HU/SB 10.2.27

Śrīmad-Bhāgavatam - Tizedik Ének - MÁSODIK FEJEZET: A félistenek fohásza az anyaméhben megjelent Úr Kṛṣṇához

SB 10.2.26 - SB 10.2.28

Click here for English

---

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

27. VERS

ekāyano ’sau dvi-phalas tri-mūlaś

catū-rasaḥ pañca-vidhaḥ ṣaḍ-ātmā

sapta-tvag aṣṭa-viṭapo navākṣo

daśa-cchadī dvi-khago hy ādi-vṛkṣaḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

eka-ayanaḥ—egy közönséges élőlény teste teljesen az anyagi elemektől függ; asau—az; dvi-phalaḥ—ebben a testben az anyagi boldogságnak és szenvedésnek vagyunk kitéve, amely a karma eredménye; tri-mūlaḥ—három gyökere van, a természet három kötőereje (jóság, szenvedély és tudatlanság), amelyeken a test létrejön; catuḥ-rasaḥ—négy rasa vagy íz; *<$F> pañca-vidhaḥ—öt tudásszerző érzék alkotja (a szem, a fül, az orr, a nyelv és a tapintóérzék); ṣaṭ-ātmā—hat körülmény (bánat, illúzió, öregkor, halál, éhség és szomjúság); sapta-tvak—hét burok fedi (bőr, vér, izom, zsír, csont, velő és spermium); aṣṭa-viṭapaḥ—nyolc ág (az öt durva elem    —    a föld, a víz, a tűz, a levegő és az éter    —,    valamint az elme, az értelem és az ego); nava-akṣaḥ—kilenc nyílás; daśa-chadī—tízféle életlevegő, amelyek egy fa leveleire hasonlítanak; dvi-khagaḥ—két madár (az egyéni lélek és a Felsőlélek); hi—valójában; ādi-vṛkṣaḥ—ez az eredeti fa, illetve mind az egyéni, mind az kozmikus anyagi test felépítése. *Ahogyan a fa gyökere vizet (rasát) választ ki a földből, a test a dharmát, az arthát, a kāmát és a mokṣát ízleli meg: a vallást, az anyagi gyarapodást, az érzékkielégítést és a felszabadulást. Ez a négyféle rasa, íz.

FORDÍTÁS

A testet [a teljes test és az egyéni test ugyanolyan összetételű] jelképesen nevezhetjük az eredeti fának. Ezen a fán, amely teljes mértékben az anyagi természet talaján áll s ettől függ, kétféle gyümölcs terem: a boldogság okozta élvezet és a boldogtalanság okozta szenvedés. A fa oka, amely három gyökerét alkotja, az anyagi természet három kötőerejével    —    a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejével    —    való kapcsolat. A testi boldogság gyümölcseinek négyféle íze van: vallásosság, anyagi gyarapodás, érzékkielégítés és felszabadulás, melyet az öt tudásszerző érzéken keresztül tapasztalhatunk a hat állapotban, azaz bánat, illúzió, öregkor, halál, éhség és szomjúság során. A fát borító hét kéregréteg a bőr, a vér, az izom, a zsír, a csont, a velő és a spermium, a fa nyolc ága pedig az öt durva és a három finom elem: a föld, a víz, a tűz, a levegő, az éter, az elme, az értelem és a hamis ego. A test fájának kilenc ürege van    —    a szemek, a fülek, az orrnyílások, a száj, a végbél és a nemi szervek    —,    valamint tíz levele, a tíz levegő, amely a testben kering. A test fáján két madár ül: az egyik az egyéni lélek, a másik pedig a Felsőlélek.

