HU/SB 9.19.2
2. VERS
- śṛṇu bhārgavy amūṁ gāthāṁ
- mad-vidhācaritāṁ bhuvi
- dhīrā yasyānuśocanti
- vane grāma-nivāsinaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śṛṇu—kérlek, hallgasd; bhārgavi—ó, Śukrācārya leánya; amūm—ezt; gāthām—a történetet; mat-vidhā—egészen hasonlít az én viselkedésemre; ācaritām—viselkedést; bhuvi—ezen a világon; dhīrāḥ—akik józanok és értelmesek; yasya—akié; anuśocanti—nagyon bánkódik; vane—az erdőben; grāma-nivāsinaḥ—nagyon ragaszkodik az anyagi élvezethez.
FORDÍTÁS
Szeretett feleségem, Śukrācārya leánya! Volt egyszer a világon valaki, aki éppen olyan volt, mint én. Kérlek, hallgasd meg életének történetét! Azok, akik már visszavonultak a családi élettől, mindig sajnálkoznak, ha egy ilyen családfenntartó életéről hallanak.
MAGYARÁZAT
Azokat, akik faluban vagy városban laknak, grāma-nivāsīknak nevezik, azokat pedig, akik az erdőben élnek, vana-vāsīknak vagy vānaprastháknak hívják. A vānaprasthák, akik visszavonultak a családi élettől, általában sajnálkoznak múltbeli családi életük miatt, amely arra kényszerítette őket, hogy kéjes vágyaikat próbálják kielégíteni. Prahlāda Mahārāja azt mondta, hogy amint lehet, az embernek vissza kell vonulnia a családi élettől, s a családi életet sötét kútnak nevezte (hitvātma-pātaṁ gṛham andha-kūpam). Ha valaki folyton, szünet nélkül arra koncentrál, hogy a családjával éljen, úgy kell tekinteni rá, mint aki megöli magát. A védikus civilizációban ezért azt javasolják, hogy az ember ötvenedik évének végén vonuljon vissza a családi élettől, és menjen a vanába, az erdőbe. Amikor megtanulja, megszokja az erdei életet, vagyis a vānaprasthák visszavonult életét, akkor lépjen a sannyāsa rendbe. Vanaṁ gato yad dharim āśrayeta. A sannyāsa azt jelenti, hogy az ember egyedül az Úr szolgálatát végzi. A védikus civilizáció ennek érdekében négy különböző életszintet javasol: a brahmacaryát, a gṛhasthát, a vānaprasthát és a sannyāsát. Annak, aki családos marad, és nem emelkedik fel a két magasabb szintre, a vānaprastha és a sannyāsa szintjére, nagyon kell szégyellnie magát.