HU/SB 3.29.28
28. VERS
- jīvāḥ śreṣṭhā hy ajīvānāṁ
- tataḥ prāṇa-bhṛtaḥ śubhe
- tataḥ sa-cittāḥ pravarās
- tataś cendriya-vṛttayaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
jīvāḥ—élőlények; śreṣṭhāḥ—jobb; hi—valóban; ajīvānām—mint az élettelen tárgyak; tataḥ—mint azok; prāṇa-bhṛtaḥ—életjelenséget mutató lények; śubhe—óh, áldott anya; tataḥ—mint ők; sa-cittāḥ—fejlett tudatú lények; pravarāḥ—jobb; tataḥ—mint ők; ca—és; indriya-vṛttayaḥ—akik érzékfelfogással rendelkeznek.
FORDÍTÁS
Óh, áldott anya! Az élőlények magasabb rendűek, mint az élettelen tárgyak, s közöttük azok a jobbak, akik életjelenségeket mutatnak. Náluk jobbak azok az állatok, akikben kifejlődött a tudat, s még náluk is jobbak azok, akikben kialakult az érzékfelfogás.
MAGYARÁZAT
Az előző vers elmagyarázta, hogy az élőlényeket bőséges ajándékokkal és barátságos viselkedéssel kell megtisztelnünk, ez a vers és az ezt követő ślokák pedig a különféle szinteken álló élőlényekről beszélnek, hogy megtudhassuk, kivel kell barátságosan viselkednünk, s kinek kell adományoznunk. A tigris például élőlény, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szerves része, s a Legfelsőbb Úr jelen van a szívében Felsőlélekként. Azt jelentené ez, hogy a tigrissel barátként kell bánnunk? Semmiképpen sem. Másképpen kell viselkednünk vele, s prasādát kell adnunk neki. Az őserdőkben élő szentek nem bánnak barátként a tigrisekkel, hanem ételt, prasādát adnak nekik. A tigrisek jönnek, bekebelezik az ételt, s elmennek, ugyanúgy, mint a kutyák. A védikus szokások szerint a kutyát nem engedik be a házba. Tisztátalanságuk miatt macskák és kutyák nem léphetnek egy úriember lakásába. Úgy nevelik őket, hogy kint éljenek. A könyörületes családfenntartó prasādát ad a kutyáknak és a macskáknak, azok pedig kint megeszik az ételt, majd továbbállnak. Könyörületesnek kell lennünk az alacsonyabbrendű élőlényekhez, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanúgy kell velük bánnunk, mint az emberi lényekkel. Éreznünk kell, hogy egyenlőek velünk, de a bánásmódban különbséget kell tennünk. A következő hat vers — amely az életkörülmények különféle szintjeivel foglalkozik — meghatározza, hogyan kell különbséget tennünk.
Az első különbséget a halott, kőszerű anyag és az élő organizmus között tesszük. Az élő organizmus megnyilvánulásával néha még egy kőben is találkozhatunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy vannak hegyek, hegységek, melyek növekszenek. Ez annak köszönhető, hogy a lélek jelen van abban a kőben. Az élő állapot következő megnyilvánulása azután a tudat kialakulása, majd azt követően az érzékfelfogás kifejlődése. A Mahābhārata Mokṣa-dharma részében az áll, hogy a fákban kialakult az érzékfelfogás: látnak, és képesek a szag érzékelésére. Tapasztalatból tudjuk, hogy a fák látnak. Előfordul, hogy egy nagy fa megváltoztatja növekedésének irányát, hogy kikerüljön egy akadályt. Ez azt jelenti, hogy a fa lát, s a Mahābhārata szerint a fa a szag érzékelésére is képes. Ez jelzi az érzékfelfogás kialakulását.