HU/SB 10.2: A félistenek fohásza az anyaméhben megjelent Úr Krsnához
10.2.1-2. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: „Magadharāja, azaz Jarāsandha védelme alatt a hatalmas Kaṁsa üldözni kezdte a Yadu-dinasztia királyait. Tettében olyan démonok segítették, mint Pralamba, Baka, Cāṇūra, Tṛṇāvarta, Aghāsura, Muṣṭika, Ariṣṭa, Dvivida, Pūtanā, Keśī, Dhenuka, Bāṇāsura, Narakāsura és a Föld számtalan más démonikus királya.”
10.2.3. vers: A démoni királyok zaklatása miatt a Yadavák elhagyták birodalmaikat, és mások, a Kuruk, a Pañcālák, a Kekayák, a Śālvák, a Vidarbhák, a Niṣadhák, a Videhák és a Kośalák királyságaiba menekültek.
10.2.4-5. vers: Néhány rokonuk azonban Kaṁsa elveit kezdte követni, s a szolgálatába szegődött. Miután Kaṁsa, Ugrasena fia megölte Devakī hat fiát, Kṛṣṇa egyik teljes része megjelent Devakī méhében mint hetedik gyermeke, örömet és bánatot ébresztve benne. Az Úrnak e teljes részét a nagy bölcsek Anantaként ünneplik, aki Kṛṣṇa második négyes kiterjedéséhez tartozik.
10.2.6. vers: Hogy megvédelmezze a Yadukat, személyes bhaktáit Kaṁsa támadásától, az Istenség Személyisége, Viśvātmā, mindenki Legfelsőbb Lelke a következő parancsot adta Yogamāyānak:
10.2.7. vers: Az Úr utasította Yogamāyāt: „Ó, energiám, aki az egész világ számára imádandó vagy, s aki természetedből adódóan szerencsével áldasz meg minden élőlényt! Menj Vrajába, ahol sok-sok tehénpásztor lakik a feleségével! E csodálatos földön, a tehenek földjén él Rohiṇī, Vasudeva felesége Nanda Mahārāja otthonában. Kaṁsától való félelmében Vasudevának több felesége is ott rejtőzködik. Kérlek, menj oda!”
10.2.8. vers: Devakī méhében teljes kiterjedésem része, Saṅkarṣaṇa, Śeṣa fekszik. Ügyesen helyezd Őt át Rohiṇī méhébe!
10.2.9. vers: Ó, áldott Yogamāyā! Ezek után Én is megjelenek majd hat fenségem teljében Devakī fiaként, te pedig Yaśodā anya, Nanda király felesége leányaként fogsz megszületni.
10.2.10. vers: „A közönséges emberek állatáldozatokkal és a legváltozatosabb kellékekkel fognak majd fényűző imádatban részesíteni téged, mert te vagy a legkiválóbb abban, hogy bárki anyagi vágyait teljesítsd.”
10.2.11-12. vers: Az Úr Kṛṣṇa e szavakkal áldotta meg Māyādevīt: „A Föld számtalan helyén az emberek különféle nevekkel illetnek majd, úgymint Durgā, Bhadrakālī, Vijayā, Vaiṣṇavī, Kumudā, Caṇḍikā, Kṛṣṇā, Mādhavī, Kanyakā, Māyā, Nārāyāṇī, Īśānī, Śāradā és Ambikā.”
10.2.13. vers: Rohiṇī fiát szintén ünnepelni fogják mint Saṅkarṣaṇát, amiért Devakī méhéből Rohiṇī méhébe került. Rāmának fogják nevezni, mert képes lesz arra, hogy örömet okozzon Gokula minden lakójának, Balabhadrának pedig hatalmas testi ereje miatt hívják majd.
10.2.14. vers: Amint Yogamāyā ezt az utasítást kapta az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, nyomban beleegyezett, s a védikus oṁ mantrával erősítette meg, hogy megteszi, amit az Úr kér tőle. Miután elfogadta parancsát, körüljárta az Urat, majd útnak indult a Földre, Nanda-gokulába, ahol mindent úgy tett, ahogyan az Úr mondta neki.
10.2.15. vers: Amikor Yogamāyā elbűvölte és Rohiṇī méhébe helyezte át Devakī gyermekét, úgy látszott, Devakī elvetélt, s így a palota lakói mind hangosan siránkozni kezdtek: „Ó, jaj, Devakī elvesztette gyermekét!”
