HU/SB 7.2.35

Śrīmad-Bhāgavatam - Hetedik Ének - MÁSODIK FEJEZET: Hiraṇyakaśipu, a démonok fejedelme

SB 7.2.34 - SB 7.2.36

Click here for English

---

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

35. VERS

evaṁ vilapatīnāṁ vai

parigṛhya mṛtaṁ patim

anicchatīnāṁ nirhāram

arko ’staṁ sannyavartata

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

evam—így; vilapatīnām—a bánkódó királynőknek; vai—valóban; parigṛhya—ölükbe véve; mṛtam—a halott; patim—férjet; anicchatīnām—nem vágyva arra; nirhāram—hogy kivigyék a testét a gyászszertartáshoz; arkaḥ—a nap; astam—nyugta; sannyavartata—elmúlt.

FORDÍTÁS

Elérkezett az alkalmas időpont a test elhamvasztásához, de a királynők nem engedték elvinni a halottat, hanem tovább siratták az ölükben tartva. Időközben a nap befejezte útját az égen, s nyugaton lemenni készülődött.

MAGYARÁZAT

A védikus rendszer szerint ha valaki napközben hal meg, a temetési szertartást általában napnyugta előtt tartják, függetlenül attól, hogy eltemetik vagy elhamvasztják a testet, ha pedig éjszaka hal meg, akkor a gyászszertartást a következő napkelte előtt kell elvégezni. A vers elmondja, hogy a királynők tovább bánkódtak a halott test, egy anyaghalmaz felett, s nem engedték, hogy elvigyék és elhamvasszák. Ez mutatja, milyen erősen kötözi meg az illúzió az ostoba embereket, akik a testet tekintik az önvalónak. A nőket általában nem tartják túlságosan okosaknak. A királynők egyedül tudatlanságuk miatt tekintették a halott testet a férjüknek, és valamiért azt gondolták, hogy ha a holttest ott van velük, akkor férjük is velük marad. Efféle felfogással az önvalót illetően kétségtelenül csak a go-kharák   —    a tehenek és a szamarak    —    rendelkeznek. Magam is láttam már, hogy amikor egy borjú meghal, a fejőember becsapja a tehenet úgy, hogy borja kimúlt testét elé teszi. Így a tehén, aki másképp nem engedné, hogy megfejjék, nyalogatja a halott borjú testét, s hagyja, hogy megfejjék. Ez alátámasztja a śāstrának azt a kijelentését, miszerint a testi életfelfogással rendelkező ostoba ember olyan, mint egy tehén. Nemcsak az ostoba férfiak és nők tekintik a testet az önvalónak, de láttam olyat is, hogy egy állítólagos yogī halott testét tanítványai, akik úgy vélték, hogy gurujuk samādhiban van, napokig megtartották. Amikor aztán a test oszlásnak indult, és a kellemetlen szag sajnálatos módon eluralkodott a yoga-képességek fölött, a tanítványok végre megengedték, hogy az úgynevezett yogī holttestét elhamvasszák. A testi életfelfogás tehát rendkívül erős az ostoba emberek között, akik tehenekhez és szamarakhoz hasonlíthatók. Manapság a nagy tudósok azzal próbálkoznak, hogy megfagyasszák a halott testet, hogy a jövőben egyszer újra életre keltsék majd. Az eset, amelyet Hiraṇyakaśipu mesélt el, minden bizonnyal sok millió évvel ezelőtt történt, mivel Hiraṇyakaśipu sok-sok millió évvel ezelőtt élt, s ezt a példát is a régmúltból idézte. Az eset tehát Hiraṇyakaśipu születése előtt történt, ám a testi létfelfogásnak ez a tudatlansága még ma is általános, nemcsak a laikusok, de még a tudósok körében is, akik azt hiszik, hogy képesek lesznek fagyott tetemeket életre kelteni.

Láthatjuk, hogy a királynők azért nem akarták odaadni a holttestet, hogy elhamvasszák, mert féltek meghalni a férjük halott testével együtt.

SB 7.2.34 - SB 7.2.36