibhuḥ—a nagy; sparśeṣu—a sparśa betűkben; yat—amelyik; ṣoḍaśam—a tizenhatodikat; ekaviṁśam—és a huszonegyediket; niṣkiñcanānām—a lemondott életrendnek; nṛpa—ó, király; yat—ami van; dhanam—kincs; viduḥ—ahogy ismerik.
FORDÍTÁS
Miközben így gondolkodott, Brahmājī két összekapcsolt szótagot hallott közvetlen közelről a vízben. Az egyik a sparśa ábécé tizenhatodik, a másik pedig a huszonegyedik szótagja volt, s a kettő összekapcsolódott, hogy a lemondott rend kincsévé váljon.
MAGYARÁZAT
A szankszrit nyelvben a mássalhangzók két csoportba sorolhatók: a sparśa-varṇák és a tālavya-varṇák csoportjába. A ka-tól a ma-ig a betűk a sparśa-varṇához tartoznak. A csoportban a tizenhatodik betű a ta, a huszonegyedik pedig a pa. Ha a kettőt összekapcsoljuk, akkor létrejön a tapa — vezeklés — szó. Ez a vezeklés a szépsége és vagyona a brāhmaṇáknak és a lemondott rendben élőknek. A Bhāgavata filozófia szerint minden emberi lény egyedül e tapára született, mert csak a vezeklés révén juthat el az önmegvalósításig, s az emberi életnek az önmegvalósítás a legfőbb feladata, nem pedig az érzékkielégítés. A tapa, vagyis a vezeklés a teremtés elején kezdődött, s a legfelsőbb lelki tanítómester, az Úr Brahmā volt az, aki először gyakorolta. Csakis tapasya révén nyerhetjük el az emberi létforma jelentette áldást — a látszólag emberi, ám valójában állati civilizáció nem segít. Az állat az evésben, az ivásban és az élvezetben megnyilvánuló érzékkielégítésen kívül semmiről sem tud. Az emberi lénynek azonban tapasyát kell végeznie, hogy hazatérhessen, vissza Istenhez.
Amikor az Úr Brahmā zavarba jött, mert nem tudta, hogyan hozza létre az univerzum anyagi megnyilvánulásait, s mélyen a víz alá merült, hogy megtudjon mindent, s megtalálja azt is, honnan származik lótuszvirág-ülése, a tapa szót hallotta kétszer egymás után. Amikor a tökéletességre vágyó tanítvány a tapa útjára lép, az második születését jelenti. Az upāśṛṇot szó nagyon fontos ebben a versben. Az upanayana szóval rokon, amely azt jelenti: közelebb vinni a tanítványt a lelki tanítómesterhez, hogy elfogadja a tapa útját. Brahmājīt az Úr Kṛṣṇa felavatta, s ezt a tényt maga Brahmājī erősíti meg a Brahma-saṁhitāban. Ebben az írásában az Úr Brahmā minden versben azt énekli: govindam ādi-purusaṁ tam ahaṁ bhajāmi. Brahmāt Maga az Úr Kṛṣṇa avatta fel a Kṛṣṇa mantrával. Így lett belőle vaiṣṇava, az Úr bhaktája, s csak ezután lett képes arra, hogy megteremtse a hatalmas univerzumot. A Brahma-saṁhitā elmondja, hogy az Úr Brahmā a tizennyolc hangból álló Kṛṣṇa mantrába nyert beavatást, s általában ezt a mantrát fogadja el az Úr Kṛṣṇa minden bhaktája. Mi is ezt az elvet követjük, hiszen a Brahmā-sampradāyához tartozunk, ahhoz a tanítványi láncolathoz, amelyen keresztül Brahmātól Nāradáig, Nāradától Vyāsáig, Vyāsától Madhva Muniig, Madhva Munitól Mādhavendra Purīig, Mādhavendra Purītól Īśvara Purīig, Īśvara Purītól az Úr Caitanyáig, majd Ő Isteni Kegyelme Bhaktisiddhānta Sarasvatīig, lelki tanítómesterünkig szállt alá a tudás.
Aki felavatást nyer a tanítványi láncolatban, az elérheti ugyanazt, amit Brahmā, s képessé válhat a teremtésre. Ennek a szent mantrának az éneklése jelenti a menedéket az Úr vágy nélküli, tiszta bhaktája számára. Pusztán tapasyát, vezeklést végezve az Úr bhaktája szert tehet mindarra a tökéletességre, amire az Úr Brahmā.