HU/BG 13.5

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - TIZENHARMADIK FEJEZET: A természet, az élvező és a tudat

BG 13.4 - BG 13.6-7

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

5. VERS

ऋषिभिर्बहुधा गीतं छन्दोभिर्विविधैः पृथक् ।

ब्रह्मसूत्रपदैश्चैव हेतुमद्भिर्विनिश्चितैः ॥५॥

ṛṣibhir bahudhā gītaṁ

chandobhir vividhaiḥ pṛthak

brahma-sūtra-padaiś caiva

hetumadbhir viniścitaiḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

ṛṣibhiḥ – a bölcs szentek által; bahudhā – sokféleképpen; gītam – leírt; chandobhiḥ – védikus himnuszok által; vividhaiḥ – különfélék; pṛthak – különbözőképpen; brahma-sūtra – a Vedāntának; padaiḥ – az aforizmái által; ca – is; eva – bizony; hetu-madbhiḥ – okot és okozatot; viniścitaiḥ – megállapítók által.

FORDÍTÁS

A bölcsek a különféle védikus írásokban ismertetik a tettek mezejéről és a tettek ismerőjéről szóló tudást. Különösképpen a Vedānta-sūtra ír erről, ami nagyon logikusan, ok és okozatként mutatja be őket.

MAGYARÁZAT

Ennek a tudásnak a megmagyarázásában Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfőbb szaktekintély. A művelt tudósok és az élenjáró tekintélyek a szokások szerint még mindig a korábbi hiteles forrásokra hivatkozva bizonyítják állításaikat. Kṛṣṇa ezt a legellentmondásosabb pontot – a lélek és a Felsőlélek kettősségét illetve egységét – a szentírásra, név szerint a hiteles forrásként elfogadott Vedāntára hivatkozva magyarázza meg. Először is azt mondja: „Ez a bölcsek véleménye.” A bölcsek alatt saját magán kívül elsősorban Vyāsadevát, a Vedānta-sūtra szerzőjét érti. A Vedānta-sūtra tökéletesen rávilágít a kettősségre. Parāśara, Vyāsadeva apja egy másik nagy bölcs, aki vallásos témájú könyvében így ír: aham tvaṁ ca tathānye… „Mi – én, te és a számtalan különféle élőlény – mindannyian transzcendentálisak vagyunk, noha anyagi testet öltöttünk. Jelenlegi cselekvésünket eltérő karmánk alapján az anyagi természet három kötőereje határozza meg. Ezért van az, hogy egyesek magasabb, mások alacsonyabb szinten állnak. A magasabb és alacsonyabb szintek létezése a tudatlanságnak köszönhető, és végtelen számú élőlényben nyilvánul meg. A csalhatatlan, transzcendentális Felsőlelket azonban nem szennyezi be a természet három kötőereje.” Az eredeti Védák – leginkább a Kaṭha-upaniṣad – szintén különbséget tesznek a lélek, a Felsőlélek és a test között. Sok nagy bölcs magyarázta el ezt, s közülük Parāśarát tekintik a legfőbbnek.

A chandobhiḥ szó a különféle védikus írásokra utal. A Taittirīya-upaniṣad például, ami a Yajur-veda egyik ága, leírást ad a természetről, az élőlényről és az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről.

Ahogyan arról korábban olvashattuk, a kṣetra a tettek mezejét jelenti, s kétféle kṣetra-jña van: az egyéni élőlény és a legfelsőbb élőlény. Ahogyan az a Taittirīya-upaniṣadban (2.5) áll: brahma pucchaṁ pratiṣṭhā. A Legfelsőbb Úr energiájának van egy anna-maya nevű megnyilvánulása, ami nem más, mint az ételtől való függés a lét fenntartása érdekében. Ez egy materialista felfogás a Legfelsőbbről. Az azt követő prāṇa-maya szinten, miután az ember felismeri a Legfelsőbb Abszolút Igazságot az ételben, megtapasztalja a léttünetekben vagy létformákban is. A jñāna-maya szintjén ezt a tapasztalatát kiterjeszti a léttüneteken túl a gondolkodás, az érzés és az akarat területére. A Brahman-tudatosság következő szintje a vijñāna-maya. Ezen a szinten az ember különválasztja az elmét és a léttüneteket magától az élőlénytől. A következő és legfelsőbb szint az ānanda-maya, amikor valaki tudatára ébred a gyönyörrel teljes természetnek. A Brahman-tudatosságnak ily módon öt lépcsőfoka van, amit brahma pucchának neveznek. Ezek közül az első három – anna-maya, prāṇa-maya és jñāna-maya – az élőlények cselekvésmezejével kapcsolatos. A Legfelsőbb Úr, akit ānanda-mayának is hívnak, transzcendentális a cselekvések mezeihez képest. A Vedānta-sūtra szintén így jellemzi a Legfelsőbbet: ānanda-mayo ’bhyāsāt. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének természete örömmel teli, s hogy ezt a transzcendentális örömet élvezhesse, kiterjed, mint vijñāna-maya, prāṇa-maya, jñāna-maya és anna-maya. A cselekvés mezején az élőlényt tekintik az élvezőnek, s az ānanda-maya különbözik tőle. Ez azt jelenti, hogy az élőlény akkor válik tökéletessé, ha elhatározza, hogy az ānanda-mayával összekapcsolódva akar élvezethez jutni. Így alkothatunk valós képet a Legfelsőbb Úrról mint a cselekvés mezejének legfőbb ismerőjéről, az élőlényről mint alárendelt ismerőről, valamint a cselekvés mezejének természetéről. Ha ezt az igazságot akarjuk megismerni, a Vedānta-sūtrában – a Brahma-sūtrában – kell kutatnunk.

E vers szerint a Brahma-sūtra kódolt kijelentései nagyon szépen elmagyarázzák az okot és az okozatot. Íme néhány ilyen sūtra vagy aforizma: na viyad aśruteḥ (2.3.2), nātmā śruteḥ (2.3.18), parāt tu tac-chruteḥ (2.3.40). Az első sūtra a tettek mezejére, a második az élőlényre, a harmadik pedig a Legfelsőbb Úrra utal, aki a különféle élőlények teljes megnyilvánulása közül a legfőbb jó.

BG 13.4 - BG 13.6-7