HU/BG 5.15

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - ÖTÖDIK FEJEZET: Karma-yoga — cselekvés Kṛṣṇa-tudatban

BG 5.14 - BG 5.16

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

15. VERS

नादत्ते कस्यचित्पापं न चैव सुकृतं विभुः ।

अज्ञानेनावृतं ज्ञानं तेन मुह्यन्ति जन्तवः ॥१५॥

nādatte kasyacit pāpaṁ

na caiva sukṛtaṁ vibhuḥ

ajñānenāvṛtaṁ jñānaṁ

tena muhyanti jantavaḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

na – sohasem; ādatte – fogadja el; kasyacit – bárkinek; pāpam – a bűnét; na – sem; ca – is; eva – bizony; su-kṛtam – jámbor tetteit; vibhuḥ – a Legfelsőbb Úr; ajñānena – tudatlanság által; āvṛtam – befedett; jñānam – a tudás; tena – az által; muhyanti – megzavarodnak; jantavaḥ – az élőlények.

FORDÍTÁS

A Legfelsőbb Úr sem vállalja magára senki bűnös vagy jámbor tettét. A megtestesült élőlényeket azonban megtéveszti a tudatlanság, amely elfedi igazi tudásukat.

MAGYARÁZAT

A szanszkrit vibhu szó a Legfelsőbb Úrra utal, aki teljes, határtalan tudással, gazdagsággal, erővel, hírnévvel, szépséggel és lemondással rendelkezik. Ő mindig elégedett Önmagában, s a bűnös vagy jó cselekedetek nem háborgatják. Egyetlen élőlény számára sem Ő teremti meg sajátságos helyzetét: a tudatlanságtól megtévesztett élőlény az, aki bizonyos életkörülmények közé kívánkozik. Így kezdődik el a tettek és visszahatások láncolata. Az élőlény a felsőbbrendű természethez tartozik, ezért tudással teli, ám hatalmának korlátozott volta miatt hajlamos arra, hogy a tudatlanság befolyása alá kerüljön. Az Úr mindenható, az élőlény azonban nem. Az Úr vibhu, azaz mindentudó, míg az élőlény aṇu, vagyis atomnyi, és mivel élő lélek, módjában áll, hogy szabad akarata szerint kívánjon bármit. Vágyát csakis a mindenható Úr teljesítheti. Ha az élőlényt megtévesztik vágyai, az Úr beleegyezik azok teljesítésébe, ám sohasem felelős azokért a tettekért és visszahatásokért, amelyek abban az élethelyzetben várnak az élőlényre, melyre vágyott. Ebben a zavarodott állapotban az élőlény a körülmények meghatározta anyagi testtel azonosítja magát, s az élet ideiglenes szenvedéseitől és örömeitől válik függővé. Az Úr Paramātmāként, vagyis Felsőlélekként az élőlény állandó társa, ezért képes megérteni az egyéni lélek vágyait, ahogyan mi is megérezzük egy virág illatát, ha a közelében állunk. A vágy az élőlény feltételekhez kötöttségének finom formája. Az Úr az élőlény kívánságait érdemei szerint teljesíti – ember tervez, Isten végez. Az ember tehát nem mindenható saját vágyai valóra váltásában. Az Úr azonban minden óhajt teljesíteni tud, s mivel semleges mindenkivel szemben, nem akadályozza vágyaik beteljesülésében a parányi független élőlényeket. Azt azonban, aki Kṛṣṇát akarja, az Úr különös figyelmében részesíti, s lelkesíti, hogy vágyaival elérhesse Őt, s örökre boldog legyen. A védikus himnuszok ezért kijelentik (Kauṣītakī-upaniṣad 3.8): eṣa u hy eva sādhu karma kārayati taṁ yam ebhyo lokebhya unninīṣate; eṣa u evāsādhu karma kārayati yam adho ninīṣate. „Az Úr jámbor tetteket ad az élőlénynek, hogy az felemelkedhessen, és bűnös tetteket, hogy a pokolba kerülhessen.”

ajño jantur anīśo ’yam

ātmanaḥ sukha-duḥkhayoḥ

īśvara-prerito gacchet

svargaṁ vāśv abhram eva ca

„Az élőlény akár boldog, akár boldogtalan, sohasem független. A Legfelsőbb akaratából kerül a mennyekbe vagy a pokolba, mint a szél sodorta felhő.”

Maga a megtestesült lélek az oka tehát saját zavarodottságának, amiatt, hogy ősidők óta el akarja kerülni a Kṛṣṇa-tudatot. Következésképpen bár az élőlény természetét az örökkévaló, gyönyörrel és tudással teli lét jellemzi, létének parányisága miatt megfeledkezik eredeti feladatáról, az Úr szolgálatáról. Így a tudatlanság rabjává válik, s ennek varázsa alatt kijelenti, hogy az Úr a felelős feltételekhez kötött létéért. A Vedānta-sūtra (2.1.34) szintén megerősíti ezt: vaiṣamya-nairghṛṇye na sāpekṣatvāt tathā hi darśayati. „A látszat ellenére az Úr nem gyűlöl és nem kedvel senkit sem.”

BG 5.14 - BG 5.16