HU/SB 4.29.18-20
18-20. VERSEK
- deho rathas tv indriyāśvaḥ
- saṁvatsara-rayo ’gatiḥ
- dvi-karma-cakras tri-guṇa-
- dhvajaḥ pañcāsu-bandhuraḥ
- mano-raśmir buddhi-sūto
- hṛn-nīḍo dvandva-kūbaraḥ
- pañcendriyārtha-prakṣepaḥ
- sapta-dhātu-varūthakaḥ
- ākūtir vikramo bāhyo
- mṛga-tṛṣṇāṁ pradhāvati
- ekādaśendriya-camūḥ
- pañca-sūnā-vinoda-kṛt
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
dehaḥ—test; rathaḥ—szekér; tu—de; indriya—a tudásszerző érzékszervek; aśvaḥ—a lovak; saṁvatsara—teljes évek; rayaḥ—élettartam; agatiḥ—fejlődés nélkül; dvi—kettő; karma—cselekedetek; cakraḥ—kerekek; tri—három; guṇa—a természet kötőerői; dhvajaḥ—zászlók; pañca—öt; asu—életlevegők; bandhuraḥ—kötöttség; manaḥ—az elme; raśmiḥ—kötél; buddhi—intelligencia; sūtaḥ—kocsis; hṛt—szív; nīḍaḥ—ülés; dvandva—kettősség; kūbaraḥ—a hám rúdjai; pañca—öt; indriya-artha—érzéktárgyak; prakṣepaḥ—fegyverek; sapta—hét; dhātu—elem; varūthakaḥ—burkok; ākūtiḥ—az öt cselekvő érzékszerv erőfeszítései; vikramaḥ—erő vagy folyamatok; bāhyaḥ—külső; mṛga-tṛṣṇām—hamis vágyódás; pradhāvati—fut utána; ekādaśa—tizenegy; indriya—érzékek; camūḥ—katonák; pañca—öt; sūnā—irigység; vinoda—öröm; kṛt—cselekedve.
FORDÍTÁS
Nārada Muni így folytatta: Amit szekérnek neveztem, az valójában a test, az érzékek pedig a szekeret húzó lovak. Az idő múlásával a lovak hosszú évekig akadály nélkül futnak, valójában azonban nem haladnak. A jámbor és bűnös tettek a szekér két kereke, az anyagi természet három kötőereje pedig a zászlók a szekéren. Az ötféle életlevegő alkotja az élőlény kötelékét, s az elmét tartják a kötélnek. Az intelligencia a szekérhajtó, a szív a szekér ülése, az élet kettősségei, például az öröm és a fájdalom pedig a rúd, amihez a hámot kötik. A hét elem a szekér burka, a cselekvő érzékszervek az öt külső folyamat, a tizenegy érzék pedig a katonák. A szekéren ülő élőlény, aki az érzékek élvezetébe merül, hamis vágyai beteljesítésén fáradozik, és életről életre az érzékek élvezete után fut.
MAGYARÁZAT
Ezek a versek nagyon szépen leírják, hogyan bonyolódik bele az élőlény az érzékek élvezetébe. A saṁvatsara, „az idő múlása” szó nagyon fontos. Az élőlényt napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre egyre jobban megköti a szekér haladása. A szekér két keréken nyugszik, a jámbor és bűnös cselekedeteken. Az élőlény jámbor és bűnös tetteinek megfelelően kerül az élet során egy bizonyos helyzetbe, egy bizonyos testbe, de a különböző testekbe vándorlását nem szabad fejlődésnek tekinteni. Az igazi fejlődést a Bhagavad-gītā (BG 4.9) magyarázza el. Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti: az élőlény akkor fejlődik igazán, ha nem kell több anyagi testet elfogadnia. Ahogyan a Caitanya-caritāmṛta elmondja (Madhya 19.138):
- eita brahmāṇḍa bhari’ ananta jīva-gaṇa
- caurāśī-lakṣa yonite karaye bhramaṇa
Az élőlény az univerzumban bolyong, és különféle bolygókon, különféle fajokban születik meg. Fel s alá vándorol, ám ez nem igazi fejlődés. Az igazi fejlődés az, ha egyszer s mindenkorra kiszabadul ebből az anyagi világból. A Bhagavad-gītā (BG 8.16) kijelenti:
- ābrahma-bhuvanāl lokāḥ
- punar āvartino ’rjuna
- mām upetya tu kaunteya
- punar janma na vidyate
„Az anyagi világ a legfelsőbb bolygótól a legalsóbbig a szenvedés birodalma, ahol az ismétlődő születés és halál az úr. Aki azonban, ó, Kuntī fia, eljut az Én hajlékomra, az sohasem születik meg újra!” Még ha valaki a Brahmalokára, az univerzum legfelsőbb bolygójára emelkedik fel, akkor is le kell jönnie az alacsonyabb bolygórendszerekbe. Így vándorol szünet nélkül fel-alá az anyagi természet három kötőerejének hatása alatt, s mivel illúzióban van, azt hiszi, hogy halad előre. Olyan, mint egy repülőgép, ami éjjel-nappal a Föld körül repül, és nem tudja elhagyni a Föld gravitációs mezejét. Valójában nem halad, mert a Föld tömegvonzása megköti.
Az élőlény úgy ül a testben, ahogy a király ül a hintójában. Az ülés a szív, az élőlény pedig ott ül, és küzd a létért, amelynek során soha sincs fejlődés. Narottama dāsa Ṭhākura szavaival élve:
- karma-kāṇḍa, jñāna-kāṇḍa, kevala viṣera bhāṇḍa,
- amṛta baliyā yebā khāya
- nānā yoni sadā phire, kadarya bhakṣaṇa kare,
- tāra janma adhaḥ-pāte yāya
Az élőlény a gyümölcsöző cselekedetek és az elmebeli spekuláció befolyása alatt nagyon keményen küzd, és élet élet után csupán különféle testeket kap. A legképtelenebb dolgokat eszi, és az érzékek élvezete érdekében végrehajtott cselekedetei megpecsételik a sorsát. Annak, aki igazán fejlődésre vágyik az életben, fel kell adnia a karma-kāṇḍa és a jñāna-kāṇḍa, a gyümölcsöző cselekedetek és az elmebeli spekuláció útját. Ha valaki szilárd a Kṛṣṇa-tudatban, megszabadulhat a születés és halál kötelékeitől és a létért vívott hiábavaló küzdelemtől. Nagyon fontosak a mṛga-tṛṣṇāṁ pradhāvati szavak ebben a versben, mert az élőlényt az érzékek élvezete utáni szomj befolyásolja. Olyan, mint egy őz, ami a sivatagban kutat víz után. A sivatagban az állatok hiába keresnek vizet. A sivatagban nincs víz, s az állat az életét adja azért, hogy megtalálja. Mindenki azt tervezi, hogy egyszer majd boldog lesz, s azt gondolja, hogy ha valamiképpen eljuthat egy bizonyos pontra, boldog lesz. Amikor azonban eléri azt a pontot, látja, hogy nincs boldogság. Ekkor további terveket sző egy másik pont elérésére. Ezt nevezik mṛga-tṛṣṇānak, az alapja pedig az érzékek élvezete ebben az anyagi világban.