HU/SB 8.6.13
13. VERS
- taṁ tvāṁ vayaṁ nātha samujjihānaṁ
- saroja-nābhāticirepsitārtham
- dṛṣṭvā gatā nirvṛtam adya sarve
- gajā davārtā iva gāṅgam ambhaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tam—ó, Urunk; tvām—Te; vayam—mi mindannyian; nātha—ó, mester; samujjihānam—most megjelensz előttünk teljes dicsőségben; saroja-nābha—ó, Urunk, kinek köldöke egy lótuszvirágra hasonlít, vagy akinek köldökéből egy lótuszvirág nő; ati-cira—rendkívül hosszú ideig; īpsita—vágyakozva; artham—az élet végső céljáért; dṛṣṭvā—látván; gatāḥ—látásunkban; nirvṛtam—transzcendentális boldogság; adya—ma; sarve—mi mindannyian; gajāḥ—elefántok; dava-artāḥ—az erdőtűzben szenvedve; iva—mint; gāṅgam ambhaḥ—a Gangeszből származó vízzel.
FORDÍTÁS
Az erdőtűzben szenvedő elefántok nagyon boldogok, amikor végre hozzájutnak a Gangesz vizéhez. Hozzájuk hasonlóan, ó, Uram, kinek köldökéből lótuszvirág nő, minket is transzcendentális boldogság tölt el, mert megjelentél előttünk. Megpillantva Téged, akinek látványára oly régóta vágyakozunk, elértük életünk végső célját.
MAGYARÁZAT
Az Úr bhaktái nagyon vágynak arra, hogy szemtől szemben láthassák a Legfelsőbb Urat, de nem követelőznek, hogy az Úr jelenjen meg előttük, mert egy tiszta bhakta az ilyen követelőzésről úgy gondolja, ellentétben áll az odaadó szolgálattal. Erre tanít bennünket Śrī Caitanya Mahāprabhu a Śikṣāṣtakában. Adarśanān marma-hatāṁ karotu vā. A bhakta mindig arra vágyik, hogy szemtől szemben láthassa az Urat, de még akkor sem követeli meg az Úrtól, hogy jelenjen meg előtte, ha szíve összetört amiatt, hogy hosszú életeken keresztül nem pillanthatja meg Őt. Ez a tiszta odaadás egyik jellemzője. Ezért találkozunk ebben a versben az ati-cira-īpsita-artham szóval, ami azt jelenti, hogy a bhakta nagyon-nagyon régen vágyik arra, hogy láthassa az Urat. Ha az Úrnak úgy tetszik, s megjelenik a bhakta előtt, a bhakta rendkívüli boldogságot érez, ahogyan Dhruva Mahārāja is boldog volt, amikor személyesen megpillanthatta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Amikor Dhruva Mahārāja látta az Urat, nem akart Tőle semmiféle áldást kérni. Látványa Dhruva Mahārāját olyan elégedettséggel töltötte el, hogy semmilyen áldást nem kívánt az Úrtól (svāmin kṛtārtho ’smi varaṁ na yāce). Egy tiszta bhakta akár láthatja az Urat, akár nem, mindig az Úr odaadó szolgálatába merül, örökké abban reménykedve, hogy az Úr valamikor kegyesen meg fog jelenni előtte, hogy szemtől szemben láthassa Őt.