HU/SB 7.5.23-24
23-24. VERSEK
- śrī-prahrāda uvāca
- śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ
- smaraṇaṁ pāda-sevanam
- arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ
- sakhyam ātma-nivedanam
- iti puṁsārpitā viṣṇau
- bhaktiś cen nava-lakṣaṇā
- kriyeta bhagavaty addhā
- tan manye ’dhītam uttamam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-prahrādaḥ uvāca—Prahlāda Mahārāja mondta; śravaṇam—hallás; kīrtanam—éneklés; viṣṇoḥ—az Úr Viṣṇuról (és nem másról); smaraṇam—emlékezés; pāda-sevanam—szolgálni a lábait; arcanam—imádatot végezni (ṣoḍaśopacārával, a tizenhatféle kellékkel); vandanam—imákat mondani; dāsyam—szolgává válni; sakhyam—a legjobb baráttá válni; ātma-nivedanam—mindennel meghódolni, ami csak a birtokunkban van; iti—így; puṁsā arpitā—a bhakta által felajánlott; viṣṇau—az Úr Viṣṇunak (nem másnak); bhaktiḥ—odaadó szolgálat; cet—ha; nava-lakṣaṇā—kilenc folyamatból álló; kriyeta—az embernek végeznie kell; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyiségének; addhā—közvetlenül vagy teljesen; tat—azt; manye—tekintem; adhītam—tanulás; uttamam—legkiválóbb.
FORDÍTÁS
Prahlāda Mahārāja így szólt: Hallani és énekelni az Úr Viṣṇu transzcendentális szent nevéről, formájáról, jellemzőiről, személyes tulajdonáról és kedvteléseiről, emlékezni rájuk, szolgálni az Úr lótuszlábát, tisztelettel imádni az Urat a tizenhatféle kellékkel, imákat mondani az Úrhoz, a szolgájává válni, a legjobb barátunknak tekinteni Őt és mindenünket átadni Neki (más szóval szolgálni Őt a testünkkel, az elménkkel és a szavainkkal) — ez a kilenc folyamat tiszta odaadó szolgálatnak számít. Aki az életét annak szenteli, hogy e kilenc folyamaton keresztül Kṛṣṇát szolgálja, azt a legműveltebbnek kell tekinteni, mert tökéletes tudásra tett szert.
MAGYARÁZAT
Amikor apja arra kérte Prahlāda Mahārāját, hogy mondjon valamit arról, amit tanult, Prahlāda Mahārāja úgy gondolta, minden tanítás közül a legnagyszerűbb az, amit lelki tanítómesterétől tanult, míg az, amit anyagi tanítóitól, Ṣaṇḍától és Amarkától hallott a diplomáciáról, teljesen haszontalan. Bhaktiḥ pareśānubhavo viraktir anyatra ca (SB 11.2.42). Ez a tiszta odaadó szolgálat jellemzője. A tiszta bhaktát egyedül az odaadó szolgálat érdekli, az anyagi dolgokra ügyet sem vet. Ahhoz, hogy odaadó szolgálatot végezhessünk, örökké hallanunk és énekelnünk kell Kṛṣṇáról, az Úr Viṣṇuról. A templomi imádat folyamatát arcanának nevezik, s az arcana végzését is el fogjuk magyarázni. Tökéletesen hinnünk kell Kṛṣṇa szavaiban, aki azt mondja, hogy Ő mindenki jóakaró barátja (suhṛdaṁ sarva-bhūtānām). A bhakta Kṛṣṇát tekinti az egyetlen barátjának. Ezt sakhyamnak nevezik. Puṁsārpitā viṣṇau. A puṁsā szó azt jelenti, hogy „minden élőlény által”. Nincs olyan megszorítás, hogy csak egy férfi vagy csak egy brāhmaṇa ajánlhatja fel odaadó szolgálatát az Úrnak. Mindenki megteheti. Ahogy a Bhagavad-gītā (BG 9.32) megerősíti, striyo vaiśyās tathā śūdrās te ’pi yānti parāṁ gatim: bár a nők, a vaiśyák és a śūdrák nem számítanak igazán értelmesnek, belőlük is bhakta lehet, s ők is hazatérhetnek, vissza Istenhez.
A gyümölcsöző tetteket végző ember az áldozatok után az áldozat eredményeit Viṣṇunak ajánlja fel. Itt azonban azt olvassuk, hogy bhagavaty addhā: mindent közvetlenül kell Viṣṇunak ajánlanunk. Ezt úgy nevezik, hogy sannyāsa (nem csupán nyāsa). Egy tridaṇḍi-sannyāsī három daṇḍát hord magánál, amely a kaya-mano-vākyát — a testet, az elmét és a szavakat — képviseli. Valamennyit fel kell ajánlanunk Viṣṇunak, s akkor elkezdhetjük az odaadó szolgálatot. Akik a gyümölcsöző tettek hívei, azok először jámbor tetteket hajtanak végre, majd az eredményt formálisan vagy hivatalosan felajánlják Viṣṇunak. Az igazi bhakta azonban először a testével, az elméjével és a szavaival meghódol Kṛṣṇának, majd testét, elméjét és szavait Kṛṣṇa vágya szerint az Ő szolgálatában használja.
Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura a következő magyarázatot fűzi a vershez Tathyájában. A śravaṇa szó azt jelenti, hogy hallani a szent nevet, az Úr formájáról, tulajdonságairól, környezetéről és kedvteléseiről szóló leírásokat, a Śrīmad-Bhāgavatam, a Bhagavad-gītā és más hasonló hiteles szentírások alapján. Miután meghallgattuk ezeket az üzeneteket, meg kell tanulnunk e hangvibrációkat, és el kell ismételnünk őket (kīrtanam). Smaraṇam azt jelenti, hogy megpróbálunk egyre többet megérteni a Legfelsőbb Úrról, a pāda-sevanam jelentése pedig az, hogy elmélyülten szolgáljuk az Úr lótuszlábát, az időnek és a körülményeknek megfelelően. Arcanam az Úr Viṣṇu templomi imádatát jelenti, a vandanam pedig a tiszteletteljes hódolat felajánlását. Man-manā bhava mad-bhakto mad-yājī māṁ namaskuru. Vandanam azt jelenti, hogy namaskuru, azaz hódolatok felajánlása vagy imák éneklése. Ha valaki úgy gondolkodik, hogy ő nitya-kṛṣṇa-dāsa, örökké Kṛṣṇa szolgája, azt dāsyamnak nevezik, sakhyam pedig azt jelenti, hogy az ember Kṛṣṇa jóakarója. Kṛṣṇa azt akarja, hogy mindenki hódoljon meg Neki, hiszen örök helyzetében mindenki az Ő szolgája. Ezért Kṛṣṇa őszinte barátjaként prédikálnunk kell ezt a filozófiát: meg kell kérnünk mindenkit arra, hogy hódoljon meg Kṛṣṇának. Ātma-nivedanam azt jelenti, hogy mindent, testünket, elménket és értelmünket és minden egyebet, ami a tulajdonunkban van, átadunk Kṛṣṇának.
Az odaadó szolgálat e kilenc folyamatának végzésére irányuló őszinte törekvést szakkifejezéssel bhaktinak nevezik. Az addhā szó jelentése „közvetlenül”. Ne legyünk olyanok, mint a karmīk, akik jámbor tetteket végeznek, majd tetteik eredményeit a látszat kedvéért felajánlják Kṛṣṇának. Ez karma-kāṇḍa. Ne vágyjunk jámbor tetteink gyümölcsére, hanem teljes mértékben adjuk át magunkat Kṛṣṇának, s aztán cselekedjünk jámboran. Más szóval cselekedjünk az Úr Viṣṇu örömére, ne pedig azért, hogy a saját érzékeinket tegyük elégedetté. Ez az addhā, a „közvetlenül” szó jelentése.
- anyābhilāṣitā-śūnyaṁ
- jñāna-karmādy-anāvṛtam
- ānukūlyena kṛṣṇānu-
- śīlanaṁ bhaktir uttamā
„Az embernek kedvezően, a gyümölcsöző cselekedetekben és a filozófiai spekulációban megnyilvánuló anyagi nyereségvágy nélkül kell a Legfelsőbb Úr Kṛṣṇa transzcendentális szerető szolgálatát végeznie. Ezt nevezik tiszta odaadó szolgálatnak.” Tegyük csupán elégedetté Kṛṣṇát, anélkül, hogy a gyümölcsöző tudás vagy a gyümölcsöző tettek hatása alá kerülnénk.
A Gopāla-tāpanī Upaniṣadban az áll, hogy a bhakti szó kizárólag az Istenség Legfelsőbb Személyiségének végzett odaadó szolgálatot jelenti. Ez az Upaniṣad leírja, hogy a bhakti nem más, mint odaadó szolgálatunk felajánlása az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. Ahhoz, hogy valaki odaadó szolgálatot végezzen, meg kell szabadulnia a testi életfelfogástól és attól a vágytól, hogy a felsőbb bolygórendszerekbe emelkedve boldogságban legyen része. Más szóval bhaktinak azt a tettet nevezik, amelyet egyedül a Legfelsőbb Úr elégedettsége érdekében hajtunk végre, minden anyagi haszonra való vágy nélkül. A bhaktit niṣkarmának is hívják, ami azt jelenti, hogy mentes a gyümölcsöző tettek eredményeitől. A bhakti és a niṣkarma ugyanazon a szinten állnak, noha az odaadó szolgálat és a gyümölcsöző cselekvés szinte azonosnak tűnik.
A kilenc folyamat közül, amelyekről Prahlāda Mahārāja beszélt — aki Nārada Munitól hallott róluk — nincs mindig mindegyikre szükség az odaadó szolgálat végzéséhez. Ha a bhakta csupán az egyiket végzi állhatatosan, elnyerheti az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyét. Néha azt látjuk, hogy amikor valaki az egyik folyamatot végzi, az más folyamatokat is magába foglal. Ez nem rossz a bhakta számára. Ha a bhakta a kilenc folyamat (nava-lakṣaṇā) egyikét gyakorolja, az elegendő; abban a másik nyolc folyamat is benne van. Most pedig beszéljünk a kilenc folyamatról.
(1) Śravaṇam. Az Úr szent nevének hallása (śravaṇam) az odaadó szolgálat kezdete. Noha a kilenc folyamat közül bármelyiket elegendő végezni, időrendben az Úr szent nevének hallása jelenti a kezdetet. Igazság szerint ez elengedhetetlen. Ahogyan az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu mondta, ceto-darpaṇa-mārjanam: az Úr szent nevének éneklésével az ember megtisztul az anyagi életfelfogástól, ami az anyagi természet szennyes kötőerőinek a következménye. Ha a szenny kitisztul a szív mélyéről, az ember megvalósíthatja az Istenség Legfelsőbb Személyisége formáját — īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ. Az Úr szent nevének hallásával az ember eljut az Úr személyes formája megértésének síkjára. Az Úr formájának megvalósítása után az ember megvalósíthatja az Úr transzcendentális tulajdonságait, miután pedig megértette transzcendentális tulajdonságait, megértheti a társait is. Így aztán a bhakta, amint feleszmél, s megvalósítja az Úr szent nevét, transzcendentális testét, jellemzőit, személyes tulajdonát és minden mást, ami Vele kapcsolatos, egyre inkább halad az Úr teljes megértése felé. Az időrendi sorrend tehát śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ. Az éneklésre és az emlékezésre a megértésnek ugyanez az időrendi sorrendje vonatkozik. Ha az Úr szent nevéről, formájáról, jellemzőiről és személyes tulajdonáról egy tiszta bhakta énekel, s az ő szájából hallunk róluk, a hallás és az éneklés nagyon kellemes. Śrīla Sanātana Gosvāmī megtiltotta nekünk, hogy csaló bhakták vagy abhakták szavait hallgassuk.
