HU/BG 17.11

A Bhagavad-gītā úgy, ahogy van - TIZENHETEDIK FEJEZET: A hit fajtái

BG 17.10 - BG 17.12

Template:RandomImageHu

11. VERS

aphalākāṅkṣibhir yajño

vidhi-diṣṭo ya ijyate

yaṣṭavyam eveti manaḥ

samādhāya sa sāttvikaḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

aphala-ākāṅkṣibhiḥ – a tetteik eredményére nem vágyók által; yajñaḥ – áldozat; vidhi-diṣṭaḥ – az írások irányítása szerinti; yaḥ – amelyik; ijyate – végzett; yaṣṭavyam – végre kell hajtani; eva – bizony; iti – így; manaḥ – az elmét; samādhāya – rögzítve; saḥ – az; sāttvikaḥ – a jóság minőségében lévő.

FORDÍTÁS

Az áldozatok közül az tartozik a jóság kötőerejébe, amelyet az írások szabályai szerint, kötelességből hajtanak végre, anélkül hogy ennek fejében jutalomra vágynának.

MAGYARÁZAT

Az emberek általában hajlamosak arra, hogy valamilyen szándékkal áldozzanak, ám ebben a versben az áll, hogy az áldozatot az eredményre való vágy nélkül, kötelességből kell végrehajtani. Vegyük például a templomokban végzett szertartásokat. Általában az anyagi haszon reményében mutatják be őket, így nem a jóság kötőereje jellemző rájuk. Az embernek kötelességből kell templomba járnia, hogy a tiszteletével együtt virágot és ételt ajánljon fel az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, anélkül hogy bármilyen anyagi nyereségre vágyna. Az emberek azt hiszik, hogy semmi haszna csupán azért templomba járni, hogy ott Istent imádjuk. Az írások azonban nem ajánlják az anyagi áldás reményében végzett imádatot. A jóság szintjére úgy tudunk felemelkedni, ha kizárólag azért járunk templomba, hogy kinyilvánítsuk a tiszteletünket a mūrti előtt. Minden civilizált embernek kötelessége, hogy engedelmeskedjék a szentírások parancsainak, és kifejezze a tiszteletét az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt.