HU/SB 7.6.16
16. VERS
- vidvān apītthaṁ danujāḥ kuṭumbaṁ
- puṣṇan sva-lokāya na kalpate vai
- yaḥ svīya-pārakya-vibhinna-bhāvas
- tamaḥ prapadyeta yathā vimūḍhaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
vidvān—ismervén (az anyagi lét kényelmetlenségét, különösen a családos élet során); api—habár; ittham—így; danu-jāḥ—ó, démonok fiai; kuṭumbam—a családtagok vagy egy nagyobb család (a közösség, a társadalom, a nemzet vagy az egyesült nemzetek) tagjai; puṣṇan—biztosítani mindent, ami az élethez szükséges; sva-lokāya—saját maga megértésében; na—nem; kalpate—képes; vai—valójában; yaḥ—ő, aki; svīya—sajátom; pārakya—másoké; vibhinna—különálló; bhāvaḥ—életfelfogással rendelkezve; tamaḥ—nem más, mint sötétség; prapadyeta—belép; yathā—ahogy; vimūḍhaḥ—egy műveletlen ember, azaz aki olyan, mint egy állat.
FORDÍTÁS
Ó, barátaim, démonok fiai! Ebben az anyagi világban még a látszólag nagyon művelt emberek is hajlamosak azt gondolni, hogy „ez az enyém, ez pedig mások számára van”. Emiatt aztán a családi élet korlátolt felfogásában buzgón igyekeznek ellátni családjukat mindennel, ami az élethez szükséges, akárcsak az ostoba macskák és kutyák. Képtelenek befogadni a lelki tudást, ehelyett zavarodottak, s a tudatlanság keríti hatalmába őket.
MAGYARÁZAT
Az emberi társadalom igyekszik tanítani az emberi lényeket, az állatvilágban azonban nincs ilyen rendszer, és az állatok nem is alkalmasak arra, hogy oktassák őket. Az állatokat és az ostoba embereket ezért vimūḍhának, azaz tudatlannak, zavarodottnak, míg a művelt embereket vidvānnak nevezik. Valóban vidvān az, aki arra törekszik, hogy megértse saját helyzetét az anyagi világban. Amikor például Sanātana Gosvāmī Śrī Caitanya Mahāprabhu lótuszlábához borult, első kérdése az volt: ’ke āmi’, ’kene āmāya jāre tāpa-traya’. Más szóval meg akarta tudni, mi az örök helyzete, és miért szenved az anyagi lét három gyötrelmétől. Ez a tanulás folyamata. Ha valaki nem teszi fel a kérdést: „Ki vagyok én? Mi az életem célja?”, hanem inkább macskák és kutyák módjára átadja magát állati ösztöneinek, akkor mi haszna a műveltségének? Ahogyan az előző vers leírta, az élőlény éppen úgy kerül gyümölcsöző tettei börtönébe, mint ahogy a selyemhernyó esik saját gubója csapdájába. Az ostoba embereket általában gyümölcsöző tetteik (karma) tartják fogva, mert erős vágy él bennük az anyagi világ élvezetére. Az ilyen ragaszkodó emberek a társadalommal, a közösséggel és a nemzettel törődnek, és csak az idejüket vesztegetik, mert nem használják ki az emberi létforma nyújtotta lehetőséget. Különösen ebben a Kali-yugában láthatjuk, hogy a nagy vezetők, politikusok, filozófusok és tudósok mind ostobán cselekszenek, mert az „ez az enyém, ez pedig a tiéd” alapján gondolkodnak. A tudósok nukleáris fegyvereket találnak fel, és szövetkeznek a nagy vezetőkkel, hogy megvédelmezzék saját nemzetük vagy társadalmuk érdekeit. Ez a vers azonban egyértelműen kijelenti, hogy úgynevezett fejlett tudásuk ellenére valójában úgy gondolkoznak, mint a macskák és a kutyák. Ahogyan egy macska, egy kutya vagy a többi állat nem tudja, mi az igazi érdeke az életben, s így egyre inkább a tudatlanság keríti hatalmába, úgy a műveltnek nevezett ember, aki nincs tisztában saját érdekeivel vagy az élet igazi céljával, szintén egyre inkább a materializmusba merül. Prahlāda Mahārāja ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy kövesse a varṇāśrama-dharma elveit. Egy bizonyos ponton az embernek le kell mondania a családi életről, s a lemondott rendbe kell lépnie, hogy a lelki tudás műveléséhez lásson, s elérhesse a felszabadulást. A következő versek ezt bővebben megmagyarázzák.