10.2.16. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki minden élőlény Felsőlelke, s aki eloszlatja bhaktái minden félelmét, fensége teljében megjelent Vasudeva elméjében.
10.2.17. vers: Miközben az Istenség Legfelsőbb Személyiségének testét hordozta szíve mélyén, Vasudevát az Úr transzcendentális, fénylő ragyogása árasztotta el, s úgy sugárzott, akár a nap. Szinte lehetetlen volt ránézni vagy az érzékfelfogás útján megközelíteni őt. Valójában megközelíthetetlen és felfoghatatlan maradt még egy olyan félelmetes ember számára is, mint Kaṁsa, éppúgy, ahogy minden más élőlény számára is.
10.2.18. vers: Ezután teljes kiterjedései kíséretében és fensége teljében az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki a legnagyobb áldást hozza az egész univerzumra, Vasudeva elméjéből Devakī elméjébe került. Vasudeva ezzel felavatta Devakīt, aki amiatt, hogy az Úr Kṛṣṇát, mindenki eredeti tudatát, minden ok okát hordozta szíve mélyén, éppúgy megszépült, mint ahogyan a keleti égtáj válik csodálatossá a kelő holdtól.
10.2.19. vers: Devakī az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, minden ok okát, az egész kozmosz alapját hordozta magában, mivel azonban Kaṁsa házában élt fogolyként, olyan volt, mint a tűz lángjai, melyet az edény falai takarnak el, vagy mint az az ember, aki rendelkezik tudással, de nem tudja azt másoknak átadni, hogy az emberi társadalomnak hasznára váljon.
10.2.20. vers: Devakī az Istenség Legfelsőbb Személyiségét hordta méhében, ezért mindent beragyogott ott, ahol bezárva élt. Amikor Kaṁsa látta, mennyire boldog, tiszta és mosolygó, azt gondolta magában: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu fog megölni, aki most benne van. Devakī még sohasem látszott ilyen sugárzónak és boldognak.”
10.2.21. vers: Kaṁsa így gondolkodott: „Mi most a kötelességem? A Legfelsőbb Úr, aki tudja, mi a szándéka [paritrāṇāya sādhūnāṁ vināśāya ca duṣkṛtām], nem fog lemondani hatalmáról. Devakī egy nő, a húgom, és ráadásul most állapotos is. Ha megölöm, kétségtelen, hogy hírnevemnek, gazdagságomnak és életemnek híre-hamva sem marad.”
10.2.22. vers: Egy nagyon kegyetlen emberre már életében úgy tekintenek, mintha halott lenne, mert akár él, akár meghalt, mindenki elítéli. Aki testi életfelfogásban él, halála után bizonyos, hogy az Andhatama nevű pokolba kerül.
10.2.23. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: „Ily módon töprengett Kaṁsa, s bár eltökélte, hogy továbbra is az Istenség Legfelsőbb Személyisége ellensége marad, elállt a bűnös tettől, húga megölésétől. Úgy döntött, vár, amíg az Úr megszületik, s aztán megteszi majd a szükséges lépéseket.”
10.2.24. vers: Trónján vagy fogadótermében ülve, ágyán fekve, sőt mindenhol, amikor evett, aludt vagy sétált, Kaṁsa csak ellenségét, a Legfelsőbb Urat, Hṛṣīkeśát látta, más szóval mindent átható ellenségére gondolva Kṛṣṇa-tudatossá vált, ám kedvezőtlen módon.
10.2.25. vers: Az Úr Brahmā és az Úr Śiva — olyan nagy bölcsek, mint Nārada, Devala és Vyāsa, valamint más félistenek, Indra, Candra és Varuṇa kíséretében — láthatatlanul megjelentek Devakī szobájában, ahol mindannyian együtt ajánlották tiszteletteljes hódolatukat és imáikat, hogy elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki mindenkit képes áldásban részesíteni.
10.2.26. vers: A félistenek így imádkoztak: „Ó, Urunk! Te sohasem szeged meg fogadalmad, mely mindig tökéletes, hiszen bárhogyan döntesz, az tökéletesen helyes, és senki sem képes megakadályozni. Jelen vagy a kozmikus megnyilvánulás három szakaszában — a teremtés, a fenntartás és a megsemmisülés idején —, ezért Te vagy a Legfelsőbb Igazság. Aki nem tökéletesen igazmondó, az valójában nem képes elnyerni kegyedet, melyet ezért a képmutatók sohasem kaphatnak meg. Te vagy a cselekvő elv, a valódi igazság a teremtés minden összetevőjében, ezért antaryāmīnak, a belső erőnek neveznek. Mindenkivel egyenlően bánsz, s utasításaid mindig, mindenkire vonatkoznak. Te vagy minden igazság kezdete, ezért hódolatunkat ajánlva meghódolunk Neked. Kegyesen védelmezz bennünket!”