A Śrīmad-Bhāgavatam hallgatása a hallás folyamatának legfontosabb része. A Śrīmad-Bhāgavatam teli van a szent név transzcendentális éneklésével, ezért elbeszélésével és meghallgatásával az ember a transzcendentális ízek tengerébe merülhet. Az Úr transzcendentális szent nevét a bhakta saját vonzódásának megfelelően hallhatja és énekelheti. Vibrálhatja az Úr Kṛṣṇa, az Úr Rāma vagy Nṛsiṁhadeva szent nevét (rāmādi-mūrtiṣu kalā-niyamena tiṣṭhan). Az Úrnak számtalan formája és neve van, és a bhakták azon a bizonyos formán meditálhatnak és azt a szent nevet énekelhetik, amelyikhez vonzódnak. A legjobb, ha az Úr szent nevéről, formájáról stb. egy saját szintünknek megfelelő tiszta bhaktától hallunk. Más szóval aki Kṛṣṇához ragaszkodik, az énekeljen, és hallgassa azokat a tiszta bhaktákat, akik szintén az Úr Kṛṣṇához ragaszkodnak. Ez az elv érvényes azokra a bhaktákra is, akik az Úr Rāmához, az Úr Nṛsiṁhához vagy az Úr más formáihoz vonzódnak. Mivel Kṛṣṇa az Úr végső formája (kṛṣṇas tu bhagavān svayam), a legjobb, ha az Úr Kṛṣṇa nevéről, formájáról és kedvteléseiről hallunk egy megvalósított bhaktától, aki kifejezetten az Úr Kṛṣṇa formájához vonzódik. A Śrīmad-Bhāgavatamban a nagy bhakták, például Śukadeva Gosvāmī leginkább az Úr Kṛṣṇa szent nevéről, formájáról és tulajdonságairól beszélnek. Ha valaki nem hall az Úr szent nevéről, formájáról és tulajdonságairól, nem értheti meg tisztán az odaadó szolgálat többi folyamatát. Śrī Caitanya Mahāprabhu ezért azt javasolja, hogy énekeljük Kṛṣṇa szent nevét. Paraṁ vijayate śrī-kṛṣṇa-saṇkīrtanam. Ha valaki olyan szerencsés, hogy a megvalósított bhakták szavait hallhatja, nagyon könnyen sikert érhet el az odaadó szolgálat útján. Az Úr szent nevéről, formájáról és tulajdonságairól hallani tehát nagyon fontos.
A Śrīmad-Bhāgavatamban (SB 1.5.11) találjuk a következő verset:
- tad-vāg-visargo janatāgha-viplavo
- yasmin prati-ślokam abaddhavaty api
- nāmāny anantasya yaśo-’ṅkitāni yat
- śṛṇvanti gāyanti gṛṇanti sādhavaḥ
„Azok a versek, melyek Anantadeva, a határtalan Legfelsőbb Úr nevéről, formájáról és tulajdonságairól írnak, képesek megsemmisíteni a világ minden bűnös visszahatását. A bhakták hallgatják e verseket, beszélnek róluk és hitelesnek fogadják el, még akkor is, ha nem tökéletes alkotások.” Ezzel kapcsolatban Śrīdhara Svāmī megjegyzi, hogy egy tiszta bhakta kihasználja az alkalmat, ha egy másik tiszta bhakta társaságában lehet, és igyekszik tőle az Úr szent nevéről, formájáról és tulajdonságairól hallani. Ha erre nincs módja, akkor egymagában énekli és hallgatja az Úr szent nevét.
(2) Kīrtanam. A szent név hallásáról fentebb írtunk. Most próbáljuk meg megérteni a szent név éneklését, ami a második a sorban. Az éneklést ajánlatos nagyon hangosan végezni. A Śrīmad-Bhāgavatamban Nārada Muni azt mondja, hogy amikor a világot járta, önfeledten énekelte az Úr szent nevét. Śrī Caitanya Mahāprabhu szintén azt javasolja:
- tṛṇād api sunīcena
- taror api sahiṣṇunā
- amāninā mānadena
- kīrtanīyaḥ sadā hariḥ
Egy bhakta nagyon békésen énekelheti az Úr szent nevét, ha alázatosabb a fűszálnál, ha olyan türelmes, mint egy fa, és ha mindenkit tisztel, anélkül hogy bárkitől is megbecsülést várna el. Ezek a tulajdonságok megkönnyítik az Úr szent nevének éneklését. A transzcendentális éneklés folyamatát bárki könnyen végezheti. A szent név éneklése még annak számára is áldásos, aki esetleg nyomorék, akit másoknál alacsonyabb rendűnek tartanak, aki anyagi szempontból semmiféle jó tulajdonsággal nem rendelkezik, vagy aki a jámbor tetteket tekintve nem áll valami kimagasló szinten. Az előkelő származás, a magas szintű iskolázottság, a szép külső, a gazdagság, valamint a jámbor tettek más, ehhez hasonló következményei nem szükségesek ahhoz, hogy valaki fejlődjön a lelki életben, mert pusztán a szent név éneklésével nagyon könnyen haladhatunk előre. A védikus irodalomból mint hiteles forrásból megtudhatjuk, hogy az emberek ebben a korban, a Kali-yugában általában rövid életűek, rendkívül rossz szokásaik vannak, és hajlamosak arra, hogy az odaadó szolgálat olyan folyamatait fogadják el, amelyek nem hitelesek. Ezenkívül az anyagi feltételek is örökké gyötrik őket, és mindannyian nagyon szerencsétlenek. Ilyen körülmények között a többi folyamatot — yajña, dāna, tapaḥ és kriyā, azaz áldozatok, adományozás stb. — rendkívül nehéz végezni. Ezért az írások a következő tanácsot adják:
