HU/SB 1.8.37: Difference between revisions
(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit) |
mNo edit summary |
||
| Line 24: | Line 24: | ||
<div class="synonyms"> | <div class="synonyms"> | ||
''api''—ha; ''adya''—ma; ''naḥ''—mi; ''tvam''—Te; ''sva-kṛta''—magától végzett; ''īhita''—minden kötelesség; ''prabho'' | ''api''—ha; ''adya''—ma; ''naḥ''—mi; ''tvam''—Te; ''sva-kṛta''—magától végzett; ''īhita''—minden kötelesség; ''prabho''—ó, Uram; ''jihāsasi''—feladva; ''svit''—lehetségesen; ''suhṛdaḥ''—bensőséges barátok; ''anujīvinaḥ''—a kegyéből él; ''yeṣām''—akinek; ''na''—sem; ''ca''—és; ''anyat''—bárki más; ''bhavataḥ''—Tiéd; ''pada-ambujāt''—a lótuszlábakról; ''parāyaṇam''—függő; ''rājasu''—a királyoknak; ''yojita''—elmerülve; ''aṁhasām''—ellenségeskedésben. | ||
</div> | </div> | ||
| Line 31: | Line 31: | ||
<div class="translation"> | <div class="translation"> | ||
Ó, Uram, minden kötelességet Magad hajtottál végre! Elhagysz ma bennünket, akik teljesen a Te kegyedre bíztuk magunkat, most, amikor nincs más, aki védelmezne bennünket, mert minden király az ellenségünk? | |||
</div> | </div> | ||
| Line 38: | Line 38: | ||
<div class="purport"> | <div class="purport"> | ||
A Pāṇḍavák rendkívül szerencsések, mert teljesen az Úr kegyére bízták magukat. Az anyagi világban valakinek a kegyétől függeni a szerencsétlenség végső jele, de az Úrhoz fűződő transzcendentális kapcsolatunk esetében a legszerencsésebb dolognak számít, ha életünk teljes mértékben Tőle függ. Az anyagi betegség abból a gondolkodásból származik, hogy mindentől függetlenné akarunk válni. A kegyetlen anyagi természet azonban ezt nem hagyja. Azt a helytelen törekvést, amellyel a természet szigorú törvényeitől próbál az ember függetlenné válni, a tapasztalati tudás anyagi fejlődésének nevezik. Az egész anyagi világ működése azon a helytelen törekvésen alapszik, hogy függetlenné akarunk válni a természet törvényeitől. Rāvaṇa óta — aki lépcsőt akart építeni a mennyekbe — az emberek mind a mai napig a természet törvényein próbálnak felülkerekedni. Most azzal kísérleteznek, hogy távoli bolygórendszerekbe jussanak el elektronikus, mechanikus erő segítségével. Az emberi civilizáció legmagasabb rendű célja azonban az, hogy fáradhatatlanul dolgozzunk az Úr irányítása alatt, s váljunk teljesen függővé Tőle. A tökéletes társadalom legnagyszerűbb eredménye az, ha hősiesen dolgozunk, de ezzel egy időben teljesen az Úrra bízzuk magunkat. A Pāṇḍavák ideális példaképek voltak a civilizáció e szintjének ápolásában. Teljes egészében az Úr Śrī Kṛṣṇa jóakaratától függtek, de nem voltak haszontalan élősködők. Mindannyian rendkívül képzettek voltak személyes jellemvonásaik és tetteik terén egyaránt, mégis mindig az Úr kegyét keresték, mert tudták, hogy minden élőlény alapvető helyzete az, hogy nem független. Az élet tökéletessége tehát nem más, mint hogy teljesen átadjuk magunkat az Úr akaratának, ahelyett