HU/BG 15.7

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - TIZENÖTÖDIK FEJEZET: A Legfelsőbb Személy elérésének yogája

BG 15.6 - BG 15.8

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

7. VERS

ममैवांशो जीवलोके जीवभूतः सनातनः ।

मनःषष्ठानीन्द्रियाणि प्रकृतिस्थानि कर्षति ॥७॥

mamaivāṁśo jīva-loke

jīva-bhūtaḥ sanātanaḥ

manaḥ-ṣaṣṭhānīndriyāṇi

prakṛti-sthāni karṣati

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

mama – az Én; eva – bizony; aṁśaḥ – parányi részem; jīva-loke – a feltételekhez kötött lét világában; jīva-bhūtaḥ – a feltételekhez kötött élőlény; sanātanaḥ – örökkévaló; manaḥ – az elmével; ṣaṣṭhāni – és a hat; indriyāṇi – érzékkel; prakṛti – az anyagi természetben; sthāni – elhelyezkedővel; karṣati – keményen küzd.

FORDÍTÁS

Az élőlények ebben a feltételekhez kötött világban az Én örökkévaló, parányi részeim. Feltételekhez kötött létük miatt küzdelmes harcot vívnak a hat érzékszervvel, melyhez az elme is hozzátartozik.

MAGYARÁZAT

Ez a vers az élőlény helyzetét határozza meg nagyon érthetően. Az élőlény örökké a Legfelsőbb Úr parányi töredék szerves része. Az a feltevés, miszerint csupán a feltételekhez kötött létben van egyénisége, s felszabadult állapotában eggyé válik a Legfelsőbb Úrral, nem helytálló. Az élőlény örökké töredék rész. Ez a vers félreérthetetlenül kijelenti: sanātanaḥ. A Védák tanítása szerint a Legfelsőbb Úr kiterjedéseinek és megnyilvánulásainak száma végtelen. Az elsődleges kiterjedéseket viṣṇu-tattvának, a másodlagosakat pedig élőlényeknek hívják. Más szóval a viṣṇu-tattva saját személyes, az élőlények pedig különálló kiterjedések. Saját személyes kiterjedése által az Úr különféle formákban nyilvánul meg, például az Úr Rāmaként, Nṛsiṁhadevaként, Viṣṇumūrtiként és a Vaikuṇṭha-bolygókon uralkodó Istenségekként. A különálló kiterjedések, vagyis az élőlények örökké az Ő szolgái. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége személyes kiterjedései, vagyis az Istenség egyéni személyiségei mindig léteznek. Hasonló módon a különálló kiterjedések, vagyis az élőlények is rendelkeznek egyéni léttel. Az élőlények tehát a Legfelsőbb Úr parányi, szerves részei, ezért részben rendelkeznek a tulajdonságaival is, melyek közül az egyik a függetlenség. Mint egyéni léleknek, minden élőlénynek saját egyénisége és parányi függetlensége van. Ha visszaél a függetlenségével, feltételekhez kötött létbe jut, ha helyesen alkalmazza, örökre felszabadul. Ám természetét tekintve mindkét esetben örökkévaló, hasonlóan a Legfelsőbb Úrhoz. Felszabadult állapotában nem hatnak rá az anyagi feltételek, és egyedül az Úr transzcendentális szolgálatának él. Amikor azonban feltételekhez kötött helyzetben van, akkor a természet anyagi kötőerőinek irányítása alatt áll, s megfeledkezik az Úr transzcendentális szerető szolgálatáról, aminek az a következménye, hogy teljes erejéből kell küzdenie létéért az anyagi világban.

Valamennyi élőlény a Legfelsőbb Úr szerves része – nemcsak az emberek, a macskák és a kutyák, de még az anyagi világ nagy hatalmú irányítói is, például Brahmā, az Úr Śiva, sőt még Viṣṇu is. Mindegyikük örökkévaló, s nem ideiglenes megnyilvánulás. A karṣati („küzd”, „viaskodik”) szó nagyon fontos. A lélek az anyagi létben rabságban van, mintha bilincsbe lenne verve. A hamis ego az, ami megkötözi, az elme pedig a legfőbb ügynök, ami az élőlényt az anyagi létben irányítja. Ha az elme a jóság kötőerejében van, az élőlény jó tetteket hajt végre, ha a szenvedély kötőerejében van, akkor szenvednie kell cselekedetei miatt, ha pedig a tudatlanság kötőerejében, akkor alacsonyabb rendű létformákba kerül. Ebből a versből azonban kiderül, hogy a feltételekhez kötött lelket az anyagi test, s ezzel együtt az elme és az érzékek burkolják be, ám amint felszabadul, ez az anyagi burkolat megsemmisül, és az egyéni képességeknek megfelelően megnyilvánul a lelki test. A Mādhyandināyana-śruti a következőket tudatja velünk: sa vā eṣa brahma-niṣṭha idaṁ śarīraṁ martyam atisṛjya brahmābhisampadya brahmaṇā paśyati brahmaṇā śṛṇoti brahmaṇaivedaṁ sarvam anubhavati. E vers szerint, amikor az élőlény megválik az anyagi testtől, s a lelki világba jut, visszanyeri lelki testét, amelyben szemtől szemben megláthatja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Személyesen beszélhet Vele és hallhatja Őt, sőt képes lesz igazán megérteni Őt. A smṛtik állítása szerint vasanti yatra puruṣāḥ sarve vaikuṇṭha-mūrtayaḥ: a lelki bolygókon mindenki teste az Istenség Legfelsőbb Személyisége testéhez hasonlít. A test felépítésében tehát nincs különbség a szervesrész-élőlények és a viṣṇu-mūrti-kiterjedések között. Más szóval az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyéből az élőlény lelki testet kap, ha felszabadul.

A mamaivāṁśaḥ szavak („a Legfelsőbb Úr parányi szerves részei”) szintén nagyon jelentősek. A Legfelsőbb Úr parányi szerves részei nem olyanok, mint egy anyagi dolog töredék darabkái. A második fejezet már kifejtette, hogy a lelket nem lehet feldarabolni, éppen ezért e töredék szerves részt nem anyagi felfogással kell megértenünk. Nem olyan, mint az anyag, amit fel lehet darabolni és aztán újra össze lehet illeszteni. Az élőlénnyel kapcsolatban ez az elképzelés nem alkalmazható, mert a vers a szanszkrit sanātana („örök”) kifejezést használja. A töredék rész örökkévaló. A második fejezet elején azt is olvashattuk, hogy a Legfelsőbb Úr töredék részecskéje minden egyes egyéni testben jelen van (BG 2.13: dehino ’smin yathā dehe). Ha kiszabadul a test rabságából, visszanyeri eredeti lelki testét a lelki világ egyik lelki bolygóján, s a Legfelsőbb Úr társaságát élvezi. Azt is meg kell azonban értenünk, hogy mint a Legfelsőbb Úr parányi szerves része, az élőlény minőség tekintetében azonos Vele, mint ahogyan az aranydarabkák is aranyból vannak.

BG 15.6 - BG 15.8