- harer nāma harer nāma
- harer nāmaiva kevalam
- kalau nāsty eva nāsty eva
- nāsty evagatir anyathā
„E korban, a viszályok és a képmutatás korszakában az Úr szent nevének éneklése az egyetlen lehetőség a felszabadulásra. Nincs más út, nincs más út, nincs más út ezen kívül.” Az ember az Úr szent nevének puszta éneklésével tökéletesen fejlődhet a lelki életben. Ez a legkiválóbb folyamat, amelyet követve sikeressé tehetjük az életünket. A szent név éneklése más korszakokban is ugyanilyen hatásos, de ebben a korban, a Kali-yugában mutatkozik meg leginkább az ereje. Kīrtanād eva kṛṣṇasya mukta-saṇgaḥ paraṁ vrajet: pusztán Kṛṣṇa szent nevét énekelve az ember felszabadul, és hazatér, vissza Istenhez. Ezért a szent név éneklését még annak is el kell fogadnia, aki képes arra, hogy az odaadó szolgálat többi folyamatait végezze, mert ez a legfőbb módszer ahhoz, hogy fejlődhessünk a lelki életben. Yajñaiḥ saṇkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ: akiket a sors kiváló intelligenciával áldott meg, azoknak el kell fogadniuk az Úr szent neve éneklésének folyamatát. Nem szabad azonban az éneklés új formáit kitalálnunk. Szigorúan úgy kell énekelnünk a szent nevet, ahogy a szentírások javasolják: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.
Az Úr szent nevének éneklése során óvakodnunk kell a tíz sértés elkövetésétől. Sanat-kumārától megtudhatjuk, hogy még ha valaki számtalan súlyos sértést követ is el, ha oltalmat keres az Úr szent nevénél, megszabadul a sértegető élettől. Még az az emberi lény is felszabadul, ha az Úr szent nevének menedékét kéri, aki nem különb kétlábú állatnál. Nagyon kell tehát vigyáznunk, nehogy sértéseket kövessünk el az Úr szent nevének lótuszlába ellen. A sértések a következők: (a) gyalázni egy bhaktát, különösen azt, aki a szent név dicsőségét hirdeti, (b) az Úr Śiva vagy egy másik félisten nevét az Istenség Legfelsőbb Személyisége szent nevével azonos hatásúnak tekinteni (senki sem egyenlő az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, és senki sem magasabb rendű Nála), (c) nem engedelmeskedni a lelki tanítómester utasításainak, (d) gyalázni a védikus írásokat és azok folytatásait, (e) az Úr szent nevének dicsőségét túlzásnak tartani, (f) félremagyarázni a szent nevet, (g) bűnös cselekedeteket elkövetni a szent név védelmében bízva, (h) a szent név éneklését a jámbor tettekhez hasonlítani, (i) olyan embert tanítani a szent név dicsőségéről, aki nem tud semmit a szent név énekléséről. (j) Az is sértés, ha még azután sem ébred fel bennünk a transzcendentális ragaszkodás a szent név éneklése iránt, miután hallottuk az írásoknak ezeket a parancsolatait.
E sértések közül egyetlen egyet sem lehet vezekléssel jóvátenni, ezért annak, aki sértést követ el a szent név lába ellen, ajánlatos a szent nevet tovább énekelnie napi huszonnégy órán keresztül. A szent név állandó éneklése megszabadítja az embert a sértésektől, s így lassanként felemelkedik majd a transzcendentális síkra, ahol a tiszta szent nevet énekelheti, s így felébredhet benne a szeretet az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt.
A szentírások azt javasolják, hogy még ha valaki sértéseket követ el, akkor is folytassa a szent név éneklését. A szent név éneklése tehát megszabadítja az embert a sértésektől. A Nāma-kaumudī című könyv azt tanácsolja, hogy ha valaki megsérti egy vaiṣṇava lótuszlábát, hajtson fejet a vaiṣṇava előtt, és kérjen tőle bocsánatot. Hasonló módon ha valaki a szent név éneklése során követ el sértéseket, hódoljon meg a szent névnek, s így megszabadulhat sértéseitől. Ezzel kapcsolatban Dakṣa a következőket mondta az Úr Śivának: „Nem ismertem személyiséged dicsőségét, ezért sértést követtem el lótuszlábad ellen a gyülekezet előtt. Te azonban oly kegyes vagy, hogy nem vetted magadra a sértést. Sőt, amikor a mélybe zuhantam, mert megvádoltalak, kegyes pillantásoddal megmentettél. Milyen csodálatos vagy! Kérlek, bocsáss meg, és légy elégedett saját nagyszerű tulajdonságaiddal!”
Nagyon alázatosnak és szerénynek kell lennünk, hogy feltárhassuk vágyainkat és imákat mondhassunk, amelyek a szent nevet dicsőítik, például ayi mukta-kulair upāsya mānam és nivṛtta-tarṣair upagīyamānād. Ilyen imákat kell énekelnünk, hogy megszabaduljunk azoktól a sértésektől, amelyeket a szent név lótuszlába ellen követünk el.
