HU/SB 1.10.25
25. VERS
- yadā hy adharmeṇa tamo-dhiyo nṛpā
- jīvanti tatraiṣa hi sattvataḥ kila
- dhatte bhagaṁ satyam ṛtaṁ dayāṁ yaśo
- bhavāya rūpāṇi dadhad yuge yuge
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yadā—bármikor; hi—biztosan; adharmeṇa—az Úr törvényei ellen; tamaḥ-dhiyaḥ—a legalacsonyabb rendű anyagi kötőerők hatása alatt álló emberek; nṛpāḥ—királyok és uralkodók; jīvanti—úgy élnek, mint az állatok; tatra—ezután; eṣaḥ—Ő; hi—csak; sattvataḥ—transzcendentális; kila—bizonyára; dhatte—megnyilvánult; bhagam—a legfelsőbb erő; satyam—igazság; ṛtam—valóság; dayām—kegy; yaśaḥ—csodálatos cselekedetek; bhavāya—a fenntartásért; rūpāṇi—különféle formákban; dadhat—megnyilvánult; yuge—különféle időszakok; yuge—és korok.
FORDÍTÁS
Bármikor, ha a királyok és az uralkodók úgy élnek, mint a lét legalacsonyabb rendű kötőerőiben élő állatok, az Úr transzcendentális formájában megnyilvánítja legfelsőbb erejét, a Valós Igazságot, különleges kegyében részesíti a hívőket, csodálatos tetteket hajt végre, és a legkülönbözőbb transzcendentális formákban jelenik meg, ahogyan épp szükség van arra a különféle időszakokban és korokban.
MAGYARÁZAT
Ahogy azt már említettük, a világmindenség a Legfelsőbb Úr tulajdona. Ez az Īśopaniṣad alapfilozófiája: minden a Legfelsőbb Lényé. Senki sem bitorolhatja a Legfelsőbb Úr tulajdonát: az embernek csak azt szabad elfogadnia, amit kegyesen kap Tőle. Éppen ezért a föld és minden más bolygó vagy univerzum az Úr abszolút tulajdona. Az élőlények kétségkívül az Ő szerves részei, azaz fiai, így mindegyiküknek joga van az Úr kegyén élni, hogy előírt kötelességüket végrehajtsák. Ezért senki sem korlátozhatja egy másik egyén, ember vagy állat jogait az Úr jóváhagyása nélkül. A király vagy az uralkodó az Úr képviselője, s az Úr akarata szerint kell gondoskodnia az ország vezetéséről. Éppen ezért olyan elismert egyéniségnek kell lennie, mint amilyen Parīkṣit Mahārāja vagy Yudhiṣṭhira Mahārāja voltak. E királyok teljes felelősséget vállalnak, s rendelkeznek a hiteles forrásokból származó tudással a világ irányítását illetően. Időnként azonban az anyagi természet legalacsonyabb rendű anyagi kötőereje, a tudatlanság (a tamo-guṇa) hatására olyan királyok és vezetők kerülnek hatalomra, akik nem rendelkeznek tudással és felelősségtudattal. Ezek az ostoba uralkodók úgy élnek, mint az állatok, csupán saját érdekeiket szem előtt tartva. Ennek eredményeképpen az egész légkört áthatja az anarchia és a bűn. A részrehajlás, a megvesztegetés, a csalás, az erőszak, ezek következtében pedig az éhínség, a járványok, a háború és hasonló, zavart okozó tényezők válnak uralkodóvá az emberi társadalomban. Az Úr bhaktáit, a hívőket minden eszközzel üldözik. Ezek a jelek az Úr inkarnációjának eljövetelét jelzik, hogy újra megalapozza a vallás elveit, s hogy elpusztítsa a semmirekellő uralkodókat. A Bhagavad-gītā ezt szintén megerősíti.
Az Úr ekkor megjelenik transzcendentális formájában, amelyre az anyagi tulajdonságok árnya sem vetődik. Azért száll alá, hogy teremtésének megszokott rendjét fenntartsa. Normális esetben az Úr minden egyes bolygón biztosítja az ott élők szüségleteit. Boldogan élhetnek és végezhetik előírt kötelességeiket, hogy végül a kinyilatkoztatott szentírások említette szabályokat követve elérjék a felszabadulást. Az anyagi világ arra teremtődött, hogy kielégítse a nittya-baddhák, az örökké feltételekhez kötött lelkek szeszélyeit, ugyanúgy, mint ahogyan a rossz gyereknek építőkockát adnak a kezébe. Máskülönben nem volt szükség az anyagi világra. Amikor azonban az emberek megmámorosodnak az anyagi tudomány hatalmától, amelynek segítségével képesek törvénytelenül, az Úr jóváhagyása nélkül, csupán érzékkielégítésük érdekében kizsákmányolni a természet forrásait, akkor szükség van arra, hogy az Úr inkarnációja megbüntesse a lázadókat és megvédje az igazakat.
Amikor az Úr alászáll, emberfölötti tetteket hajt végre, hogy bizonyítsa legfelsőbb jogát, a materialisták pedig — mint Rāvaṇa, Hiraṇyakaśipu és Kaṁsa — elnyerik méltó büntetésüket. Az Úr olyanformán cselekszik, amelyet senki sem tud utánozni. Amikor például Rāmaként jelent meg, hidat épített az Indiai-óceán fölé. Amikor Kṛṣṇaként jelent meg, gyerekkorától kezdve emberfölötti tetteket hajtott végre Pūtanā, Aghāsura, Śakaṭāsura, Kāliya és anyai nagybátyja, Kaṁsa elpusztításával. Dvārakāban feleségül vett tizenhatezer-száznyolc királynőt, és mindannyiukat elegendő gyermekkel áldotta meg. Családja tagjainak összlétszáma körülbelül százezerre volt tehető — Yadu-vaṁśaként voltak nevezetesek —, s még életében megsemmisítette mindannyiukat. Az Úr Govardhana-dhārīként arról híres, hogy felemelte a Govardhana-hegyet, amikor még csupán hét éves volt. Elpusztította a kor számtalan gonosz királyát, és kṣatriyaként vitézen harcolt. Mint asamordhva, azaz páratlan, szintén híressé vált. Senki sem egyenlő az Úrral, vagy nagyobb Nála.