HU/SB 4.11.14
14. VERS
- samprasanne bhagavati
- puruṣaḥ prākṛtair guṇaiḥ
- vimukto jīva-nirmukto
- brahma nirvāṇam ṛcchati
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
samprasanne—elégedettségekor; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; puruṣaḥ—egy személy; prākṛtaiḥ—az anyagiból; guṇaiḥ—a természet kötőerői; vimuktaḥ—felszabadult; jīva-nirmuktaḥ—megszabadult a finom fizikai testtől is; brahma—korlátlan; nirvāṇam—lelki gyönyör; ṛcchati—elér.
FORDÍTÁS
Aki életében elégedetté teszi az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, az kiszabadul a durva és finom anyagi feltételek közül. Így a természet valamennyi anyagi kötőerejétől megszabadul, s eléri a korlátlan lelki gyönyört.
MAGYARÁZAT
Az előző vers elmagyarázta, hogy az embernek minden élőlénnyel türelmesen, kegyesen, barátságosan és megkülönböztetés nélkül kell bánnia. Az ilyen viselkedéssel elégedetté teheti az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, s amikor Ő elégedett, a bhakta azonnal megszabadul minden anyagi feltételtől. Az Úr ezt a Bhagavad-gītāban is megerősíti: „Akik őszintén és komolyan elmerülnek a szolgálatomban, azok azonnal a transzcendentális szintre kerülnek, ahol korlátlan lelki gyönyört élvezhetnek.” Az anyagi világban mindenki fáradságos küzdelmet vív annak érdekében, hogy élete boldog legyen. Sajnos azonban senki sem tudja, hogyan érhetné ezt el. Az ateisták nem hisznek Istenben, s biztos, hogy nem okoznak Neki örömet. A versben egyértelműen az áll, hogy ha valaki elégedetté teszi az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, azonnal eljuthat a lelki síkra, és korlátlan, gyönyörteli életet élvezhet. Az anyagi léttől való megszabadulás azt jelenti, hogy az ember megszabadul az anyagi természet befolyásától.
Ebben a versben a samprasanne szó jelentése „elégedett”. Úgy kell cselekednünk, hogy tetteink elégedetté tegyék az Urat. Nem saját elégedettségünk a cél, de amikor az Úr elégedett, automatikusan a bhakta is elégedett lesz. Ez a bhakti-yoga folyamatának titka. Akik nem a bhakti-yogát végzik, azok mind csak saját örömükre gondolnak. Senki sem törekszik arra, hogy az Úrnak okozzon örömet. A karmīk durva anyagi szinten próbálják elégedetté tenni az érzékeiket, de egy finomabb formában még azok is a maguk elégedettségére vágynak, akik a tudás síkjára emelkedtek. A karmīk érzékkielégítéssel, a jñānīk pedig finom fizikai cselekedetekkel vagy elmebeli spekulációval törekszenek saját érzékkielégítésükre, s azt gondolják, ők maguk Isten. A yogīk szintén a maguk örömével törődnek, amikor azt hiszik, hogy szert tehetnek a különféle misztikus tökéletességekre. Egyedül a bhakták akarják az Istenség Legfelsőbb Személyiségét elégedetté tenni. A bhakták önmegvalósító folyamata teljességgel különbözik a karmīkétól, a jñānīkétól és a yogīkétól. Mindenki saját magának akar elégedettséget, míg a bhakta csakis az Úr örömét keresi. Az odaadó folyamat teljesen eltér a többitől. A bhakta azáltal, hogy érzékeit az Úr szerető szolgálatába állítva mindent az Úr elégedettsége érdekében tesz, azonnal a transzcendentális síkra kerül, és korlátlan, gyönyörteli életet élvez.