(3) Smaraṇam. Amikor az ember már rendszeresen végzi a hallás és éneklés folyamatát, és szíve megtisztult, ajánlatos a smaraṇam, az emlékezés folyamatába kezdenie. A Śrīmad-Bhāgavatamban (SB 2.1.11) Śukadeva Gosvāmī így szól Parīkṣit királyhoz:
- etan nirvidyamānānām
- icchatām akuto-bhayam
- yogināṁ nṛpa nirṇītaṁ
- harer nāmānukīrtanam
„Ó, király! A nagy yogīknak, akik teljesen lemondtak minden anyagi kapcsolatról, azoknak, akik mindenféle anyagi élvezetre vágynak, és azoknak, akik transzcendentális tudásuknak köszönhetően önmagukban elégedettek, az Úr szent nevének állandó éneklését ajánlják.” Az Istenség Legfelsőbb Személyiségével való különféle kapcsolatok szerint a nāmānukīrtanamnak, a szent név éneklésének különféle formái vannak, s így a különböző kapcsolatoknak és ízeknek megfelelően az emlékezésnek is öt fajtája van. Ezek a következők: (a) az Úr egy bizonyos formájának imádatát értékelni az elmében, (b) egy dologra rögzíteni az elmét, és tevékenységeit — a gondolkodást, az érzést és az akaratot — visszatartani attól, hogy más témákra irányuljanak, (c) az Úr egy bizonyos formájára összpontosítani (ezt meditációnak nevezik), (d) elménket állandóan az Úr formájára rögzíteni (ezt dhruvānusmṛtinek, tökéletes meditációnak hívják), (e) felébreszteni magunkban az ízt arra, hogy egy bizonyos formára koncentráljunk (ezt samādhinak, transznak nevezik). Ha az elménket az Úr különféle körülmények között végzett kedvteléseinek egyikére összpontosítjuk, azt szintén emlékezésnek hívják. A samādhi, a transz tehát az Úrral való kapcsolatoknak megfelelően öt különböző módon lehetséges. A semlegesség szintjén álló bhakták transzát az elme összpontosításának nevezik.
(4) Pāda-sevanam. Tetszésünk és erőnk szerint a hallást, az éneklést és az emlékezést pāda-sevanam követheti. Az emlékezést akkor visszük tökéletességre, amikor állandóan az Úr lótuszlábára gondolunk. Ha erősen ragaszkodunk ahhoz, hogy az Úr lótuszlábára gondoljunk, azt pāda-sevanamnak nevezik. Ha valaki kifejezetten a pāda-sevanam folyamatát végzi, ez a folyamat fokozatosan magába foglalja a többi folyamatot is, például az Úr formájának látását, megérintését, az Úr formájának vagy templomának a körüljárását, a látogatást olyan helyeken, mint Jagannātha Purī, Dvārakā és Mathurā — annak érdekében, hogy láthassuk az Úr formáját —, valamint fürdést a Gangeszban vagy a Yamunāban. A Gangeszban vett fürdőt és a tiszta vaiṣṇava szolgálatát tadīya-upāsanamnak is nevezik, és ez szintén pāda-sevanam. A tadīya szó azt jelenti, hogy „az Úrral kapcsolatos”. A pāda-sevanam a vaiṣṇavák, Tulasī, a Gangesz és a Yamunā szolgálatát is magában foglalja. A pāda-sevanam mindezen folyamatai segítik az embert abban, hogy nagyon gyorsan fejlődjön a lelki életben.
(5) Arcanam. A pāda-sevanam után az arcanam folyamata következik, a mūrti-imádat. Ha valakit érdekel az arcanam folyamata, akkor valóban menedéket kell keresnie egy hiteles lelki tanítómesternél, és tőle kell megtanulnia ezt a folyamatot. Sok könyv szól az arcanáról, különösen a Nārada-pañcarātra. Ebben a korban az arcana, a mūrti-imádat végzéséhez leginkább a Pañcarātra rendszert ajánlják. Az arcanának két rendszere van: a bhāgavata rendszer és a pañcarātrikī rendszer. A Śrīmad-Bhāgavatam nem javasolja a pañcarātrikī imádatot, mert ebben a Kali-yugában még mūrti-imádat nélkül is mindent tökéletesen végre lehet hajtani pusztán a halláson, az éneklésen, az emlékezésen és az Úr lótuszlábának imádatán keresztül. Rūpa Gosvāmī kijelenti:
- śrī-viṣṇoḥ śravaṇe parīkṣid abhavad vaiyāsakiḥ kīrtane
- prahlādaḥ smaraṇe tad-aṅghri-bhajane lakṣmīḥ pṛthuḥ pūjane
- akrūras tv abhivandane kapi-patir dāsye ’tha sakhye ’rjunaḥ
- sarvasvātma-nivedane balir abhūt kṛṣṇāptir eṣāṁ param
„Parīkṣit Mahārāja pusztán a hallással érte el a felszabadulást, Śukadeva Gosvāmī pedig az énekléssel. Prahlāda Mahārāja az Úrra emlékezve szabadult fel. A szerencse istennője, Lakṣmīdevī az Úr lótuszlábának imádata által érte el a tökéletességet. Pṛthu Mahārāja az Úr mūrtijának imádatával szabadult fel. Akrūra azzal érte el a felszabadulást, hogy imákat mondott az Úrnak, Hanumān azzal, hogy szolgálatot végzett, Arjuna azzal, hogy az Úr barátja lett, Bali Mahārāja pedig azzal, hogy mindenét felajánlotta az Úr szolgálatában.” Ezek a kiváló bhakták mind egy bizonyos folyamaton keresztül szolgálták az Urat, de mindannyian elérték a felszabadulást, és alkalmassá váltak arra, hogy hazatérjenek, vissza Istenhez. Ezt magyarázza el a Śrīmad-Bhāgavatam.
