HU/SB 3.29.10: Difference between revisions

(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit)
 
mNo edit summary
 
Line 38: Line 38:


<div class="purport">
<div class="purport">
A brāhmaṇák, a kṣatriyák, a vaiśyák és a śūdrák a brahmacārīkkal, a gṛhasthákkal, a vānaprasthákkal és a sannyāsīkkal együtt a varṇák és āśramák nyolc csoportjának tagjai. Mindannyiuknak vannak előírt kötelességeik, melyeket azért kell végezniük, hogy elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Amikor ilyen cselekedeteket végzünk, s eredményét felajánljuk a Legfelsőbb Úrnak, azt karmārpaṇamnak, az Úr elégedettsége érdekében végrehajtott kötelességnek nevezik. Bármilyen hibát jóvá lehet tenni ezzel a felajánló folyamattal. Ha azonban ez a felajánlás a tiszta odaadás helyett a jóság kötőerejében van, akkor az érdek is különbözik. A négy āśramában és a négy varṇában az ember személyes érdekeinek megfelelően cselekszik. Az ilyen tettek ezért a jóság kötőerejében vannak; nem lehet őket a tiszta odaadás kategóriájába sorolni. Ahogy azt Rūpa Gosvāmī leírta, a tiszta odaadó szolgálat mentes minden anyagi vágytól. ''Anyābhilāṣitā-śūnyam''. Nem szólhat semmilyen érv a személyes vagy az anyagi érdek mellett. Az odaadó tetteknek transzcendentálisaknak kell lenniük a gyümölcsöző cselekedetekhez és az empirikus filozófiai spekulációhoz képest. A tiszta odaadó szolgálat fölötte áll minden anyagi tulajdonságnak.
A brāhmaṇák, a kṣatriyák, a vaiśyák és a śūdrák a brahmacārīkkal, a gṛhasthákkal, a vānaprasthákkal és a sannyāsīkkal együtt a varṇák és āśramák nyolc csoportjának tagjai. Mindannyiuknak vannak előírt kötelességeik, melyeket azért kell végezniük, hogy elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Amikor ilyen cselekedeteket végzünk, s eredményét felajánljuk a Legfelsőbb Úrnak, azt karmārpaṇamnak, az Úr elégedettsége érdekében végrehajtott kötelességnek nevezik. Bármilyen vétség vagy hiba áll is fenn, azt jóvá lehet tenni ezzel a felajánló folyamattal. Ha azonban ez a felajánlás a tiszta odaadás helyett a jóság minőségében van, akkor az érdek is különbözik. A négy āśramában és a négy varṇában az ember személyes érdekeinek megfelelően cselekszik. Az ilyen tettek ezért a jóság minőségében vannak; nem lehet őket a tiszta odaadás kategóriájába sorolni. Ahogy azt Rūpa Gosvāmī leírta, a tiszta odaadó szolgálat mentes minden anyagi vágytól. ''Anyābhilāṣitā-śūnyam''. Nem szólhat semmilyen érv a személyes vagy az anyagi érdek mellett. Az odaadó tetteknek transzcendentálisaknak kell lenniük a gyümölcsöző cselekedetekhez és az empirikus filozófiai spekulációhoz képest. A tiszta odaadó szolgálat transzcendentális minden anyagi tulajdonsághoz képest.


A tudatlanság, a szenvedély és a jóság kötőerejébe tartozó odaadó szolgálat nyolcvanegy kategóriába sorolható. Különféle odaadó tevékenységek vannak, például a hallás, az éneklés, az emlékezés, az imádat, az imák felajánlása, a szolgálatvégzés, valamint mindenünk átadása, s mindegyiket három minőségi kategóriára lehet osztani. A hallás folyamata lehet a szenvedély, a tudatlanság és a jóság kötőerejében, s ugyanígy az éneklés is lehet a tudatlanság, a szenvedély és a jóság kötőerejében, és így tovább. Háromszor kilenc egyenlő huszonhéttel, s amikor ezt újra megszorozzuk hárommal, nyolcvanegyet kapunk. Ahogy a következő versek majd megmagyarázzák, ahhoz, hogy az ember eljusson a tiszta odaadó szolgálatig, felül kell emelkednie minden ilyen kevert, materialista odaadó szolgálaton.
A tudatlanság, a szenvedély és a jóság minőségébe tartozó odaadó szolgálat nyolcvanegy kategóriába sorolható. Különféle odaadó tevékenységek vannak, például a hallás, az éneklés, az emlékezés, az imádat, az imák felajánlása, a szolgálatvégzés, valamint mindenünk átadása, s mindegyiket három minőségi kategóriára lehet osztani. A hallás folyamata lehet a szenvedély, a tudatlanság és a jóság minőségében, s ugyanígy az éneklés is lehet a tudatlanság, a szenvedély és a jóság minőségében, és így tovább. Háromszor kilenc egyenlő huszonhéttel, s amikor ezt újra megszorozzuk hárommal, nyolcvanegyet kapunk. Ahogy a következő versek majd megmagyarázzák, ahhoz, hogy az ember eljusson a tiszta odaadó szolgálatig, felül kell emelkednie minden ilyen kevert, materialista odaadó szolgálaton.
</div>
</div>



