HU/BG 17.11
11. VERS
- अफलाङ्क्षिभिर्यज्ञो विधिदृष्टो य इज्यते ।
- यष्टव्यमेवेति मनः समाधाय स सात्त्विकः ॥११॥
- aphalākāṅkṣibhir yajño
- vidhi-diṣṭo ya ijyate
- yaṣṭavyam eveti manaḥ
- samādhāya sa sāttvikaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aphala-ākāṅkṣibhiḥ – a tetteik eredményére nem vágyók által; yajñaḥ – áldozat; vidhi-diṣṭaḥ – az írások irányítása szerinti; yaḥ – amelyik; ijyate – végzett; yaṣṭavyam – végre kell hajtani; eva – bizony; iti – így; manaḥ – az elmét; samādhāya – rögzítve; saḥ – az; sāttvikaḥ – a jóság minőségében lévő.
FORDÍTÁS
Az áldozatok közül az tartozik a jóság kötőerejébe, amelyet az írások szabályai szerint, kötelességből hajtanak végre, anélkül hogy ennek fejében jutalomra vágynának.
MAGYARÁZAT
Az emberek általában hajlamosak arra, hogy valamilyen szándékkal áldozzanak, ám ebben a versben az áll, hogy az áldozatot az eredményre való vágy nélkül, kötelességből kell végrehajtani. Vegyük például a templomokban végzett szertartásokat. Általában az anyagi haszon reményében mutatják be őket, így nem a jóság kötőereje jellemző rájuk. Az embernek kötelességből kell templomba járnia, hogy a tiszteletével együtt virágot és ételt ajánljon fel az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, anélkül hogy bármilyen anyagi nyereségre vágyna. Az emberek azt hiszik, hogy semmi haszna csupán azért templomba járni, hogy ott Istent imádjuk. Az írások azonban nem ajánlják az anyagi áldás reményében végzett imádatot. A jóság szintjére úgy tudunk felemelkedni, ha kizárólag azért járunk templomba, hogy kinyilvánítsuk a tiszteletünket a mūrti előtt. Minden civilizált embernek kötelessége, hogy engedelmeskedjék a szentírások parancsainak, és kifejezze a tiszteletét az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránt.