HU/SB 9.18.27
27. VERS
- kṣaṇārdha-manyur bhagavān
- śiṣyaṁ vyācaṣṭa bhārgavaḥ
- kāmo ’syāḥ kriyatāṁ rājan
- naināṁ tyaktum ihotsahe
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kṣaṇa-ardha—csak néhány pillanatig tartott; manyuḥ—akinek dühe; bhagavān—a leghatalmasabb; śiṣyam—tanítványának, Vṛṣaparvānak; vyācaṣṭa—mondta; bhārgavaḥ—Śukrācārya, Bhṛgu leszármazottja; kāmaḥ—a vágy; asyāḥ—Devayānīé; kriyatām—kérlek, teljesítsd; rājan—ó, király; na—nem; enām—ezt a leányt; tyaktum—feladni; iha—ezen a világon; utsahe—képes vagyok.
FORDÍTÁS
A hatalmas Śukrācārya néhány pillanatig haragos volt, de amikor Vṛṣaparvā elégedetté tette, így szólt hozzá: Kedves királyom! Kérlek, teljesítsd Devayānī vágyát, hiszen a leányom ő, s e világban nem tudom elhagyni vagy semmibe venni őt!
MAGYARÁZAT
Megesik, hogy olyan nagy személyiségek, mint Śukrācārya, nem tudnak közömbösek maradni fiaik és leányaik iránt, mert a fiak és a leányok természetükből adódóan az apjukra bízzák magukat, s az apa ragaszkodik hozzájuk. Śukrācārya tudta, hogy Devayānī és Śarmiṣṭhā vitája gyerekes dolog, mivel azonban Devayānī apja volt, a pártját kellett fognia leányának. Nem szívesen tette, de ragaszkodása erre kötelezte. Nyíltan beismerte, hogy bár nem kellett volna a király kegyét kérnie leánya számára, szeretete miatt ez elkerülhetetlen volt.