HU/SB 3.8.9: Difference between revisions
(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit) |
(Vanibot #0035: BhagChapterDiac - change chapter link to no diacritics form) |
||
| Line 38: | Line 38: | ||
<div class="purport"> | <div class="purport"> | ||
A nagy bölcs, Pulastya az atyja minden démonikus élőlénynek. Egyszer hajdanán Parāśara egy áldozat bemutatására készült, melynek során azt akarta, hogy az összes démon a tűz martalékává váljon, mert egyikük megölte és felfalta apját. Időközben azonban a bölcs Vasiṣṭha Muni az áldozat színhelyére érkezett, s arra kérte Parāśarát, hagyja abba szörnyű tettét. Vasiṣṭha megbecsült helyet foglalt el a bölcsek között, ezért Parāśara nem tudta visszautasítani kérését. Pulastya, a démonok apja méltányolta Parāśara bráhmanikus viselkedését, s amikor Parāśara véget vetett az áldozatnak, megáldotta, hogy a jövőben a Purāṇáknak nevezett védikus írások, a Védák kiegészítői nagyszerű elbeszélője legyen. Pulastya azért becsülte nagyra Parāśara tettét, mert Parāśara amiatt, hogy rendelkezett a brāhmaṇák képességével, a megbocsátással, megbocsátott a démonoknak. Parāśara minden démont elpusztíthatott volna az áldozat során, de így gondolkodott: „A démonok arra születtek, hogy elpusztítsák az élő teremtményeket, az embereket és az állatokat; de miért kellene nekem emiatt félretennem a megbocsátás bráhmanikus tulajdonságát?” A Purāṇák nagy elbeszélőjeként Parāśara először a Śrīmad-Bhāgavata Purāṇáról beszélt, hiszen ez a legfőbb Purāṇa. Maitreya Muni ugyanazt a Śrīmad-Bhāgavatamot akarta elmondani, amit Parāśarától hallott, Vidura pedig hűsége miatt, s mert követte a feljebbvalóitól kapott utasításokat, méltó volt arra, hogy végighallgassa. A Śrīmad-Bhāgavatamot tehát emberemlékezet óta, a Vyāsadeva előtti időktől kezdve adja tovább a tanítványi láncolat. A magukat történészeknek nevezők számításai szerint a Purāṇák csak néhány száz évesek, valójában azonban | A nagy bölcs, Pulastya az atyja minden démonikus élőlénynek. Egyszer hajdanán Parāśara egy áldozat bemutatására készült, melynek során azt akarta, hogy az összes démon a tűz martalékává váljon, mert egyikük megölte és felfalta apját. Időközben azonban a bölcs Vasiṣṭha Muni az áldozat színhelyére érkezett, s arra kérte Parāśarát, hagyja abba szörnyű tettét. Vasiṣṭha megbecsült helyet foglalt el a bölcsek között, ezért Parāśara nem tudta visszautasítani kérését. Pulastya, a démonok apja méltányolta Parāśara bráhmanikus viselkedését, s amikor Parāśara véget vetett az áldozatnak, megáldotta, hogy a jövőben a Purāṇáknak nevezett védikus írások, a Védák kiegészítői nagyszerű elbeszélője legyen. Pulastya azért becsülte nagyra Parāśara tettét, mert Parāśara amiatt, hogy rendelkezett a brāhmaṇák képességével, a megbocsátással, megbocsátott a démonoknak. Parāśara minden démont elpusztíthatott volna az áldozat során, de így gondolkodott: „A démonok arra születtek, hogy elpusztítsák az élő teremtményeket, az embereket és az állatokat; de miért kellene nekem emiatt félretennem a megbocsátás bráhmanikus tulajdonságát?” A Purāṇák nagy elbeszélőjeként Parāśara először a Śrīmad-Bhāgavata Purāṇáról beszélt, hiszen ez a legfőbb Purāṇa. Maitreya Muni ugyanazt a Śrīmad-Bhāgavatamot akarta elmondani, amit Parāśarától hallott, Vidura pedig hűsége miatt, s mert követte a feljebbvalóitól kapott utasításokat, méltó volt arra, hogy végighallgassa. A Śrīmad-Bhāgavatamot tehát emberemlékezet óta, a Vyāsadeva előtti időktől kezdve adja tovább a tanítványi láncolat. A magukat történészeknek nevezők számításai szerint a Purāṇák csak néhány száz évesek, valójában azonban időtlen idők óta léteznek, régebb óta, mint amire a világiak és a spekulatív filozófusok történelmi számításai képesek visszatekinteni. | ||
</div> | </div> | ||
Latest revision as of 13:08, 6 September 2020
9. VERS
- provāca mahyaṁ sa dayālur ukto
- muniḥ pulastyena purāṇam ādyam
- so ’haṁ tavaitat kathayāmi vatsa
- śraddhālave nityam anuvratāya
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
provāca–mondta; mahyam–nekem; saḥ–ő; dayāluḥ–melegszívű; uktaḥ–fent említett; muniḥ–bölcs; pulastyena–a bölcs Pulastya által; purāṇam ādyam–a legfőbb Purāṇa; saḥ aham–hogy én is; tava–neked; etat–ez; kathayāmi–beszélni fog; vatsa–kedves fiam; śraddhālave–annak, aki hűséges; nityam–mindig; anuvratāya–annak, aki követ.
FORDÍTÁS
A nagy Parāśara Muni – ahogy arról már szó esett – a kiváló bölcs, Pulastya tanácsára elmondta nekem a legfőbb Purāṇát [a Bhāgavatamot]. Én is elbeszélem neked, kedves fiam, ahogyan hallottam, mert mindig hűséges követőm voltál.
MAGYARÁZAT
A nagy bölcs, Pulastya az atyja minden démonikus élőlénynek. Egyszer hajdanán Parāśara egy áldozat bemutatására készült, melynek során azt akarta, hogy az összes démon a tűz martalékává váljon, mert egyikük megölte és felfalta apját. Időközben azonban a bölcs Vasiṣṭha Muni az áldozat színhelyére érkezett, s arra kérte Parāśarát, hagyja abba szörnyű tettét. Vasiṣṭha megbecsült helyet foglalt el a bölcsek között, ezért Parāśara nem tudta visszautasítani kérését. Pulastya, a démonok apja méltányolta Parāśara bráhmanikus viselkedését, s amikor Parāśara véget vetett az áldozatnak, megáldotta, hogy a jövőben a Purāṇáknak nevezett védikus írások, a Védák kiegészítői nagyszerű elbeszélője legyen. Pulastya azért becsülte nagyra Parāśara tettét, mert Parāśara amiatt, hogy rendelkezett a brāhmaṇák képességével, a megbocsátással, megbocsátott a démonoknak. Parāśara minden démont elpusztíthatott volna az áldozat során, de így gondolkodott: „A démonok arra születtek, hogy elpusztítsák az élő teremtményeket, az embereket és az állatokat; de miért kellene nekem emiatt félretennem a megbocsátás bráhmanikus tulajdonságát?” A Purāṇák nagy elbeszélőjeként Parāśara először a Śrīmad-Bhāgavata Purāṇáról beszélt, hiszen ez a legfőbb Purāṇa. Maitreya Muni ugyanazt a Śrīmad-Bhāgavatamot akarta elmondani, amit Parāśarától hallott, Vidura pedig hűsége miatt, s mert követte a feljebbvalóitól kapott utasításokat, méltó volt arra, hogy végighallgassa. A Śrīmad-Bhāgavatamot tehát emberemlékezet óta, a Vyāsadeva előtti időktől kezdve adja tovább a tanítványi láncolat. A magukat történészeknek nevezők számításai szerint a Purāṇák csak néhány száz évesek, valójában azonban időtlen idők óta léteznek, régebb óta, mint amire a világiak és a spekulatív filozófusok történelmi számításai képesek visszatekinteni.