hogy függetlenné próbálnánk válni az anyagi világban. Azokat, akik megpróbálnak függetlenné válni az Úrtól, anātháknak nevezik, amely azt jelenti: nincs oltalmazójuk, azokat pedig, akik teljesen a Úr akaratára bízták magukat, sanātháknak hívják, amelynek jelentése: akiket valaki oltalmaz. Meg kell próbálnunk sanāthának lennünk, hogy mindig oltalomra találjunk az anyagi lét nehéz helyzeteiben. A külső anyagi energia megtévesztő hatása miatt elfelejtjük, hogy az anyagi élethelyzet egy legkevésbé sem kívánatos zűrzavar. A Bhagavad-gītā (7.19) ezért elmondja nekünk, hogy az, aki szerencsés, sok-sok élet után tudatossá válik arról, hogy Vāsudeva minden, az egyetlen és legjobb út, amely az ember életét abba az irányba tereli, hogy teljes mértékben hódoljon meg Neki. Ez jellemző egy mahātmāra-A Pāṇḍava család tagjai mind a családi élet mahātmāi voltak. Yudhiṣṭhira Mahārāja vezetőjük, Kuntī királynő pedig anyjuk volt. A Bhagavad-gītā tanítása és minden Purāṇa, legfőképp a Bhāgavata Purāṇa elkerülhetetlenül kapcsolódik a Pāṇḍava mahātmāk történetéhez. Az Úr távollétében úgy érezték magukat, akár a partra vetett hal. Śrīmatī Kuntīdevīre villámcsapásként sújtott le az elkülönülés érzése, s imájában megpróbálja meggyőzni az Urat, hogy maradjon velük. Bár a kurukṣetrai csatában az ellenséges királyok mind elpusztultak, fiaik és unokáik még mindig jelen voltak, hogy a Pāṇḍaváknak ártsanak. Nemcsak a Pāṇḍavák kerültek szembe ellenséggel, de mindannyian, örökké ebben a helyzetben vagyunk. A legjobb életforma az, ha teljesen az Úr akaratára bízzuk magunkat, s így az anyagi lét minden nehézségét legyőzhetjük. | A Pāṇḍavák rendkívül szerencsések, mert teljesen az Úr kegyére bízták magukat. Az anyagi világban valakinek a kegyétől függeni a szerencsétlenség végső jele, de az Úrhoz fűződő transzcendentális kapcsolatunk esetében a legszerencsésebb dolognak számít, ha életünk teljes mértékben Tőle függ. Az anyagi betegség abból a gondolkodásból származik, hogy mindentől függetlenné akarunk válni. A kegyetlen anyagi természet azonban ezt nem hagyja. Azt a helytelen törekvést, amellyel a természet szigorú törvényeitől próbál az ember függetlenné válni, a tapasztalati tudás anyagi fejlődésének nevezik. Az egész anyagi világ működése azon a helytelen törekvésen alapszik, hogy függetlenné akarunk válni a természet törvényeitől. Rāvaṇa óta — aki lépcsőt akart építeni a mennyekbe — az emberek mind a mai napig a természet törvényein próbálnak felülkerekedni. Most azzal kísérleteznek, hogy távoli bolygórendszerekbe jussanak el elektronikus, mechanikus erő segítségével. Az emberi civilizáció legmagasabb rendű célja azonban az, hogy fáradhatatlanul dolgozzunk az Úr irányítása alatt, s váljunk teljesen függővé Tőle. A tökéletes társadalom legnagyszerűbb eredménye az, ha hősiesen dolgozunk, de ezzel egy időben teljesen az Úrra bízzuk magunkat. A Pāṇḍavák ideális példaképek voltak a civilizáció e