MAGYARÁZAT

Ez az anyagi világ öt alapvető elemből áll    —    föld, víz, tűz, levegő és éter    —,    amelyek mind Kṛṣṇából áradnak ki. Noha a materialista tudósok ezt az öt fő elemet tekintik az anyagi megnyilvánulás okának, ezeket az elemeket durva és finom állapotukban Kṛṣṇa hozza létre, akinek határenergiája az élőlényeket is létrehozza, akik az anyagi világban cselekszenek. A Bhagavad-gītā hetedik fejezete érthetően kijelenti, hogy az egész kozmikus megnyilvánulás Kṛṣṇa két energiájának, a felsőbbrendű energiának és az alsóbbrendű energiának a kombinációja. Az élőlények a felsőbbrendű energiát alkotják, az élettelen anyagi elemek pedig Kṛṣṇa alsóbbrendű energiájához tartoznak. Szunnyadó állapotában minden Kṛṣṇában nyugszik.

A materialista tudósok nem tudnak ilyen alapos elemzéssel szolgálni a test anyagi felépítéséről. Az ő analízisük csak az élettelen anyagot veszi figyelembe, ez azonban nem kielégítő, hiszen az élőlény teljes mértékben kívül áll az anyagi test szerkezetén. A Bhagavad-gītāban (BG 7.5) az Úr így szól:

apareyam itas tv anyāṁ

prakṛtiṁ viddhi me parām

jīva-bhūtāṁ mahā-bāho

yayedaṁ dhāryate jagat

„Ó, erőskarú Arjuna! Ezeken kívül van egy másik, felsőbbrendű energiám is, az élőlények, akik kihasználják az anyagi, alsóbbrendű természet forrásait.” Az anyagi elemek annak ellenére, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből, Kṛṣṇából áradnak, elkülönült elemek, s az élő elemek tartják fenn létüket.

Ahogyan a dvi-khagaḥ szó utal rá, az élő elemek a testben két madárra hasonlítanak, melyek egy fán ülnek. A kha eget jelent, ga pedig azt jelenti, „aki repül”. A dvi-khagaḥ szó tehát a madarakra utal. A test fáján két madár ül, azaz két élő elem, akik mindig különböznek egymástól. A Bhagavad-gītāban (BG 13.3) az Úr azt mondja: kṣetra-jñaṁ cāpi māṁ viddhi sarva-kṣetreṣu bhārata. „Ó, Bharata sarja! Értsd meg, hogy Én is jelen vagyok minden testben a test ismerőjeként!” A kṣetra-jñát, a test tulajdonosát khagának, élőlénynek is hívják. A testben két ilyen kṣetra-jña van: az egyéni lélek és a Felsőlélek. Az egyéni lélek csak saját egyéni testének a tulajdonosa, a Felsőlélek azonban jelen van minden élőlény testében. A test szerkezetének ilyen alapos elemzésével és megértésével a védikus irodalmon kívül sehol sem találkozunk.

Amikor két madár leszáll egy fára, az ember ostobán azt gondolhatja, hogy eggyé váltak a fával vagy beleolvadtak, a valóságban azonban nem ez történik: mindkét madár megtartja egyéni azonosságát. Éppen így az egyéni lélek és a Felsőlélek sem válik eggyé, és nem is olvadnak az anyagba. Az élőlény az anyag közelében él, de ez nem jelenti azt, hogy beleolvad vagy keveredik vele (asaṅgo hy ayaṁ puruṣaḥ), noha a materialista tudósok tévesen úgy látják, hogy a szerves és szervetlen, az élő és az élettelen keveredik egymással.

A védikus tudást mindeddig elzárva, titokban tartották, pedig minden emberi lénynek meg kell értenie, teljes valóságában. A tudatlanság modern civilizációja pusztán a test elemzésével foglalkozik, és így az emberek arra a hibás végkövetkeztetésre jutnak, hogy az élő erő a testben bizonyos anyagi feltételek között jön létre. Az emberek nem tudnak a lélekről, ez a vers azonban tökéletesen megmagyarázza, hogy két élő erő (dvi-khaga) van: az egyéni lélek és a Felsőlélek. A Felsőlélek minden testben jelen van (īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati), míg az egyéni lélek csak saját testében létezik (dehī), s egyik testből a másikba vándorol.

SB 10.2.26 - SB 10.2.28