HU/BG 14.27
27. VERS
- brahmaṇo hi pratiṣṭhāham
- amṛtasyāvyayasya ca
- śāśvatasya ca dharmasya
- sukhasyaikāntikasya ca
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
brahmaṇaḥ – a személytelen brahmajyotinak; hi – bizony; pratiṣṭhā – nyugvóhelye; aham – Én vagyok; amṛtasya – a halhatatlannak; avyayasya – az elpusztíthatatlannak; ca – is; śāśvatasya – az örökkévalónak; ca – és; dharmasya – az eredeti helyzetnek; sukhasya – a boldogságnak; aikāntikasya – a végsőnek; ca – szintén.
FORDÍTÁS
Én vagyok az alapja a személytelen Brahmannak, amely halhatatlan, elpusztíthatatlan és örök, s a végső boldogság eredeti helyzete.
MAGYARÁZAT
A Brahman halhatatlanság, elpusztíthatatlanság, örökkévalóság és boldogság. A Brahman a transzcendentális önmegvalósítás kezdete. A Paramātmā- vagy Felsőlélek-tudatosság a második fok, az Abszolút Igazság elérésének végső szakasza pedig az, amikor valaki eljut addig, hogy teljesen tudatára ébred az Istenség Legfelsőbb Személyiségének. A Legfelsőbb Személy ezért magában foglalja a Paramātmāt és a személytelen Brahmant is. A hetedik fejezet már megmagyarázta, hogy az anyagi természet a Legfelsőbb Úr alsóbbrendű energiájának megnyilvánulása. Az Úr a felsőbbrendű természet részecskéivel termékenyíti meg az alsóbbrendű, anyagi természetet, így van kapcsolat a lélek és az anyagi természet között. Amikor az anyagi természet által feltételekhez kötött élőlény a lelki tudás tanulmányozásához kezd, az anyagi lét síkjáról fokozatosan a Legfelsőbb Brahman felfogásának szintjére emelkedik. Ez a Brahman létfelfogás jelenti az önmegvalósítás első lépcsőjét. Ezen a síkon az ember az anyagi létéhez viszonyítva transzcendentális helyzetben van, de még nem érte el a Brahman-tudatosság tökéletességét. Ha akarja, a Brahman síkon maradhat, majd onnan fokozatosan eljuthat a Paramātmā-tudatosságig, végül pedig elérheti az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljes, tudatos megismerésének szintjét. A védikus irodalomban sok példát találunk erre. A négy Kumāra először az igazság személytelen Brahman-felfogását fogadta el, később azonban fokozatosan az odaadó szolgálat síkjára emelkedett. Aki nem képes túljutni a személytelen Brahman felfogásán, annak számára fennáll a veszély, hogy visszaesik. A Śrīmad-Bhāgavatam elmondja, hogy ha el is érte valaki a személytelen Brahman síkját, ha nem lép tovább, s nem tud a Legfelsőbb Személyről, akkor értelme nem tökéletesen tiszta. Ezért annak ellenére, hogy elérte a Brahman síkját, könnyen visszaeshet, ha nem végzi az Úr odaadó szolgálatát. A Védák ezenkívül így írnak: raso vai saḥ, rasaṁ hy evāyaṁ labdhvānandī bhavati. „Az ember akkor éri el az igazi, transzcendentális boldogságot, ha megismerte az Istenség Személyiségét, a gyönyör forrását, Kṛṣṇát” (Taittirīya-upaniṣad 2.7.1). A Legfelsőbb Úr hat fenséggel teljes, s a bhaktának is része lehet e fenségekben, ha kapcsolatba kerül Vele. A király szolgája szinte ugyanolyan élvezetben részesül, mint a király. Ehhez hasonlóan az odaadó szolgálatot végző bhaktára is örök, kiapadhatatlan boldogság és örök élet vár. Az odaadó szolgálat magában foglalja a Brahman-tudatosságot, vagyis az örökkévalóság és megsemmisíthetetlenség felismerését is. Aki tehát odaadó szolgálatot végez, az már mindezeknek a birtokában van.
Az élőlény természettől fogva Brahman, mégis, mivel uralkodni akar az anyagi világ felett, elbukik. Eredeti helyzetében az anyagi természet három kötőereje fölött áll, ám az anyagi természettel kapcsolatba kerülve annak kötőerői – a jóság, a szenvedély és a tudatlanság – megkötik őt. A három kötőerővel való kapcsolata miatt vágyik arra, hogy uralkodjon az anyagi világ felett. A teljes Kṛṣṇa-tudatban végzett odaadó szolgálattal azonban rögtön a transzcendentális síkra emelkedik, s vágya, hogy jogtalanul az anyagi természet felett uralkodjon, megszűnik. Mindenkinek követnie kell tehát a bhakták társaságában az odaadó szolgálat folyamatát, amely a hallással, az énekléssel és az emlékezéssel – az odaadó szolgálat megvalósítása érdekében előírt kilenc folyamattal – kezdődik. E kapcsolat révén és a lelki tanítómester hatására az uralkodás anyagi vágya eltűnik, s az ember szilárdan megállapodik az Úr transzcendentális szerető szolgálatában. Ezt a folyamatot magyarázza el ez a fejezet a huszonkettedik verstől az utolsóig. Az Úr odaadó szolgálata nagyon egyszerű: állandóan szolgálnunk kell Őt, a mūrtinak felajánlott étel maradékát kell fogyasztanunk, az Úr lótuszlábának felajánlott virágokat kell szagolnunk, el kell látogatnunk az Úr transzcendentális kedvteléseivel kapcsolatos helyekre, olvasnunk kell különféle tetteiről és szeretetteljes viszonyáról bhaktáival, mindig énekelnünk kell a transzcendentális Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát, valamint be kell tartanunk az Úr és bhaktái megjelenésével és eltávozásával kapcsolatos böjtnapokat. E folyamat követésével az ember teljesen megválik minden anyagi tettől. Aki ily módon képes elérni a brahmajyotit vagy a Brahman-felfogás különféle fajtáinak egyikét, az természetét tekintve egyenlővé válik az Istenség Legfelsőbb Személyiségével.
Így végződnek a Bhaktivedanta-magyarázatok a Śrīmad Bhagavad-gītā tizennegyedik fejezetéhez, melynek címe: „Az anyagi természet három kötőereje”