szintjének ápolásában. Teljes egészében az Úr Śrī Kṛṣṇa jóakaratától függtek, de nem voltak haszontalan élősködők. Mindannyian rendkívül képzettek voltak személyes jellemvonásaik és tetteik terén egyaránt, mégis mindig az Úr kegyét keresték, mert tudták, hogy minden élőlény alapvető helyzete az, hogy nem független. Az élet tökéletessége tehát nem más, mint hogy teljesen átadjuk magunkat az Úr akaratának, ahelyett hogy függetlenné próbálnánk válni az anyagi világban. Azokat, akik megpróbálnak függetlenné válni az Úrtól, anātháknak nevezik, amely azt jelenti: nincs oltalmazójuk, azokat pedig, akik teljesen a Úr akaratára bízták magukat, sanātháknak hívják, amelynek jelentése: akiket valaki oltalmaz. Meg kell próbálnunk sanāthának lennünk, hogy mindig oltalomra találjunk az anyagi lét nehéz helyzeteiben. A külső anyagi energia megtévesztő hatása miatt elfelejtjük, hogy az anyagi élethelyzet egy legkevésbé sem kívánatos zűrzavar. A Bhagavad-gītā ([[HU/BG 7.19|BG 7.19]]) ezért elmondja nekünk, hogy az, aki szerencsés, sok-sok élet után tudatossá válik arról, hogy Vāsudeva minden, az egyetlen és legjobb út, amely az ember életét abba az irányba tereli, hogy teljes mértékben hódoljon meg Neki. Ez jellemző egy mahātmāra-A Pāṇḍava család tagjai mind a családi élet mahātmāi voltak. Yudhiṣṭhira Mahārāja vezetőjük, Kuntī királynő pedig anyjuk volt. A Bhagavad-gītā tanítása és minden Purāṇa, legfőképp a Bhāgavata Purāṇa elkerülhetetlenül kapcsolódik a Pāṇḍava mahātmāk történetéhez. Az Úr távollétében úgy érezték magukat, akár a partra vetett hal. Śrīmatī Kuntīdevīre villámcsapásként sújtott le az elkülönülés érzése, s imájában megpróbálja meggyőzni az Urat, hogy maradjon velük. Bár a kurukṣetrai csatában az ellenséges királyok mind elpusztultak, fiaik és unokáik még mindig jelen voltak, hogy a Pāṇḍaváknak ártsanak. Nemcsak a Pāṇḍavák kerültek szembe ellenséggel, de mindannyian, örökké ebben a helyzetben vagyunk. A legjobb életforma az, ha teljesen az Úr akaratára bízzuk magunkat, s így az anyagi lét minden nehézségét legyőzhetjük. | ||
</div> | </div> | ||
Latest revision as of 18:55, 16 March 2019
37. VERS
- apy adya nas tvaṁ sva-kṛtehita prabho
- jihāsasi svit suhṛdo ’nujīvinaḥ
- yeṣāṁ na cānyad bhavataḥ padāmbujāt
- parāyaṇaṁ rājasu yojitāṁhasām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
api—ha; adya—ma; naḥ—mi; tvam—Te; sva-kṛta—magától végzett; īhita—minden kötelesség; prabho—ó, Uram; jihāsasi—feladva; svit—lehetségesen; suhṛdaḥ—bensőséges barátok; anujīvinaḥ—a kegyéből él; yeṣām—akinek; na—sem; ca—és; anyat—bárki más; bhavataḥ—Tiéd; pada-ambujāt—a lótuszlábakról; parāyaṇam—függő; rājasu—a királyoknak; yojita—elmerülve; aṁhasām—ellenségeskedésben.
FORDÍTÁS
Ó, Uram, minden kötelességet Magad hajtottál végre! Elhagysz ma bennünket, akik teljesen a Te kegyedre bíztuk magunkat, most, amikor nincs más, aki védelmezne bennünket, mert minden király az ellenségünk?
