HU/BG 2.16

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - MÁSODIK FEJEZET: A Bhagavad-gītā tartalmának összefoglalása

BG 2.15 - BG 2.17

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

16. VERS

नासतो विद्यते भावो नाभावो विद्यते सतः ।

उभयोरपि दृष्टोऽन्तस्त्वनयोस्तत्त्वदर्शिभिः ॥१६॥

nāsato vidyate bhāvo

nābhāvo vidyate sataḥ

ubhayor api dṛṣṭo ’ntas

tv anayos tattva-darśibhiḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

na – nem; asataḥ – a nem létezőnek; vidyate – van; bhāvaḥ – állandósága; na – nem; abhāvaḥ – változás; vidyate – létezik; sataḥ – az örökkévalónak; ubhayoḥ – a kettőnek; api – valóban; dṛṣṭaḥ – megfigyelték; antaḥ – végkövetkeztetés; tu – de; anayoḥ – nekik; tattva – igazság; darśibhiḥ – a látnokok által.

FORDÍTÁS

Az igazság látnokai arra a következtetésre jutottak, hogy a nem létező [az anyagi test] számára nincsen állandóság, az örökkévaló [a lélek] pedig változatlan. Erre mindkettő természetének tanulmányozásával jöttek rá.

MAGYARÁZAT

A változó test számára nincsen állandóság. A modern orvostudomány is elismeri, hogy a test minden pillanatban változik a különféle sejtekben végbemenő hatásoknak és ellenhatásoknak köszönhetően. Ennek eredménye a növekedés és az öregség. A lélek azonban örökké létezik, s ugyanaz marad a test és az elme minden változása ellenére. Ez a különbség az anyag és a lélek között. A test természete az, hogy mindig változik, a léleké pedig hogy örök. Ezt a következtetést az igazság különféle látnokai – a személytelen és a személyes filozófia hívei egyaránt – mind elfogadták. A Viṣṇu-purāṇában (2.12.38) az áll, hogy Viṣṇunak és hajlékainak önragyogó lelki létük van (jyotīṁṣi viṣṇur bhuvanāni viṣṇuḥ). A létező illetve nem létező szavak csakis a lélekre, illetve az anyagra vonatkoznak. Mindenki, aki látja az igazságot, egyetért ezzel.

Ezzel kezdődik az a tanítás, melyben az Úr a tudatlanság hatására megzavarodott élőlényeket részesíti. A tudatlanság eltávolítása azt jelenti, hogy visszaállítjuk az imádó és az imádandó közötti örök kapcsolatot, és ezáltal megértjük a különbséget a szerves részek – az élőlények – és az Istenség Legfelsőbb Személyisége között. A Legfelsőbb természetét úgy ismerheti meg az ember, hogy mélyrehatóan tanulmányozza önmagát, valamint az önmaga és a Legfelsőbb közötti különbséget, amit a rész és az egész viszonyaként érthetünk meg. A Legfelsőbbet a Vedānta-sūtrák a Śrīmad-Bhāgavatammal együtt valamennyi kiáradás eredetének fogadják el. Ezek a kiáradások a felsőbb- és alsóbbrendű természet jelenségein keresztül tapasztalhatóak. Az élőlények a felsőbb természethez tartoznak, ahogyan azt majd a hetedik fejezetből megtudhatjuk. Habár nincsen különbség az energia és az energia forrása között, ez utóbbit a Legfelsőbbnek, az energiát – vagy természetet – pedig alárendeltnek tekintik. Az élőlények így mindig a Legfelsőbb Úr alárendeltjei, ahogyan szolga az urának, tanítvány a tanítójának. Amíg az ember a tudatlanság bűvöletében él, nem értheti meg e nyilvánvaló bölcsességet. Az Úr azért tanítja a Bhagavad-gītāt, hogy elűzze e tudatlanságot, s hogy minden élőlényt örök időkre felvilágosítson.

BG 2.15 - BG 2.17