HU/BG 2.56
56. VERS
- duḥkheṣv anudvigna-manāḥ
- sukheṣu vigata-spṛhaḥ
- vīta-rāga-bhaya-krodhaḥ
- sthita-dhīr munir ucyate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
duḥkheṣu – a háromféle szenvedésben; anudvigna-manāḥ – háborítatlan elméjű; sukheṣu – a boldogság iránt; vigata-spṛhaḥ – nem érdeklődő; vīta – aki mentes; rāga – ragaszkodástól; bhaya – félelemtől; krodhaḥ – és dühtől; sthita-dhīḥ – kinek elméje rendíthetetlen; muniḥ – bölcsnek; ucyate – hívják.
FORDÍTÁS
Aki a háromfajta szenvedés ellenére háborítatlan marad, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a ragaszkodástól, a félelemtől és a dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.
MAGYARÁZAT
A muni szó olyan embert jelent, aki az elméleti spekuláció segítségével számtalan formában képes az elméjét működésre késztetni, ám valódi végkövetkeztetésre sohasem jut. Azt mondják, minden muninak más a nézőpontja, s a szó valódi értelmében nem is hívhatnak valakit muninak, ha felfogása nem tér el a többiekétől. Nāsāv ṛṣiryasya mataṁ na bhinnam (Mahābhārata, Vana-parva 313.117). A sthita-dhīr muni azonban, akiről az Úr beszél, különbözik a közönséges munitól. Mindig elmerül a Kṛṣṇa-tudatban, mert véget vetett a kreatív spekulációnak. Praśānta-niḥśeṣa-mano-rathāntarának nevezik (Stotra-ratna 43), ami azt jelenti, hogy felülemelkedett az elméleti találgatások szintjén, s arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa, vagyis Vāsudeva minden (vāsudevaḥ sarvam iti sa mahātmā su-durlabhaḥ). Őt tehát rendíthetetlen elméjű muninak hívják. Az ilyen teljesen Kṛṣṇa-tudatú embert a háromfajta szenvedés támadásai a legkevésbé sem zavarják, mert minden megpróbáltatást az Úr kegyének tekint, s úgy gondolja, hogy múltbeli bűneiért még több gyötrelmet érdemelne, s egyedül az Úr kegyéből van része csupán ilyen kevés szenvedésben. Éppen így azt is az Úrnak köszöni meg, ha boldog, mert nem érzi magát méltónak a boldogságra. Megérti, hogy csak az Úr kegyének tudható be az is, hogy kellemes körülmények között élhet, ami lehetővé teszi számára, hogy még tökéletesebb szolgálatot végezzen Neki. Az Úr szolgálata érdekében semmitől nem riad vissza, mindig serény, és nem befolyásolja ragaszkodás vagy ellenszenv. Ragaszkodás alatt azt értjük, amikor saját érzékeink kielégítése érdekében fogadunk el bizonyos dolgokat, s ha nincs jelen ilyen érzéki ragaszkodás, azt közömbösségnek nevezzük. Aki azonban szilárd a Kṛṣṇa-tudatban, az se nem ragaszkodó, se nem közömbös, mert életét az Úr szolgálatának szentelte, s ennek következtében a legkevésbé sem lesz dühös, ha törekvéseiben kudarcot vall. Aki Kṛṣṇa-tudatos, az siker vagy kudarc esetén egyformán rendíthetetlen marad elhatározásában.