MAGYARÁZAT
A Pāṇḍavák rendkívül szerencsések, mert teljesen az Úr kegyére bízták magukat. Az anyagi világban valakinek a kegyétől függeni a szerencsétlenség végső jele, de az Úrhoz fűződő transzcendentális kapcsolatunk esetében a legszerencsésebb dolognak számít, ha életünk teljes mértékben Tőle függ. Az anyagi betegség abból a gondolkodásból származik, hogy mindentől függetlenné akarunk válni. A kegyetlen anyagi természet azonban ezt nem hagyja. Azt a helytelen törekvést, amellyel a természet szigorú törvényeitől próbál az ember függetlenné válni, a tapasztalati tudás anyagi fejlődésének nevezik. Az egész anyagi világ működése azon a helytelen törekvésen alapszik, hogy függetlenné akarunk válni a természet törvényeitől. Rāvaṇa óta — aki lépcsőt akart építeni a mennyekbe — az emberek mind a mai napig a természet törvényein próbálnak felülkerekedni. Most azzal kísérleteznek, hogy távoli bolygórendszerekbe jussanak el elektronikus, mechanikus erő segítségével. Az emberi civilizáció legmagasabb rendű célja azonban az, hogy fáradhatatlanul dolgozzunk az Úr irányítása alatt, s váljunk teljesen függővé Tőle. A tökéletes társadalom legnagyszerűbb eredménye az, ha hősiesen dolgozunk, de ezzel egy időben teljesen az Úrra bízzuk magunkat. A Pāṇḍavák ideális példaképek voltak a civilizáció e szintjének ápolásában. Teljes egészében az Úr Śrī Kṛṣṇa jóakaratától függtek, de nem voltak haszontalan élősködők. Mindannyian rendkívül képzettek voltak személyes jellemvonásaik és tetteik terén egyaránt, mégis mindig az Úr kegyét keresték, mert tudták, hogy minden élőlény alapvető helyzete az, hogy nem független. Az élet tökéletessége tehát nem más, mint hogy teljesen átadjuk magunkat az Úr akaratának, ahelyett hogy függetlenné próbálnánk válni az anyagi világban. Azokat, akik megpróbálnak függetlenné válni az Úrtól, anātháknak nevezik, amely azt jelenti: nincs oltalmazójuk, azokat pedig, akik teljesen a Úr akaratára bízták magukat, sanātháknak hívják, amelynek jelentése: akiket valaki oltalmaz. Meg kell próbálnunk sanāthának lennünk, hogy mindig oltalomra találjunk az anyagi lét nehéz helyzeteiben. A külső anyagi energia megtévesztő hatása miatt elfelejtjük, hogy az anyagi élethelyzet egy legkevésbé sem kívánatos zűrzavar. A Bhagavad-gītā (BG 7.19) ezért elmondja nekünk, hogy az, aki szerencsés, sok-sok élet után tudatossá válik arról, hogy Vāsudeva minden, az egyetlen és legjobb út, amely az ember életét abba az irányba tereli, hogy teljes mértékben hódoljon meg Neki. Ez jellemző egy mahātmāra-A Pāṇḍava család tagjai mind a családi élet mahātmāi voltak. Yudhiṣṭhira Mahārāja vezetőjük, Kuntī királynő pedig anyjuk volt. A Bhagavad-gītā tanítása és minden Purāṇa, legfőképp a Bhāgavata Purāṇa elkerülhetetlenül kapcsolódik a Pāṇḍava mahātmāk történetéhez. Az Úr távollétében úgy érezték magukat, akár a partra vetett hal. Śrīmatī Kuntīdevīre villámcsapásként sújtott le az elkülönülés érzése, s imájában megpróbálja meggyőzni az Urat, hogy maradjon velük. Bár a kurukṣetrai csatában az ellenséges királyok mind elpusztultak, fiaik és unokáik még mindig jelen voltak, hogy a Pāṇḍaváknak ártsanak. Nemcsak a Pāṇḍavák kerültek szembe ellenséggel, de mindannyian, örökké ebben a helyzetben vagyunk. A legjobb életforma az, ha teljesen az Úr akaratára bízzuk magunkat, s így az anyagi lét minden nehézségét legyőzhetjük.