HU/SB 6.9.49

Revision as of 07:58, 24 June 2019 by Aditya (talk | contribs) (Srimad-Bhagavatam Compile Form edit)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


49. VERS

na veda kṛpaṇaḥ śreya
ātmano guṇa-vastu-dṛk
tasya tān icchato yacched
yadi so ’pi tathā-vidhaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

na—nem; veda—ismeri; kṛpaṇaḥ—egy fösvény élőlény; śreyaḥ—a végső szükséglet; ātmanaḥ—a léleknek; guṇa-vastu-dṛk—aki az anyagi természet kötőerőinek teremtéséhez vonzódik; tasya—az övé; tān—az anyagi energia által létrehozott dolgok; icchataḥ—vágyakozva; yacchet—ad; yadi—ha; saḥ api—ő is; tathā-vidhaḥ—olyan fajta (egy ostoba kṛpaṇának, aki nem tudja, mi a valódi érdeke).


FORDÍTÁS

Akik úgy vélik, hogy az anyagi kincseken túl nincs semmi más, vagy azt hiszik, hogy ez az élet végső célja, azokat fösvényeknek [kṛpaṇáknak] hívják. Az ilyen emberek nem tudják, mi az, amire a léleknek valóban szüksége van. Ezenkívül azt az embert, aki megadja az ilyen ostobáknak azt, amire vágynak, szintén ostobának kell tekinteni.


MAGYARÁZAT

Az embereknek két osztálya van: a kṛpaṇák és a brāhmaṇák. Brāhmaṇa az, aki ismeri a Brahmant, az Abszolút Igazságot, és tudja, mi az igazi érdeke, a kṛpaṇa pedig az, aki anyagi, testi felfogásban él. A kṛpaṇa, aki nem tudja, mire használja az emberi vagy félisteni életet, a természet anyagi kötőerői által létrehozott dolgokhoz vonzódik. Mindig anyagi javak után sóvárog, ezért ostoba, míg a brāhmaṇa, aki mindig lelki javakra vágyik, okos. Ha egy kṛpaṇa saját érdekét nem ismervén ostoba módon valamilyen anyagi áldást kér, az, aki megadja neki, szintén ostoba. Kṛṣṇa azonban nem ostoba; Ő a legokosabb. Ha valaki anyagi áldást kér Tőle, nem adja meg neki azokat az anyagi dolgokat, amelyekre vágyik. Helyette intelligenciát ad neki, hogy feledkezzen meg anyagi vágyairól, és kezdjen el ragaszkodni az Úr lótuszlábához. Ilyen esetekben annak ellenére, hogy a kṛpaṇa anyagi dolgokért imádkozik az Úr Kṛṣṇához, az Úr elveszi minden anyagi tulajdonát, s megadja neki az értelmet ahhoz, hogy bhaktává váljon. Az Úr a Caitanya-caritāmṛtában (Madhya 22.39) azt mondja:

āmi  —  vijña, ei mūrkhe ’viṣaya’ kene diba?
sva-caraṇāmṛta diyā ’viṣaya’ bhulāiba

„Én nagyon okos vagyok    —   miért adnék ennek az ostobának anyagi gazdagságot? Inkább arra ösztönzöm, hogy megízlelje lótuszlábam menedékének nektárját, s így elfeledtetem vele az illuzórikus anyagi élvezetet.” Ha valaki őszintén imádkozik Istenhez, hogy odaadó szolgálatáért anyagi áldást kapjon, az Úr, aki nem olyan esztelen, mint az ostoba bhakta, különleges kegyében részesíti azzal, hogy elveszi minden anyagi tulajdonát, és lassan megadja neki azt az intelligenciát, hogy csupán az Úr lótuszlábának végzett szolgálattal legyen elégedett. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ha egy buta gyerek mérget kér az anyjától, az anya, mivel okos, biztosan nem fog mérget adni neki, még akkor sem, ha a fia azt kéri. A materialista nem tudja, hogy az anyagi gazdagság elfogadása azt jelenti, hogy mérget fogadott el, a születés és halál ismétlődését. Az okos ember, a brāhmaṇa meg akar szabadulni az anyagi kötelékektől. Ez az emberi lény valódi érdeke.