HU/BG 7.19
19. VERS
- बहूनां जन्मनामन्ते ज्ञानवान्मां प्रपद्यते ।
- वासुदेवः सर्वमिति स महात्मा सुदुर्लभः ॥१९॥
- bahūnāṁ janmanām ante
- jñānavān māṁ prapadyate
- vāsudevaḥ sarvam iti
- sa mahātmā su-durlabhaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bahūnām – sok; janmanām – ismétlődő születés és halál; ante – után; jñāna-vān – a teljes tudással rendelkező; mām – Nekem; prapadyate – meghódol; vāsudevaḥ – az Istenség Személyisége, Kṛṣṇa; sarvam – minden; iti – így; saḥ – az; mahā-ātmā – nagy lélek; su-durlabhaḥ – nagyon ritka.
FORDÍTÁS
Sok-sok születés és halál után az igazi tudást elsajátító ember átadja magát Nekem, mert tudja, hogy Én vagyok minden ok oka, és Rajtam kívül nem létezik semmi. Az ilyen nagy lélek bizony ritka.
MAGYARÁZAT
Sok-sok életen keresztül odaadó szolgálatot vagy transzcendentális cselekedeteket végezve az élőlény végül elsajátíthatja azt a transzcendentális, tiszta tudást, mely szerint az Istenség Legfelsőbb Személyisége a lelki felemelkedés végső célja. A lelki önmegvalósítás kezdetén, amikor az ember próbál megválni a materializmushoz fűződő ragaszkodásától, hajlamos az imperszonalizmusra, ám ha tovább fejlődik, megértheti, hogy a lelki életet tevékenység jellemzi, s ez a tevékenység nem más, mint az odaadó szolgálat. Ezt felismerve vonzódni kezd az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez, s meghódol Előtte. Ekkor megértheti, hogy az Úr Śrī Kṛṣṇa kegye minden, Ő minden ok oka, s ez az anyagi megnyilvánulás nem független Tőle. Rádöbben, hogy az anyagi világ a lelki változatosság eltorzult tükörképe, és mindennek kapcsolata van a Legfelsőbb Úrral, Kṛṣṇával. Így aztán mindent Vāsudevával, Śrī Kṛṣṇával kapcsolatban kezd látni. Ez a Vāsudevára vonatkozó egyetemes szemlélet egyre közelebb viszi ahhoz, hogy teljesen meghódoljon a Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa előtt, akit a legfelsőbb célnak tekint. Az ilyen meghódolt, nagy lélek nagyon ritka.
A Śvetāśvatara-upaniṣad harmadik fejezete (14–15. vers) nagyon szépen megmagyarázza ezt a verset:
- sahasra-śīrṣā puruṣaḥ
- sahasrākṣaḥ sahasra-pāt
- sa bhūmiṁ viśvato vṛtvā-
- tyātiṣṭhad daśāṅgulam
- puruṣa evedaṁ sarvaṁ
- yad bhūtaṁ yac ca bhavyam
- utāmṛtatvasyeśāno
- yad annenātirohati
A Chāndogya-upaniṣadban (5.1.15) ez áll: na vai vāco na cakṣūṁṣi na śrotrāṇi na manāṁsīty ācakṣate prāṇa iti evācakṣate prāṇo hy evaitāni sarvāṇi bhavanti. „Az élőlény testében az elsődleges tényező nem a beszéd képessége, nem a látás képessége, nem a hallás képessége és nem is a gondolkodás képessége. Az élet az, amely minden tevékenység középpontja.” Ehhez hasonlóan mindenben az Úr Vāsudeva, az Istenség Személyisége, az Úr Śrī Kṛṣṇa az elsődleges lény. A testünk rendelkezik beszélő, látó, halló, gondolkodó és egyéb képességekkel, ezeknek azonban semmi jelentőségük, ha nem állnak kapcsolatban a Legfelsőbb Úrral. És mivel Vāsudeva mindent átható, s mivel minden Vāsudeva, a bhakta teljes tudással meghódol Előtte (vö. Bhagavad-gītā 7.17 és 11.40).