HU/SB 3.25.41
41. VERS
- nānyatra mad bhagavataḥ
- pradhāna-puruṣeśvarāt
- ātmanaḥ sarva-bhūtānāṁ
- bhayaṁ tīvraṁ nivartate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—nem; anyatra—másként; mat—mint Magam; bhagavataḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; pradhāna-puruṣa-īśvarāt—a prakṛti és a puruṣa Ura; ātmanaḥ—a lélek; sarva-bhūtānām—minden élőlénynek; bhayam—félelem; tīvram—borzasztó; nivartate—elhagyott.
FORDÍTÁS
Aki nem Nálam keres menedéket, az nem szabadulhat meg a születés és halál rettentő félelmétől, mert Én vagyok a mindenható Úr, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden teremtés eredeti forrása és minden lélek Legfelsőbb Lelke.
MAGYARÁZAT
A versben arra találunk utalást, hogy a születés és halál körforgását az ember nem állíthatja meg, ha nem a Legfelsőbb Úr tiszta bhaktája. Hariṁ vinā na sṛtiṁ taranti: nem kerekedhetünk felül a születés és halál körforgásán, ha nem kapjuk meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kegyét. Ez a vers ugyanezt az elvet erősíti meg: az ember próbálkozhat azzal, hogy saját tökéletlen érzékeinek spekulációjával megértse az Abszolút Igazságot, vagy azzal, hogy a misztikus yoga folyamata segítségével megértse az önvalót, ám tegyen bármit, ha nem jut el addig, hogy meghódoljon az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, egyetlen folyamat sem hozza meg számára a felszabadulást. Felmerülhet a kérdés: ez azt jelentené, hogy hiábavaló azoknak a törekvése, akik oly sok vezeklést és lemondást vállalnak magukra a szabályozó elvek szigorú követésével? A választ a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 10.2.32) adja meg: ye ’nye ’ravindākṣa vimukta-māninaḥ. Amikor Kṛṣṇa Devakī méhében volt, az Úr Brahmā és a többi félisten imádkoztak Hozzá: „Drága lótuszszemű Uram! Akadnak olyan emberek, akik büszkék arra a gondolatra, hogy felszabadultak, eggyé váltak Istennel vagy Istenné lettek, ám annak ellenére, hogy ilyen büszkén gondolkodnak, értelmüket nem illeti dicséret — nagyon csekély intelligenciával rendelkeznek.” Azt mondják, hogy az ilyen ember intelligenciája akár fejlett, akár nem, még nem tisztult meg. Megtisztult értelemmel egy élőlény nem tud másra gondolni, mint a meghódolásra. A Bhagavad-gītā ezért megerősíti, hogy a tiszta intelligencia csak a nagyon bölcs emberben ébred fel. Bahūnāṁ janmanām ante jñānavān māṁ prapadyate. Sok-sok születés után az, aki valóban fejlett értelemmel rendelkezik, meghódol a Legfelsőbb Úrnak.
A meghódolás folyamatát kikerülve az ember nem nyerheti el a felszabadulást. A Bhāgavatam azt mondja: „Akik egyszerűen csak büszkék, s azt gondolják magukról, hogy egy odaadást nélkülöző folyamat segítségével felszabadultak, azoknak az értelme nem eléggé fejlett, s nem tiszta, mert még nem hódoltak meg Neked. Annak ellenére, hogy oly sokféle lemondást és vezeklést végeztek, vagy hogy megérkeztek a lelki megértés kezdetéhez a Brahman-megvalósításban, azt gondolják, hogy a Brahman ragyogásában vannak, ám a valóság az, hogy mivel nem végeznek transzcendentális cselekedeteket, visszaesnek az anyagi tettek szintjére.” Az embernek nem szabad megelégednie pusztán azzal, hogy tudja, hogy ő Brahman. A Legfelsőbb Brahmant kell szolgálnia — s ez a bhakti. A Brahmannak a Parabrahman szolgálatát kell végeznie. Azt mondják, anélkül hogy az ember Brahmanná válna, nem tudja szolgálni a Brahmant. A Legfelsőbb Brahman az Istenség Legfelsőbb Személyisége, s az élőlény szintén Brahman. Ha az ember nem érti meg, hogy Brahman, azaz szellemi lélek, az Úr örök szolgája, s ha csupán gondolja, hogy ő Brahman, akkor a megvalósítása pusztán elméleti megvalósítás. Szert kell tennie e megértésre, s ugyanakkor az Úr odaadó szolgálatában kell elmerülnie — így maradhat a Brahman helyzetében; másként visszaesik.
A Bhāgavatam azt mondja, hogy az abhakták nem kellőképpen intelligensek, mert nem törődnek az Istenség Személyisége lótuszlábának transzcendentális szerető szolgálatával, s így elbuknak. Egy élőlénynek feltétlenül cselekednie kell, s ha nem a transzcendentális szolgálat tetteit végzi, akkor vissza kell térnie az anyagi cselekedetek szintjére. Amint valaki visszaesik az anyagi cselekedetek szintjére, nem tud többé kiszabadulni a születés és halál körforgásából. Az Úr Kapila e versben azt mondja: „az Én kegyem nélkül” (nānyatra mad bhagavataḥ). Az Urat a vers Bhagavānnak, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének nevezi, utalva arra, hogy Ő az, aki minden fenséggel rendelkezik, s aki ezért teljes mértékben képes arra, hogy kiszabadítsa az embert a születés és halál körforgásából. Pradhānának is nevezik, mert Ő a Legfelsőbb. Egyformán bánik mindenkivel, ám különösen kegyes ahhoz, aki meghódol Neki. A Bhagavad-gītā szintén megerősíti, hogy az Úr mindenkivel egyformán bánik: senki sem az ellensége, és senki sem a barátja. Ám aki meghódol Neki, azt különösen kedveli. Az Úr kegyéből bárki kiszabadulhat a születés és halál körforgásából, pusztán azáltal, hogy meghódol Neki. Ha nem teszi, sok-sok életen át örökké más folyamatokkal fog próbálkozni, hogy elérje a felszabadulást.