Az avatott bhaktáknak éppen ezért ajánlatos a Nārada-pañcarātra elveit követniük, és a templom mūrtiját imádniuk. Leginkább azoknak a családos bhaktáknak javasolják, hogy kövessék a mūrti-imádat útját, akik bővelkednek az anyagi javakban. Azt a gazdag családos bhaktát, aki pénzét, melyért oly sokat dolgozott, nem állítja az Úr szolgálatába, fösvénynek nevezik. Nem szabad fizetett brāhmaṇákkal végeztetni a mūrti-imádatot. Ha az ember nem maga imádja a mūrtit, hanem szolgákat fizet, akkor lusta, és a mūrti imádata pedig csak színjáték. A gazdag családfenntartók nagyszerű dolgokat gyűjthetnek, ami a mūrti imádatához szükséges, ezért számukra a mūrti-imádat kötelező. A mi Kṛṣṇa-tudatú mozgalmunkban vannak brahmacārīk, gṛhasthák, vānaprasthák és sannyāsīk, de a templomi mūrti-imádatot leginkább a családosoknak kell végezniük. A brahmacārīk elmehetnek a sannyāsīkkal prédikálni, a vānaprastháknak pedig készülniük kell az élet következő szintjére, a lemondott szintre, a sannyāsára. A gṛhastha bhakták azonban általában anyagi tettekbe merülnek, ezért ha nem végeznek mūrti-imádatot, minden bizonnyal le fognak esni. A mūrti-imádat a szabályok pontos követését jelenti. Az ember így rendíthetetlen lesz az odaadó szolgálatban. A családosoknak általában gyermekeik is vannak, s a feleségeknek a gyermekekkel kell törődniük, ugyanúgy, ahogyan az óvónők gondoskodnak a gyermekekről.
A gṛhastha bhaktáknak az arcana-vidhit, a mūrti-imádatot a lelki tanítómester által meghatározott megfelelő elrendezések és utasítások alapján kell végezniük. Az Agni Purāṇában a következő kijelentést találhatjuk azokra vonatkozóan, akik nem tudják végezni a templomi mūrti-imádatot: minden olyan családos bhaktának, aki a körülményeiből adódóan képtelen imádni a mūrtit, legalább látnia kell a mūrti-imádatot, és így ő is sikert érhet el. A mūrti-imádat különleges célja az, hogy kívül-belül mindig tiszták maradjunk. A gṛhastha bhaktáknak a tisztaság igazi példaképeinek kell lenniük.
A mūrti-imádatot a hallással és énekléssel egyidejűleg kell végezni, ezért minden mantra a namaḥ szóval kezdődik. Minden mantrának van egy bizonyos ereje, amelyet a gṛhastha bhaktáknak ki kell használniuk. Sok olyan mantra van, amely a namaḥ szóval kezdődik, de ha valaki az Úr szent nevét énekli, annak olyan hatása van, mintha sokszor énekelné a namaḥát. Az Úr szent nevének éneklésével az ember az Isten iránti szeretet síkjára emelkedhet. Felmerülhet az a kérdés, hogy akkor miért van szükség az avatásra? A válasz az, hogy bár a szent név éneklése képessé tesz bennünket arra, hogy a lelki életben fejlődve eljussunk az istenszeretet síkjára, az embert mégis szennyeződés érheti, mert anyagi testtel rendelkezik. Ezért kell különös hangsúlyt fektetni az arcana-vidhire. Az embernek rendszeresen élnie kell mind a bhāgavata folyamat, mind pedig a pañcarātrikī folyamat nyújtotta lehetőségekkel.
A mūrti-imádatnak két fajtája van: a tiszta és a gyümölcsöző tettekkel kevert imádat. Aki állhatatos, annak számára kötelező a mūrti-imádat. A különböző ünnepek, például Śrī Janmāṣṭamī, Rāma-navamī és Nṛsiṁha-caturdaśī megtartása szintén hozzátartozik a mūrti-imádat folyamatához. Más szóval a családos bhaktáknak kötelező megtartaniuk ezeket az ünnepeket.
Most pedig beszéljünk a mūrti-imádatban elkövethető sértésekről. Sértést az követ el, aki (a) cipővel lép be a templomba, vagy hordszéken érkezik, (b) aki nem tartja meg az előírt ünnepeket, (c) aki nem ajánlja fel hódolatát a mūrti előtt, (d) aki tisztátalanul ajánl fel egy imát, úgy, hogy nem mosta meg a kezét evés után, (e) aki egy kézzel ajánlja fel a hódolatát, (f) aki körbe jár valakit közvetlenül a mūrti előtt, (g) aki kinyújtja a lábát a mūrti előtt, (h) aki úgy ül a mūrti előtt, hogy közben a kezével átfogja a bokáját, (i) aki lefekszik a mūrti előtt, (j) aki eszik a mūrti előtt, (k) aki hazudik a mūrti előtt, (l) aki hangosan beszél valakihez a mūrti előtt, (m) aki ostobaságot beszél a mūrti előtt, (n) aki sír a mūrti előtt, (o) aki vitatkozik a mūrti előtt, (p) aki megszid valakit a mūrti előtt, (q) aki kedvében jár valakinek a mūrti előtt, (r) aki durva szavakat mond a mūrti előtt, (s) aki gyapjútakarót visel a mūrti előtt, (t) aki gyaláz valakit a mūrti előtt, (u) aki valaki mást imád a mūrti előtt, (v) aki közönségesen beszél a mūrti előtt, (w) aki szellent a mūrti előtt, (x) aki nem imádja gazdagon a mūrtit annak ellenére, hogy megtehetné, (y) aki olyan ételt eszik, amelyet nem ajánlottak fel a mūrtinak, (z) aki nem ajánl fel az évszaknak megfelelően friss gyümölcsöt a mūrtinak, (aa) aki olyan ételt ajánl a mūrtinak, amelyből már vettek el, vagy amelyből már mások ettek (más szóval nem szabad senkinek sem enni adni addig, amíg az ételt fel nem ajánlották a mūrtinak), (bb) aki háttal ül a mūrtinak, (cc) aki hódolatát ajánlani valakinek a mūrti előtt, (dd) aki nem mondja el a megfelelő imákat, amikor hódolatát ajánlja a lelki tanítómesternek, (ee) aki saját magát dicsőíti a mūrti előtt, és (ff) aki gyalázza a félisteneket. A mūrti-imádat során ezt a harminckét sértést kell elkerülnünk.
