HU/SB 7.7.39
39. VERS
- rāyaḥ kalatraṁ paśavaḥ sutādayo
- gṛhā mahī kuñjara-kośa-bhūtayaḥ
- sarve ’rtha-kāmāḥ kṣaṇa-bhaṅgurāyuṣaḥ
- kurvanti martyasya kiyat priyaṁ calāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
rāyaḥ—gazdagság; kalatram—az ember felesége és barátnői; paśavaḥ—a háziállatok, a tehenek, lovak, szamarak, macskák és kutyák; suta-ādayaḥ—a gyerekek stb.; gṛhāḥ—nagy házak és lakóhelyek; mahī—föld; kuñjara—elefántok; kośa—kincstár; bhūtayaḥ—és más fényűző dolgok az érzékkielégítéshez és az anyagi élvezethez; sarve—mind; artha—az anyagi gyarapodás; kāmāḥ—és az érzékkielégítés; kṣaṇa-bhaṅgura—egy pillanat alatt elmúló; āyuṣaḥ—akinek az élete hossza; kurvanti—hatnak vagy hoznak; martyasya—aki halálra van ítélve; kiyat—mennyi; priyam—öröm; calāḥ—csapongó és ideiglenes.
FORDÍTÁS
Az ember gazdagsága, szép felesége és barátnői, fiai és leányai, otthona, háziállatai — tehenei, elefántjai és lovai —, kincstára, anyagi gyarapodása és érzékkielégítése, sőt még életének a hossza is, amelynek során ezeket az anyagi javakat élvezheti, mind átmenetiek, és létük csupán egy villanás. Az emberi élet nyújtotta lehetőség csak egy ideig tart; mit nyer hát ezekkel az anyagi javakkal az okos ember, aki megértette, hogy ő maga örökkévaló?
MAGYARÁZAT
Ez a vers leírja, hogyan hiúsítják meg a természet törvényei az anyagi gyarapodás szószólóinak terveit. Az előző vers megkérdezi: kiṁ viṣayopapādanaiḥ, mi az úgynevezett anyagi gyarapodás valódi haszna? A világ történelme bizonyítja, hogy az anyagi gyarapodásra tett kísérletek, melyeknek célja az anyagi civilizáció fejlesztésével a testi kényelem megteremtése, semmit sem segítettek abban, hogy orvosolják az elkerülhetetlen születést, halált, öregkort és betegséget. Mindenki ismeri a világtörténelem során létrejött hatalmas birodalmakat — a római, a mogul, a brit birodalmat stb. —, ám ezeket az anyagi jólétre törő társadalmakat (sarve ’rtha-kāmāḥ) a természet törvényei az ismétlődő háborúk, a pusztító járványok, az éhínségek és más csapások formájában mind romba döntötték. Minden igyekezetük csak pillanatnyi és ideiglenes volt tehát. Ez a vers éppen ezért azt mondja, hogy kurvanti martyasya kiyat priyaṁ calāḥ: lehet valaki nagyon büszke hatalmas birodalmára, ám ezek a birodalmak ideiglenesek — száz vagy kétszáz év múlva mindnek vége. Azokat a helyzeteket, melyeket anyagi fejlettség jellemez, nagy-nagy erőfeszítéssel és kemény munkával teremtették meg, ennek ellenére mind nagyon hamar véget érnek. Éppen ezért calāḥnak nevezik őket. Egy okos embernek arra a végkövetkeztetésre kell jutnia, hogy az anyagi gazdasági gyarapodás egyáltalán nem okoz örömet. A Bhagavad-gītā (BG 8.15) az egész világot duḥkhālayam aśāśvatamnak — gyötrelmekkel telinek és ideiglenesnek — nevezi. Az anyagi gyarapodás egy ideig boldoggá teheti az embert, de nem tarthat örökké. Manapság számtalan hatalmas üzletembernek okoz keserűséget a különféle fosztogató kormányok zaklatása. Miért vesztegesse hát az idejét az ember az úgynevezett anyagi gyarapodásra, ami nem örökkévaló, és nem okoz örömet a léleknek?
Kṛṣṇához, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűződő kapcsolatunk azonban ezzel ellentétben örök. Nitya-siddha kṛṣṇa-prema. A tiszta lelkek örökké szeretik Kṛṣṇát, s ezt az örök szeretetet — Kṛṣṇa szolgájaként, barátjaként, szülőjeként vagy kedveseként — egyáltalán nem nehéz felébreszteni magunkban. Ebben a korban megkapjuk azt az engedményt, hogy pusztán a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével (harer nāma harer nāma harer nāmaiva kevalam) az ember életre keltheti eredeti kapcsolatát Istennel, és így olyan boldog lehet, hogy többé semmi anyagira nem vágyik. Śrī Caitanya Mahāprabhu kijelentette: na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye. Egy magas szinten álló Kṛṣṇa-tudatú bhakta nem vágyik gazdagságra, követőkre vagy vagyonra. Rāyaḥ kalatraṁ paśavaḥ sutādayo gṛhā mahī kuñjara-kośa-bhūtayaḥ. Arra az elégedettségre, amely az anyagi gazdagságból származik, más szinten ugyan, de még a kutyák és a disznók is szert tehetnek, akik nem képesek feleleveníteni örök kapcsolatukat Kṛṣṇával. Az emberi életben azonban újraéleszthetjük Vele örök, szunnyadó kapcsolatunkat. Prahlāda Mahārāja éppen ezért ezt az életet arthadamnak nevezte. Ha tehát nem vesztegetjük az időnket az anyagi gyarapodásra, ami semmilyen boldogságot sem hozhat nekünk, hanem ehelyett csupán megpróbáljuk újra életre kelteni örök kapcsolatunkat Kṛṣṇával, akkor életünket helyesen használjuk fel.