Latest revision as of 09:13, 5 June 2019


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


10. VERS

karma-nirhāram uddiśya
parasmin vā tad-arpaṇam
yajed yaṣṭavyam iti vā
pṛthag-bhāvaḥ sa sāttvikaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

karma—gyümölcsöző cselekedetek; nirhāram—megszabadulva tőle; uddiśya—azzal a szándékkal; parasmin—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; —vagy; tat-arpaṇam—a tettek eredményét felajánlva; yajet—imádhatja; yaṣṭavyam—imádva; iti—így; —vagy; pṛthak-bhāvaḥ—szakadár; saḥ—ő; sāttvikaḥ—a jóság kötőerejében.


FORDÍTÁS

Amikor egy bhakta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádja, s felajánlja Neki tettei eredményeit, hogy megszabaduljon a gyümölcsöző cselekedetek mámorától, akkor odaadása a jóság kötőerejébe tartozik.


MAGYARÁZAT

A brāhmaṇák, a kṣatriyák, a vaiśyák és a śūdrák a brahmacārīkkal, a gṛhasthákkal, a vānaprasthákkal és a sannyāsīkkal együtt a varṇák és āśramák nyolc csoportjának tagjai. Mindannyiuknak vannak előírt kötelességeik, melyeket azért kell végezniük, hogy elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Amikor ilyen cselekedeteket végzünk, s eredményét felajánljuk a Legfelsőbb Úrnak, azt karmārpaṇamnak, az Úr elégedettsége érdekében végrehajtott kötelességnek nevezik. Bármilyen vétség vagy hiba áll is fenn, azt jóvá lehet tenni ezzel a felajánló folyamattal. Ha azonban ez a felajánlás a tiszta odaadás helyett a jóság minőségében van, akkor az érdek is különbözik. A négy āśramában és a négy varṇában az ember személyes érdekeinek megfelelően cselekszik. Az ilyen tettek ezért a jóság minőségében vannak; nem lehet őket a tiszta odaadás kategóriájába sorolni. Ahogy azt Rūpa Gosvāmī leírta, a tiszta odaadó szolgálat mentes minden anyagi vágytól. Anyābhilāṣitā-śūnyam. Nem szólhat semmilyen érv a személyes vagy az anyagi érdek mellett. Az odaadó tetteknek transzcendentálisaknak kell lenniük a gyümölcsöző cselekedetekhez és az empirikus filozófiai spekulációhoz képest. A tiszta odaadó szolgálat transzcendentális minden anyagi tulajdonsághoz képest.

A tudatlanság, a szenvedély és a jóság minőségébe tartozó odaadó szolgálat nyolcvanegy kategóriába sorolható. Különféle odaadó tevékenységek vannak, például a hallás, az éneklés, az emlékezés, az imádat, az imák felajánlása, a szolgálatvégzés, valamint mindenünk átadása, s mindegyiket három minőségi kategóriára lehet osztani. A hallás folyamata lehet a szenvedély, a tudatlanság és a jóság minőségében, s ugyanígy az éneklés is lehet a tudatlanság, a szenvedély és a jóság minőségében, és így tovább. Háromszor kilenc egyenlő huszonhéttel, s amikor ezt újra megszorozzuk hárommal, nyolcvanegyet kapunk. Ahogy a következő versek majd megmagyarázzák, ahhoz, hogy az ember eljusson a tiszta odaadó szolgálatig, felül kell emelkednie minden ilyen kevert, materialista odaadó szolgálaton.