A Varāha Purāṇa a következő sértéseket sorolja fel: nem szabad (a) egy gazdag ember házában enni, (b) sötétben belépni a mūrti szobájába, (c) a szabályozó elvek követése nélkül imádni a mūrtit, (d) anélkül lépni a templomba, hogy valamilyen hangot adnánk, (e) olyan ételt hozni, amit egy kutya meglátott, (f) megtörni a csendet, miközben a mūrti imádatát végezzük, (g) a mellékhelyiségbe menni a mūrti imádata közben, (h) virágok nélkül füstölőt felajánlani, (i) olyan virágokkal imádni a mūrtit, melyeket nem szabad felajánlani, (j) úgy kezdeni el a mūrti imádatát, hogy nem mostunk fogat, (k) nemi kapcsolat után végezni az imádatot, (l) megérinteni egy lámpát, egy halott testet vagy egy nőt a tisztátalan időszakában, vagy piros, illetve kék ruhát, mosatlan ruhát, mások ruháit vagy beszennyeződött ruhát viselni. Ezenkívül az is sértést követ el, aki egy holttest megpillantása után imádja a mūrtit, aki szellent a mūrti előtt, aki kimutatja a dühét a mūrti előtt, és aki közvetlenül azután imádja a mūrtit, hogy egy krematóriumból tért vissza. Nem szabad a mūrtit evés után imádnunk mindaddig, amíg meg nem emésztettük az ételt, és nem szabad megérintenünk a mūrtit vagy bármilyen mūrti-imádatot végeznünk azután, hogy pórsáfrány-olajat vagy ördöggyökeret ettünk. Ezek szintén sértések.
Máshol a következő sértésekről olvashatunk: Sértést követ el, aki (a) ellenszegül a védikus írások parancsolatainak, vagy szíve mélyén tiszteletlen a Śrīmad-Bhāgavatammal szemben, miközben látszólag elfogadja annak elveit, (b) aki más śāstrákat vezet be, (c) aki bétellevelet és bételdiót rág a mūrti előtt, (d) aki az imádat során felajánlandó virágokat ricinuslevélen tartja, (e) aki délután imádja a mūrtit, (f) aki a mūrti imádatakor az oltárra vagy közvetlenül a földre ül (ülés nélkül), (g) aki bal kézzel megérinti a mūrtit, miközben fürdeti, (h) aki hervadt vagy használt virággal imádja a mūrtit, (i) aki köpköd a mūrti-imádat közben, (j) aki saját dicsőségét hirdeti a mūrti imádata közben, (k) aki görbén festi fel a tilakát a homlokára, (l) aki úgy lép be a templomba, hogy előtte nem mosott lábat, (m) aki egy avatatlan ember főztjét ajánlja fel a mūrtinak, (n) aki egy avatatlan ember vagy egy avaiṣṇava szeme előtt imádja a mūrtit vagy ajánl bhogát Neki, (o) aki anélkül imádja a mūrtit, hogy a Vaikuṇṭha-istenségeket is imádná, például Gaṇeśát, (p) aki úgy imádja a mūrtit, hogy izzad közben, (q) aki visszautasítja a mūrtinak felajánlott virágokat, (r) aki fogadalmat vagy esküt tesz az Úr szent nevére.
Annak, aki elköveti a fenti sértések bármelyikét, legalább egy fejezetet el kell olvasnia a Bhagavad-gītāból. Ezt a Skanda Purāṇa (Avantī-khaṇḍa) erősíti meg. Van egy másik utasítás is, miszerint az, aki elolvassa Viṣṇu ezer nevét, megszabadulhat minden sértéstől. Ugyanebben a Skanda Purāṇában a Revā-khaṇḍában az áll, hogy aki imákat mond tulasīnak vagy tulasī magot ültet, szintén megszabadul minden sértéstől. Aki śālagrāma-śilāt imád, ugyanígy megszabadulhat a sértésektől. A Brahmāṇḍa Purāṇa azt mondja, hogy ha az Úr Viṣṇut imádjuk, aki négy kezében kagylókürtöt, korongot, lótuszvirágot és buzogányt tart, akkor megszabadulhatunk a fenti sértésektől. Az Ādi-varāha Purāṇában az áll, hogy az az imádó, aki sértéseket követett el, böjtöljön egy napig a Śaukarava nevű szent helyen, majd vegyen fürdőt a Gangeszban.
