HU/SB 4.24.72


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


72. VERS

idam āha purāsmākaṁ
bhagavān viśvasṛk-patiḥ
bhṛgv-ādīnām ātmajānāṁ
sisṛkṣuḥ saṁsisṛkṣatām


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

idam—ezt; āha—mondta; purā—korábban; asmākam—nekünk; bhagavān—az úr; viśva-sṛk—az univerzum teremtői; patiḥ—a mester; bhṛgu-ādīnām—a Bhṛgu vezette nagy szenteknek; ātmajānām—a fiainak; sisṛkṣuḥ—teremteni vágytak; saṁsisṛkṣatām—akik a teremtésért felelnek.


FORDÍTÁS

Ezt az imát először az Úr Brahmā, minden teremtő ura mondta el nekünk. A teremtőknek, akiknek élén Bhṛgu állt, azért tanította ezeket az imákat, mert mindannyian teremteni vágytak.


MAGYARÁZAT

Az Úr Brahmát az Úr Viṣṇu teremtette, az Úr Brahmā pedig később megteremtette az Úr Śivát és a többi nagy szentet, élükön Bhṛgu Munival. A nagy szentek    —    Bhṛgu, Marīci, Ātreya, Vasiṣṭha és mások    —    valamennyien a népesség teremtéséért felelősek. Mivel kezdetben nem volt túlságosan sok élőlény, Viṣṇu Brahmāt bízta meg azzal, hogy teremtsen. Brahmā ezer és ezer félistent és nagy szentet teremtett, hogy folytassák a teremtést. Az Úr Brahmā ekkor, hogy óvja őket, minden fiának és tanítványának elmondta ezeket az imákat, melyeket most az Úr Śiva énekelt el. Az anyagi teremtés anyagi tevékenységet jelent, de az anyagi tevékenységeket ellensúlyozni lehet azzal, hogy mindig emlékezünk az Úrhoz fűződő kapcsolatunkra, ahogyan azt az Úr Śivának ezek az imái leírják. Ha így teszünk, mindig kapcsolatban maradhatunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, s a teremtésben végrehajtott tetteink ellenére nem térünk le a Kṛṣṇa-tudat útjáról. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalomnak ez a legfőbb célja. Ebben az anyagi világban mindenki valamilyen a varṇāśrama-dharmában előírt kötelességet végez. A brāhmaṇák, a kṣatriyák, a vaiśyák, a śūdrák és mindenki más a kötelességüket végzik, aki azonban nem felejti el elsődleges kötelességét    —    hogy mindig tartson kapcsolatot az Istenség Legfelsőbb Személyiségével    —,    akkor mindenben sikerrel jár. Ha valaki csupán betartja a varṇāśrama-dharma szabályait és előírásait egy brāhmaṇa, egy kṣatriya, egy vaiśya vagy egy śūdra szerepében, s örökké dolgozik, ám nem emlékezik az Úrral fennálló örök kapcsolatára, akkor munkájával, tetteivel, mesterségén belüli kötelességei végzésével csupán az idejét vesztegeti. Ezt a Śrīmad-Bhāgavatam Első Éneke (SB 1.2.8) is megerősíti:

dharmaḥ svanuṣṭhitaḥ puṁsāṁ
viṣvaksena-kathāsu yaḥ
notpādayed yadi ratiṁ
śrama eva hi kevalam

A végkövetkeztetés az, hogy még ha valaki a kötelességét végzi is, ez nem akadályozza Kṛṣṇa-tudatú kötelességének végrehajtásában. Egyszerűen csak végeznie kell az odaadó szolgálatot, a śravaṇaṁ kīrtanamot, a hallás, éneklés és emlékezés folyamatát. Nem kell felhagynia kötelességével. A Bhagavad-gītā (BG 18.46) kijelenti:

yataḥ pravṛttir bhūtānāṁ
yena sarvam idaṁ tatam
sva-karmaṇā tam abhyarcya
siddhiṁ vindati mānavaḥ

„Ha a mindent átható Urat, minden élőlény eredetét imádja az ember, akkor a számára előírt tetteket végezve elérheti a tökéletességet.”

Bárki megmaradhat a mesterségével járó kötelességeknél, de ha úgy imádja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, ahogy az Úr Śiva itt elmondja, akkor eléri az élete tökéletességét. Svanuṣṭhitasya dharmasya saṁsiddhir hari-toṣanam (SB 1.2.13). Továbbra is végeznünk kell a kötelességünket, ám ha ezzel megpróbáljuk elégedetté tenni az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, akkor életünk tökéletessé válhat.