HU/BG 15.3-4
3-4. VERS
- na rūpam asyeha tathopalabhyate
- nānto na cādir na ca sampratiṣṭhā
- aśvattham enaṁ su-virūḍha-mūlam
- asaṅga-śastreṇa dṛḍhena chittvā
- tataḥ padaṁ tat parimārgitavyaṁ
- yasmin gatā na nivartanti bhūyaḥ
- tam eva cādyaṁ puruṣaṁ prapadye
- yataḥ pravṛttiḥ prasṛtā purāṇī
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na – nem; rūpam – formája; asya – ennek e fának; iha – ebben a világban; tathā – szintén; upalabhyate – érzékelhető; na – soha; antaḥ – vége; na – soha; ca – is; ādiḥ – eleje; na – soha; ca – is; sampratiṣṭhā – az alapja; aśvattham – banjanfát; enam – ezt; su-virūḍha – erősen; mūlam – gyökerezőt; asaṅga-śastreṇa – a közömbösség fegyverével; dṛḍhena – erőssel; chittvā – kivágva; tataḥ – ezután; padam – helyzetet; tat – azt; parimārgitavyam – fel kell kutatni; yasmin – ahová; gatāḥ – akik eljutottak; na – soha; nivartanti – visszatérnek; bhūyaḥ – ismét; tam – Neki; eva – bizony; ca – is; ādyam – az eredetinek; puruṣam – az Istenség Személyiségének; prapadye – meghódol; yataḥ – akitől; pravṛttiḥ – a kezdet; prasṛtā – a kiterjedés; purāṇi – nagyon ősi.
FORDÍTÁS
Ebben a világban lehetetlen meglátni e fa igazi formáját. Senki sem értheti meg, hogy hol kezdődik és hol végződik, vagy hol van az alapja. Gyökerei erősek, de nagy elszántsággal, a közömbösség fegyverével az embernek ki kell vágnia ezt a fát. Azután fel kell kutatnia azt a helyet, ahová egyszer eljutván soha többé nem kell visszatérnie, s ott meg kell hódolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége előtt, aki mindennek a kezdete, s akiből időtlen idők óta minden kiárad.
MAGYARÁZAT
Ez a vers egyértelműen kimondja, hogy e banjanfa igazi formáját ebben az anyagi világban lehetetlen megismerni. Mivel gyökerei felfelé állnak, az igazi fa a másik végén van. Aki a fa anyagi kiterjedésének útvesztőjébe bonyolódott, az nem láthatja, milyen messzire nyúlik, s így a kezdetét sem ismeri. Ám mégis meg kell találnunk az eredetét. „Én az apám fia vagyok, az apám pedig ennek és ennek az embernek a fia stb.” Ha így tekintünk vissza, akkor eljutunk Brahmāhoz, akit Garbhodakaśāyī Viṣṇu teremtett. Így végül elérkezünk az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, s ez kutatásunk végét jelenti. Fel kell tehát kutatnunk a fa eredetét, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, olyan emberek segítségével, akik ismerik Őt. Ilyen tudás birtokában az ember fokozatosan eltávolodik a valóság hamis tükröződésétől, s a tudás fegyverével elvághatja a kötelékeket, hogy végül elérje az igazi fát.
Ezzel kapcsolatban az asaṅga szó nagyon fontos, mert az érzéki élvezethez és az anyagi természet feletti uralkodáshoz való ragaszkodás nagyon erős. Azáltal, hogy a hiteles szentírásokon alapuló lelki tudományról beszélgetünk, illetve meghallgatjuk azokat, akik valódi tudással rendelkeznek, meg kell tanulnunk, hogyan szabaduljunk meg ettől a ragaszkodástól. A bhakták társaságában folytatott efféle beszélgetések azt eredményezik, hogy az ember eljut az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez. Ekkor az első, amit tennünk kell, hogy meghódolunk Neki. Ez a vers megemlíti azt a helyet, ahová ha egyszer eljutunk, nem térünk vissza többé a hamis tükörkép-fához. Az eredeti gyökér Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s Belőle árad minden. Az Istenség Személyisége kegyének elnyeréséhez csupán az szükséges, hogy meghódoljunk Előtte, s ezt az odaadó szolgálat végzésével – hallással, énekléssel stb. – érhetjük el. Ő tehát az anyagi világ kiáradásának oka. Amint ezt az Úr már korábban kijelentette: ahaṁ sarvasya prabhavaḥ„Én vagyok minden dolog eredete.” Ahhoz tehát, hogy kijussunk az anyagi élet erős banjanfájának sűrű ágai közül, át kell adnunk magunkat Kṛṣṇának. Amint ez megtörténik, automatikusan eltávolodunk ettől az anyagi világtól.