A mūrti-imádat folyamata során néha előírják, hogy a mūrtit az elménkben imádjuk. A Padma Purāṇa — Uttara-khaṇḍa — kijelenti: „Bárki végezhet imádatot az elméjében.” A Gautamīya Tantrában ez áll: „A sannyāsīnak, akinek nincsen otthona, ajánlatos az elméjében végeznie a mūrti-imádatot.” A Nārada-pañcarātrában az Úr Nārāyaṇa azt mondja, hogy az elmében végzett mūrti-imádatot mānasa-pūjānak nevezik. E folyamat segítségével az ember megszabadulhat a négy szenvedéstől. Néha az elmében végzett imádatot függetlenül is végezhetjük. Āvirhotra Muninak, a nava-yogendrák egyikének tanításai szerint — akiről a Śrīmad-Bhāgavatam ír — imádhatjuk a mūrtit úgy is, hogy elénekeljük az összes mantrát. A śāstra nyolcféle mūrtiról ír, melyek közül az egyik az elmebeli mūrti. Ezzel kapcsolatban a Brahma-vaivarta Purāṇában a következő leírást olvashatjuk:
Egyszer régen Pratiṣṭhāna-pura városában élt egy szegény, ám jámbor brāhmaṇa, aki sohasem elégedetlenkedett. Egy napon a brāhmaṇák gyülekezetében egy beszélgetés ütötte meg a fülét azzal kapcsolatban, hogyan kell imádni a mūrtit a templomban. Azt is megtudta, hogy a mūrtit az elmében is lehet imádni. A brāhmaṇa megfürdött a Godāvarī folyóban, s aztán az elméjében imádni kezdte a mūrtit. Gondolatban kitakarította a templomot, majd arany- és ezüstkorsókban vizet hozott az összes szent folyóból. Számtalan értékes dolgot összegyűjtött, ami csak az imádathoz kellett, majd nagy pompával imádta a mūrtit: először megfürdette, végül pedig āratit ajánlott fel Neki. Mindez nagyon boldoggá tette. Teltek-múltak az évek, s egy napon az elméjében finom édesrizst főzött gível, hogy ezzel imádja a mūrtit. Az édesrizst egy aranytányérba tette, majd felajánlotta az Úr Kṛṣṇának, de úgy gondolta, hogy az édesrizs túlságosan forró, ezért beledugta az ujját. Azonnal belehasított a fájdalom, mert a forró rizs megégette az ujját, és siránkozni kezdett. Abban a pillanatban, amikor a brāhmaṇa fájdalmat érzett, az Úr Viṣṇu a Vaikuṇṭhán elmosolyodott. A szerencse istennője megkérdezte Tőle, miért mosolyog. Az Úr Viṣṇu ekkor megparancsolta társainak, hogy hozzák a brāhmaṇát a Vaikuṇṭhára. A brāhmaṇa ezzel elérte a sāmīpya felszabadulást, vagyis lehetőséget kapott arra, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége közelében éljen.
(6) Vandanam. Noha az imák a mūrti-imádat részét képezik, független folyamatnak is lehet tekinteni őket, éppen úgy, mint a többi elemet, például a hallást és az éneklést, ezért külön is beszélünk róla. Az Úrnak számtalan transzcendentális tulajdonsága és fensége van, s akire különböző tetteiben hatással vannak az Úr tulajdonságai, az imákat ajánl az Úrnak. Így sikeressé válhat. Ezzel kapcsolatban felsorolunk néhány sértést, amelytől tartózkodnunk kell: (a) egy kézzel ajánlani a hódolatunkat, (b) befedett testtel ajánlani a hódolatunkat, (c) hátat fordítani a mūrtinak, (d) a mūrti bal oldalán ajánlani a hódolatunkat, (e) a mūrtihoz nagyon közel ajánlani a hódolatunkat.
(7) Dāsyam. A következő kijelentés azzal kapcsolatos, hogyan segíthetünk szolgaként az Úrnak. Sok-sok ezer születés után, amikor az ember eljut annak a megértéséig, hogy ő Kṛṣṇa örök szolgája, kiszabadíthat másokat az univerzumból. Ha csupán mindig arra gondol, hogy ő Kṛṣṇa örök szolgája, akkor teljes sikert érhet el, még akkor is, ha az odaadó szolgálat egyetlen más folyamatát sem végzi, mert pusztán ezen az érzésen keresztül az odaadó szolgálatnak mind a kilenc formáját gyakorolhatja.
(8) Sakhyam. Arra vonatkozóan, hogy az Urat barátként imádhatjuk, az Agastya-saṁhitā kijelenti, hogy a bhakta, aki a śravaṇam és a kīrtanam gyakorlásával végez odaadó szolgálatot, néha személyesen akarja látni az Urat, s ezért a templomban él. Máshol a kövekezőket olvashatjuk: „Ó, Uram, Legfelsőbb Személyiség és örök barát! Noha gyönyörrel és tudással vagy teljes, Vṛndāvana népének barátja lettél. Milyen szerencsések ezek a bhakták!” Ebben a kijelentésben a „barát” szó kifejezetten az erős szeretetre utal. A barátság tehát jobb a szolgai kapcsolatnál. A dāsya-rasa fölötti szinten a bhakta barátnak tekinti az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen amikor a bhakta szíve tiszta, mūrti-imádatának gazdagsága az Istenség Személyisége iránti spontán szeretete megnyilvánulásával csökken. Ezzel kapcsolatban Śrīdhara Svāmī Śrīdāma Viprát említi meg, aki a lekötelezettség érzését a következőképpen fejezte ki magában: „Bárcsak életről életre ilyen baráti viszonyban lehetnék Kṛṣṇával!”
(9) Ātma-nivedanam. Az ātma-nivedanam szó arra a szintre utal, amelyet elérve az embernek nincs más szándéka, mint szolgálni az Urat, ezért mindenét átadja Neki, cselekedeteit pedig csak azért végzi, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a kedvében járjon. Az ilyen bhakta egy tehénhez hasonlít, amelyről a gazdája gondoskodik. Amíg a gazdája gondot visel rá, a tehénnek nem kell aggódnia saját életéért. Ez a tehén mindig odaadó a gazdája iránt, és sohasem megy a maga feje után, csakis a gazdája érdekében tesz mindent. Néhány bhakta ezért azt tekinti ātma-nivedanamnak, ha valaki a testét adja át az Úrnak, a Bhakti-viveka című könyvben pedig az áll, hogy néha azt nevezik ātma-nivedanamnak, amikor a lelkünkkel hódolunk meg az Úrnak. Az ātma-nivedanamra a legkiválóbb példa Bali Mahārāja és Ambarīṣa Mahārāja, és néha megtalálhatjuk Rukmiṇīdevī viselkedésében is Dvārakāban.