HU/BG 18.54
54. VERS
- brahma-bhūtaḥ prasannātmā
- na śocati na kāṅkṣati
- samaḥ sarveṣu bhūteṣu
- mad-bhaktiṁ labhate parām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
brahma-bhūtaḥ – az Abszolúttal egységben lévő; prasanna-ātmā – teljesen örömteli; na – sohasem; śocati – bánkódik; na – sohasem; kāṅkṣati – vágyakozik; samaḥ – egyenlő; sarveṣu – minden; bhūteṣu – élőlényhez; mat-bhaktim – az Én odaadó szolgálatomat; labhate – elnyeri; parām – transzcendentálisat.
FORDÍTÁS
Aki ekképpen eljutott a transzcendentális síkra, az egyszerre tudatára ébred a Legfelsőbb Brahmannak, és teljes boldogság tölti el. Sohasem bánkódik, nem vágyik semmire, és egyformán viszonyul minden élőlényhez. Ebben az állapotban tiszta odaadó szolgálatot végezhet Nekem.
MAGYARÁZAT
Az imperszonalista számára a brahma-bhūta szint elérésénél, vagyis az Abszolúttal való eggyé válásnál nincs magasabb rendű cél. A személyes filozófia követőjének, azaz a tiszta bhaktának azonban még tovább kell lépnie, hogy tiszta odaadó szolgálatot végezhessen. Ez azt jelenti, hogy aki a Legfelsőbb Úr tiszta odaadó szolgálatába merül, az már a felszabadulás síkján van, melyet brahma-bhūtának, az Abszolúttal való egység síkjának hívnak. A Legfelsőbbet, az Abszolútat az ember nem tudja szolgálni, ha nem vált eggyé Vele. Az abszolút szinten nincs különbség a szolgált és a szolga között, ugyanakkor azonban egy magasabb lelki értelemben véve mégis van különbség.
Az anyagi létfelfogás, amikor az ember az érzékkielégítés érdekében cselekszik, tengernyi szenvedéssel jár. Az abszolút világban azonban, ahol a lélek tiszta odaadó szolgálatot végez, nem létezik szenvedés. A Kṛṣṇa-tudatú bhakta semmi miatt nem bánkódik, és nem vágyik semmire. Mivel Isten teljes magában, a szolgálatában élő, Kṛṣṇa-tudatú élőlény szintén teljessé válik. Olyan lesz, mint egy folyó, ami megtisztult minden szennytől. A tiszta bhakta egyedül Kṛṣṇára gondol, ezért természetesen mindig boldog. Az Úr odaadó szolgálatában teljessé válva nem bánkódik semmiféle anyagi veszteség miatt, és nyerni sem akar. Nem vágyik anyagi élvezetre, mert tudja, hogy minden élőlény a Legfelsőbb Úr töredék szerves része, s ezért valamennyien az Ő örök szolgái. Az anyagi világban nem tekint senkit sem alacsonyabb vagy magasabb rendűnek. Az efféle különbségek átmenetiek, s a bhaktát e mulandó megnyilvánulások nem érdeklik. Számára a kődarab és az aranyrög ugyanolyan értékű. Ez tehát a brahma-bhūta szint, amelyre a tiszta bhakta nagyon könnyen eljuthat. Ezen a síkon a Legfelsőbb Brahmannal való eggyé válás és az egyéni lét megszűnése pokoli gondolatnak tűnik számára, a felsőbb bolygók, a mennyek elérését sem tekinti többnek ábrándozásnál, érzékei pedig olyan kígyók csupán, melyeknek méregfoga már ki van törve. Nem kell tartania érzékeitől, mert minden erőfeszítés nélkül uralkodni képes fölöttük, s így ártalmatlanok, mint a kitört fogú kígyók. Az anyag fertőzésében élő ember számára ez a világ nyomorúságos, míg egy bhakta szemében épp olyan jó, mint Vaikuṇṭha, azaz a lelki világ. Számára az anyagi univerzum legnagyobb személyisége sem jelentősebb a hangyánál. Erre a szintre az Úr Caitanya kegyéből lehet eljutni, aki a tiszta odaadó szolgálatról prédikált ebben a korszakban.