HU/BG 18.47

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - TIZENNYOLCADIK FEJEZET: Végkövetkeztetés — a tökéletes lemondás

BG 18.46 - BG 18.48

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

47. VERS

श्रेयान्स्वधर्मो विगुणः परधर्मात्स्वनुष्ठितात् ।

स्वभावनियतं कर्म कुर्वन्नाप्नोति किल्बिषम् ॥४७॥

śreyān sva-dharmo viguṇaḥ

para-dharmāt sv-anuṣṭhitāt

svabhāva-niyataṁ karma

kurvan nāpnoti kilbiṣam

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

śreyān – jobb; sva-dharmaḥ – az ember saját kötelessége; viguṇaḥ – tökéletlenül végezve; para-dharmāt – mint más kötelessége; su-anuṣṭhitāt – tökéletesen végezve; svabhāva-niyatam – az ember természete szerint előírt; karma – munkát; kurvan – végezvén; na – sohasem; āpnoti – kap; kilbiṣam – bűnös visszahatást.

FORDÍTÁS

Még ha tökéletlenül hajtja is végre saját kötelességét az ember, az jobb, mint ha a másét végzi el tökéletesen. A természete alapján előírt kötelességeinek eleget téve sohasem éri bűnös visszahatás.

MAGYARÁZAT

A Bhagavad-gītā az emberek foglalkozás szerinti kötelességéről beszél. A korábbi versekben már szó volt arról, hogy a brāhmaṇa, kṣatriya, vaiśya és śūdra kötelességeit az anyagi természet rájuk jellemző kötőerői határozzák meg. Senkinek sem szabad más kötelességét végeznie. Aki a természete alapján a śūdrák munkájához vonzódik, ne adja ki magát brāhmaṇának még akkor se, ha esetleg brāhmaṇa családban született. Az embernek saját természete szerint kell cselekednie. A Legfelsőbb Úr szolgálatában nem létezik alantas munka. A brāhmaṇa foglalkozás szerinti kötelessége minden bizonnyal a jóság minőségében van, de ha valaki természeténél fogva nincs ebben a kötőerőben, akkor nem szabad egy brāhmaṇa munkáját végeznie. A kṣatriya – vezető – feladatához például számtalan szörnyű dolog hozzátartozik: erőszakot kell alkalmaznia, hogy elpusztíthassa ellenségeit, néha pedig diplomáciai okokból hazudnia kell. Az ilyen erőszak és kétszínűség a politika velejárója, s a kṣatriyának nem szabad felhagynia előírt kötelességével, hogy ahelyett egy brāhmaṇa munkáját végezze.

Mindenkinek úgy kell cselekednie, hogy tetteivel örömet szerezzen a Legfelsőbb Úrnak. Arjuna például kṣatriya volt, ám mégis vonakodott harcba szállni az ellenséggel. Ám ha a harc Kṛṣṇának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének az ügyét szolgálja, akkor nem kell félni attól, hogy általa mélyre süllyed az ember. Egy kereskedőnek sokszor hazudnia kell a haszon érdekében, s ha nem tenne így, nem lenne nyeresége. A kereskedők sokszor mondják: „Ó, kedves vevő, magának odaadom ezt annyiért, amennyiért vettem, felár nélkül!” Tudnunk kell azonban, hogy egy kereskedő nem él meg haszon nélkül. Ha tehát azt mondja, hogy az áruját haszon nélkül adja el, akkor tudhatjuk, hogy hazudik. Ennek ellenére mégsem szabad azt hinnie, hogy mivel a foglalkozása megköveteli a hazugságot, meg kell válnia tőle, és ahelyett inkább brāhmaṇaként kell cselekednie. Ez nem ajánlatos. Ha valaki a munkájával az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szolgálja, akkor nem számít, hogy az illető kṣatriya, vaiśya vagy épp śūdra. Néha még az áldozatokat végző brāhmaṇáknak is kell állatot ölniük, ha olyan áldozatot végeznek, ami megköveteli ezt. Hasonlóan, ha egy kṣatriya a kötelessége teljesítése közben megöli az ellenségét, akkor ezzel nem követ el bűnt. Erről nagyon érthetően és részletesen számol be a harmadik fejezet: minden embernek Yajña, vagyis Viṣṇu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége érdekében kell dolgoznia. Amit személyes érzékkielégítésünkre teszünk, az lekötöttséget okoz. A végkövetkeztetés tehát az, hogy mindenkinek a rá jellemző sajátságos kötőerőnek megfelelően kell tevékenykednie, azzal az egyedüli szándékkal, hogy a Legfelsőbb Úr legfelsőbb érdekét szolgálja.

BG 18.46 - BG 18.48