10.2.27. vers: A testet [a teljes test és az egyéni test ugyanolyan összetételű] jelképesen nevezhetjük az eredeti fának. Ezen a fán, amely teljes mértékben az anyagi természet talaján áll s ettől függ, kétféle gyümölcs terem: a boldogság okozta élvezet és a boldogtalanság okozta szenvedés. A fa oka, amely három gyökerét alkotja, az anyagi természet három kötőerejével — a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejével — való kapcsolat. A testi boldogság gyümölcseinek négyféle íze van: vallásosság, anyagi gyarapodás, érzékkielégítés és felszabadulás, melyet az öt tudásszerző érzéken keresztül tapasztalhatunk a hat állapotban, azaz bánat, illúzió, öregkor, halál, éhség és szomjúság során. A fát borító hét kéregréteg a bőr, a vér, az izom, a zsír, a csont, a velő és a spermium, a fa nyolc ága pedig az öt durva és a három finom elem: a föld, a víz, a tűz, a levegő, az éter, az elme, az értelem és a hamis ego. A test fájának kilenc ürege van — a szemek, a fülek, az orrnyílások, a száj, a végbél és a nemi szervek —, valamint tíz levele, a tíz levegő, amely a testben kering. A test fáján két madár ül: az egyik az egyéni lélek, a másik pedig a Felsőlélek.
10.2.28. vers: „Ó, Urunk! Te vagy a hatóoka ennek az anyagi világnak, amely sokféle változatával az eredeti faként nyilvánul meg. Te vagy az is, aki gondoskodsz az anyagi világról, és a megsemmisülés után Te vagy az, akiben minden fennmarad. Akiket külső energiád fed, azok nem láthatnak Téged e megnyilvánulás mögött, látásuk azonban nem a művelt bhakták látása.”
10.2.29. vers: „Ó, Urunk! Mindig teljes tudás birtokában vagy, s hogy minden élőlényt a legnagyobb szerencsével áldj meg, különböző inkarnációkban jelensz meg, amelyek mind transzcendentálisan az anyagi teremtés fölött állnak. Amikor megjelensz ezekben az inkarnációkban, örömet okozol a jámbor és vallásos bhaktáknak, az abhakták számára azonban a megsemmisítő vagy.”
10.2.30. vers: „Ó, lótuszszemű Úr! Ha valaki a meditációját lótuszlábadra, minden lét tárházára összpontosítja, s e lótuszlábakat annak a hajónak tekinti, amellyel átszelheti a tudatlanság óceánját, akkor a mahājanák [a nagy szentek, bölcsek és bhakták] nyomdokaiban jár. Ezzel az egyszerű folyamattal az ember olyan könnyen képes átkelni a tudatlanság óceánján, mintha csak egy borjú patanyomán lépne át.”
10.2.31. vers: „Ó, Urunk, aki a ragyogó napra hasonlítasz! Te mindig kész vagy teljesíteni bhaktád vágyát, ezért kívánságteljesítő fának [vāñchā-kalpatarunak] neveznek. Amikor az ācāryák annak érdekében, hogy átszeljék a tudatlanság tomboló óceánját, teljes oltalmat keresnek lótuszlábad alatt, hátrahagyják a Földön a folyamatot, amellyel átkelnek, s mivel Te nagyon kegyes vagy többi bhaktádhoz, elfogadod ezt az utat, hogy segítsd őket.”
10.2.32. vers: [Valaki azt mondhatná, hogy a bhaktákon kívül, akik mindig az Úr lótuszlábának oltalmát keresik, vannak olyanok is, akik nem bhakták, de különféle folyamatokat követnek a felszabadulás elérésére érdekében. Mi történik velük? E kérdésre válaszolva az Úr Brahmā és a többi félisten így szólt:] „Ó, lótuszszemű Urunk! Az abhakták, akik szigorú lemondásokat és vezekléseket vállalnak, hogy a legfelsőbb helyzetbe kerüljenek, talán felszabadultnak gondolják magukat, értelmük azonban tisztátalan. Leesnek felsőbbrendűnek vélt helyzetükből, mert nem törődnek lótuszlábaddal.”
