HU/SB 1.11.4-5
4-5. VERSEK
- tatropanīta-balayo
- raver dīpam ivādṛtāḥ
- ātmārāmaṁ pūrṇa-kāmaṁ
- nija-lābhena nityadā
- prīty-utphulla-mukhāḥ procur
- harṣa-gadgadayā girā
- pitaraṁ sarva-suhṛdam
- avitāram ivārbhakāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tatra—ezután; upanīta—felajánlva; balayaḥ—ajándékok; raveḥ—a napnak; dīpam—lámpát; iva—mint; ādṛtāḥ—felbecsült; ātma-ārāmam—az önellátónak; pūrṇa-kāmam—teljesen elégedett; nija-lābhena—saját energiájával; nitya-dā—aki szüntelenül ellát; prīti—szeretet; utphulla-mukhāḥ—derűs arcok; procuḥ—mondta; harṣa—megörvendeztetett; gadgadayā—rajongó; girā—beszéd; pitaram—az apának; sarva—mindenki; suhṛdam—barátok; avitāram—a gyámolító; iva—mint; arbhakāḥ—védencek.
FORDÍTÁS
A város lakói az Úr elé érkeztek ajándékaikkal, amelyeket felajánlottak a teljesen elégedett és önellátó Úrnak, aki saját energiájával szünet nélkül ellát másokat. Ajándékaik olyanok voltak, mintha a napnak ajánlanának föl egy lámpát, mégis oly rajongó szavakkal fogadták az Urat, mint ahogy a védencek üdvözlik apjukat és gyámolítójukat.
MAGYARÁZAT
Az Úr Kṛṣṇát itt ātmārāmaként jellemzik, aki önellátó, s nincs szüksége arra, hogy saját Magán kívül bárhol máshol keresse a boldogságot. Az Úr önmagában elégedett, mert transzcendentális léte maga a tökéletes boldogság. Ő örökkön létező, teljesen tudatos és teljes boldogsággal teli. Ezért hát legyen bármilyen értékes, Neki semmilyen ajándékra nincs szüksége. Azonban mivel mindenki jóakarója, mindenkitől elfogadja azt, amit tiszta odaadó szolgálatban ajánlanak fel Neki. Ezt nem azért teszi, mert szüksége van rá, hiszen mindezek a dolgok az Ő energiájából származnak. A versben egy hasonlatot találunk: ha az Úrnak felajánlunk valamit, az olyan, mint amikor a napistent imádva lámpát ajánlunk föl neki. Minden, ami tüzes és világít, a nap energiájának kiáradása, a napisten imádatakor mégis szükség van a lámpa felajánlására. A nap imádatakor az imádatot bemutató mindig valamilyen követeléssel áll elő, az Úrnak végzett odaadó szolgálat esetében azonban egyik részről sincs szó semmiféle követelésről. Mindez az Úr és a bhakta közötti tiszta szeretet és ragaszkodás jele.
Az Úr a legfelsőbb atyja minden élőlénynek, és ezért azok, akik tudatosak erről az élő kapcsolatról Istennel, fiúi követeléssel állhatnak az apa elé, és az apa örül, hogy teljesítheti az engedelmes fiú kérését — s nincs szó üzletről. Az Úr olyan, mint a kívánságteljesítő fa, s indokolatlan kegyéből bárki, bármit megkaphat Tőle. Az Úr azonban mint legfelsőbb atya nem ad olyasmit egy tiszta bhaktának, ami akadályt jelenthet az odaadó szolgálat végzésében. Akik odaadó szolgálatában merülnek el, azok transzcendentális vonzereje miatt felemelkedhetnek a tiszta odaadó szolgálat szintjére.