HU/SB 3.27.28-29
28-29. VERSEK
- mad-bhaktaḥ pratibuddhārtho
- mat-prasādena bhūyasā
- niḥśreyasaṁ sva-saṁsthānaṁ
- kaivalyākhyaṁ mad-āśrayam
- prāpnotīhāñjasā dhīraḥ
- sva-dṛśā cchina-saṁśayaḥ
- yad gatvā na nivarteta
- yogī liṅgād vinirgame
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
mat-bhaktaḥ—az Én bhaktám; pratibuddha-arthaḥ—önmegvalósított; mat-prasādena—indokolatlan kegyemből; bhūyasā—korlátlan; niḥśreyasam—a végső, tökéletes cél; sva-saṁsthānam—a lakhelye; kaivalya-ākhyam—kaivalyának nevezett; mat-āśrayam—az Én védelmem alatt; prāpnoti—eléri; iha—ebben az életben; añjasā—valóban; dhīraḥ—rendíthetetlen; sva-dṛśā—az önvaló ismerete által; chinna-saṁśayaḥ—megszabadulva a kétségektől; yat—arra a helyre; gatvā—elmenvén; na—soha; nivarteta—visszatér; yogī—a misztikus bhakta; liṅgāt—a finom és durva anyagi testekből; vinirgame—távozás után.
FORDÍTÁS
Bhaktám határtalan, indokolatlan kegyemből valóban szert tesz az önmegvalósításra, s így minden kétségtől megszabadulva rendíthetetlenül halad végső hajléka felé, amely közvetlenül tiszta, lelki gyönyörenergiám védelme alatt áll. Ez az élőlény végső, tökéletes célja. A misztikus bhakta jelenlegi anyagi testének elhagyása után erre a transzcendentális helyre kerül, és sohasem tér onnan vissza.
MAGYARÁZAT
Valódi önmegvalósítás azt jelenti, hogy az Úr tiszta bhaktájává válunk. Egy bhakta léte az odaadó szolgálatot és az odaadás tárgyát egyaránt magában foglalja. Az önmegvalósítás végső soron az Istenség Személyisége és az élőlények megértését jelenti, s ha ismerjük az egyéni önvalót és a kölcsönös, szeretetteljes szolgálat jelentette kapcsolatot az Istenség Legfelsőbb Személyisége és az élőlény között, az valóban önmegvalósítás. Erre az imperszonalisták vagy más transzcendentalisták nem tehetnek szert; nem érthetik meg az odaadó szolgálat tudományát. Az odaadó szolgálat az Úr végtelen, indokolatlan kegyéből tárul fel a tiszta bhakta előtt. Az Úr ebben a versben ezt hangsúlyozza: mat-prasādena, „az Én különleges kegyemből”. A Bhagavad-gītā ezt szintén megerősíti. Csak akik szeretettel és hittel végzik az odaadó szolgálatot, azok kapják meg a szükséges értelmet az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, hogy fokozatosan haladhassanak az Istenség Személyiségének hajléka felé.
A niḥśreyasa azt jelenti „végső célállomás”, sva-saṁsthāna pedig arra utal, hogy az imperszonalistáknak nincs meghatározott helyük. Feláldozzák egyéniségüket, hogy az élő szikra beleolvadhasson az Úr transzcendentális testéből áradó személytelen ragyogásba, ezzel szemben a bhakták rendelkeznek konkrét lakhellyel. A bolygók a napfényben vannak, de magának a napfénynek nincs saját nyugvóhelye. Amikor az ember eljut egy bizonyos bolygóra, nyugvóhelyre talál. A lelki ég, ami kaivalyaként ismeretes, csupán gyönyörteljes fény minden oldalról, s az Istenség Legfelsőbb Személyiségének védelme alatt áll. Ahogy az a Bhagavad-gītāban áll (BG 14.27), brahmaṇo hi pratiṣṭhāham: a személytelen Brahman-ragyogás az Istenség Legfelsőbb Személyiségének testén nyugszik. Más szóval az Istenség Legfelsőbb Személyisége testének ragyogása kaivalya, a személytelen Brahman. Ebben a személytelen ragyogásban találhatók a lelki bolygók, amelyeket Vaikuṇṭháknak neveznek, s amelyek közül Kṛṣṇaloka a legfőbb. Vannak bhakták, akik a Vaikuṇṭha bolygókra emelkednek, s vannak, akik Kṛṣṇalokára. A bhakta a vágyának megfelelően juthat el egy bizonyos lakhelyre, ami sva-saṁsthānaként, kívánt célállomásként ismeretes. Az Úr kegyéből az önmegvalósított bhakta, aki odaadó szolgálatot végez, már ebben az anyagi testében felismeri végső célját. Ezért rendíthetetlenül, kételkedés nélkül végzi az odaadó szolgálatot, és miután elhagyja anyagi testét, azonnal eljut arra a végső helyre, ahová készülődött. Miután megérkezett hajlékára, többé sohasem tér vissza ebbe az anyagi világba.
A versben használt liṅgād vinirgame szavak jelentése: „miután az ember megszabadul a kétféle anyagi testtől, a durvától és a finomtól”. A finom test az elméből, az intelligenciából, a hamis egóból és a szennyezett tudatból, a durva test pedig öt elemből áll – földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből. Amikor az ember a lelki világba kerül, elhagyja az erre az anyagi világra jellemző finom és durva testet. Tiszta lelki testében lép a lelki világba, s az egyik lelki bolygón állapodik meg. Noha az imperszonalisták finom és durva anyagi testüket elhagyva szintén eljutnak a lelki égbe, mégsem kerülnek a lelki bolygókra; kívánságuknak megfelelően az Úr transzcendentális testéből áradó lelki ragyogásba olvadnak bele. A sva-saṁsthānam szó is nagyon fontos. Az élőlény olyan helyre kerül, amelyre felkészül. Az imperszonalisták a személytelen Brahman-ragyogásba kerülhetnek, ellenben akik az Istenség Legfelsőbb Személyisége társaságát akarják élvezni transzcendentális formájában, Nārāyaṇaként a Vaikuṇṭhákon vagy Kṛṣṇaként a Kṛṣṇalokán, azok az Úrnak e hajlékaira jutnak el, ahonnan sohasem térnek már vissza.