10.2.33. vers: „Ó, Mādhava, Istenség Legfelsőbb Személyisége, szerencse istennőjének Ura! Ha azok a bhakták, akik a legmélyebb szeretetet érzik Irántad, néha elbuknak az odaadás útján, ők nem úgy buknak el, mint az abhakták, mert még mindig védelmezed őket. Így aztán félelem nélkül kelnek át ellenségeik fején, és csak haladnak tovább az odaadó szolgálat útján.”
10.2.34. vers: Ó, Urunk! A fenntartás során számos inkarnációt megnyilvánítasz, amelyek mind transzcendentális, a természet anyagi kötőerőin túli testtel rendelkeznek. Amikor ily módon megjelensz, megtanítod az élőlényeket az olyan védikus tevékenységek végzésére, mint a rituális szertartások, a misztikus yoga, a lemondások, a vezeklések és végül a samādhi, az eksztatikus elmélyedés a Rólad szóló gondolatokban, s ezáltal minden szerencsével megáldod őket. Ekképp imádnak Téged a védikus elvek alapján.
10.2.35. vers: „Ó, Urunk, minden ok oka! Ha transzcendentális tested nem az anyagi természet kötőerőin túl létezne, nem érthetnénk meg a különbséget az anyag és a transzcendens között. Csakis jelenléted révén érthetjük meg transzcendentális természetedet, ó, Urunk, aki az anyagi természet irányítója vagy. Ha valaki nem áll transzcendentális tested jelenlétének hatása alatt, rendkívül nehezen értheti meg transzcendentális természetedet.”
10.2.36. vers: „Ó, Urunk! Transzcendentális nevedet és testedet nem képesek megvalósítani azok, akik pusztán spekulálnak a képzelet útján. Nevedet, testedet és sajátságaidat csakis az odaadó szolgálaton keresztül lehet megérteni.”
10.2.37. vers: A bhakták, akik elméjüket teljesen elmerítik lótuszlábadban, s akik örökké transzcendentális neveidről és formáidról hallanak, beszélnek, azokon meditálnak, és másokat is rávesznek arra, hogy emlékezzenek rájuk, még akkor is szüntelenül transzcendentális síkon vannak, amikor különféle tetteiket végzik, s így képesek megérteni az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.
10.2.38. vers: „Ó, Urunk! Szerencsések vagyunk, mert megjelenésed azonnal eltávolítja a Földről azt a súlyos terhet, melyet a démonok jelentenek, és kétségtelenül nagy szerencse ér bennünket, mert a Földön és a mennyei bolygókon is láthatjuk majd a lótusz, a kagylókürt, a buzogány és a kerék jeleit, melyek lótuszlábadat ékesítik.”
10.2.39. vers: „Ó, Legfelsőbb Úr! Te nem egy közönséges élőlény vagy, aki a gyümölcsöző tettek eredményeként jelensz meg ebben az anyagi világban. Megjelenésednek vagy születésednek e világban ezért nincs más oka, mint saját gyönyörenergiád. Éppen így az élőlények számára, akik a Te részeid, szintén semmi sem okoz olyan szenvedéseket, mint a születés, a halál és az öregkor, csupán akkor, ha külső energiád irányítása alatt állnak.”
10.2.40. vers: „Ó, legfelsőbb irányító! Hajdanán, mint hal, ló, teknős, Narasiṁhadeva, vadkan, hattyú, az Úr Rāmacandra, Paraśurāma és a félistenek között, mint Vāmana jelentél meg inkarnációként, hogy kegyesen megvédelmezd az egész világot. Most arra kérünk, kegyedet szórva oltalmazz bennünket újra azzal, hogy elpusztítod a zavaró elemeket e világban! Ó, Kṛṣṇa, Yaduk legkiválóbbja! Tisztelettel a hódolatunkat ajánljuk Neked!”
10.2.41. vers: „Ó, Devakī anya! Szerencsés vagy, ahogyan mi is azok vagyunk, mert Magát az Istenség Legfelsőbb Személyiségét hordod méhedben valamennyi teljes részével, köztük Baladevával együtt. Nem kell hát félned Kaṁsától, aki úgy döntött, hogy az Úr kezétől akar meghalni. Örök fiad, Kṛṣṇa lesz az egész Yadu-dinasztia oltalmazója.”
10.2.42. vers: Így fohászkodtak a félistenek az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, az Úr Viṣṇuhoz, a Transzcendenshez, majd az Úr Brahmāval és az Úr Śivával az élen mindannyian hazatértek a mennyei bolygókra.