HU/SB 10.1.5-7
5-7. VERSEK
- pitāmahā me samare ’marañjayair
- devavratādyātirathais timiṅgilaiḥ
- duratyayaṁ kaurava-sainya-sāgaraṁ
- kṛtvātaran vatsa-padaṁ sma yat-plavāḥ
- drauṇy-astra-vipluṣṭam idaṁ mad-aṅgaṁ
- santāna-bījaṁ kuru-pāṇḍavānām
- jugopa kukṣiṁ gata ātta-cakro
- mātuś ca me yaḥ śaraṇaṁ gatāyāḥ
- vīryāṇi tasyākhila-deha-bhājām
- antar bahiḥ pūruṣa-kāla-rūpaiḥ
- prayacchato mṛtyum utāmṛtaṁ ca
- māyā-manuṣyasya vadasva vidvan
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pitāmahāḥ—nagyatyáim, az öt Pāṇḍava (Yudhiṣṭhira, Bhīma, Arjuna, Nakula és Sahadeva); me—enyém; samare—a kurukṣetrai csatamezőn; amaram-jayaiḥ—harcosokkal, akik győzedelmeskedni tudtak a félistenek fölött a csatatéren; devavrata-ādya—Bhīṣmadeva és mások; atirathaiḥ—nagy hadvezérek; timiṅgilaiḥ—hatalmas timiṅgila halakra hasonlítottak, amelyek könnyedén képesek nagy cápákat felfalni; duratyayam—nagyon nehéz átszelni; kaurava-sainya-sāgaram—a Kauravák összesereglett katonáinak óceánját; kṛtvā—az ilyen óceánt tekintve; ataran—átszelte; vatsa-padam—pontosan úgy, mint ahogy az ember egy borjú apró patanyomát lépi át; sma—a múltban; yat-plavāḥ—Kṛṣṇa lótuszlába hajójának oltalma; drauṇi—Aśvatthāmānak; astra—a brahmāstrája által; vipluṣṭam—megtámadva és égetve; idam—ezt; mat-aṅgam—testemet; santāna-bījam—az egyetlen megmaradt mag, a család utolsó leszármazottja; kuru-pāṇḍavānām—a Kuruknak és a Pāṇḍaváknak (mivel rajtam kívül senki sem maradt életben a kurukṣetrai csata után); jugopa—megvédte; kukṣim—a méhben; gataḥ—elhelyezve; ātta-cakraḥ—a korongot kézbe véve; mātuḥ—az anyámnak; ca—szintén; me—enyém; yaḥ—az Úr, aki; śaraṇam—a menedék; gatāyāḥ—aki vette; vīryāṇi—transzcendentális jellemzőinek dicsőítése; tasya—az Övé (az Istenség Legfelsőbb Személyiségéé); akhila-deha-bhājām—minden anyagi testet öltött élőlényé; antaḥ bahiḥ—belül és kívül; pūruṣa—a Legfelsőbb Személyé; kāla-rūpaiḥ—az örök idő formáiban; prayacchataḥ—aki ad; mṛtyum—a halálé; uta—így mondják; amṛtam ca—és örök élet; māyā-manuṣyasya—az Úré, aki saját energiája révén közönséges emberi lényként jelent meg; vadasva—kegyesen mondd el; vidvan—ó, bölcs beszélő (Śukadeva Gosvāmī).
FORDÍTÁS
Az Úr Kṛṣṇa lótuszlábának hajójára szállva nagyatyám, Arjuna és a többiek átszelték a kurukṣetrai csatamező óceánját, amelyben a Bhīṣmához hasonló hadvezérek olyanok voltak, mint hatalmas halak, melyek könnyűszerrel elnyelhették volna őket. Az Úr Kṛṣṇa kegyéből nagyatyáim olyan könnyedén keltek át ezen az óceánon, melyet oly nehéz átszelni, mint ahogyan egy borjú patanyomán lép át az ember. Anyám meghódolt az Úr Kṛṣṇa lótuszlábának, ezért az Úr a Sudarśana-cakrával a kezében behatolt méhébe, s megmentette testemet, a Kuruk és a Pāṇḍavák utolsó sarjának testét, melyet majdnem elpusztított Aśvatthāmā tüzes fegyvere. Az Úr Śrī Kṛṣṇa, aki saját energiája révén az örök idő alakjában — azaz Paramātmāként és virāṭ-rūpaként — minden anyagi testet öltött élőlényben és rajtuk kívül is megjelenik, a kegyetlen halál vagy az élet formájában mindenkit felszabadított. Kérlek, világosíts fel transzcendentális tulajdonságainak leírásával!
MAGYARÁZAT
A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 10.14.58) kijelenti:
- samāśritā ye pada-pallava-plavaṁ
- mahat-padaṁ puṇya-yaśo murāreḥ
- bhavāmbudhir vatsa-padaṁ paraṁ padaṁ
- padaṁ padaṁ yad vipadāṁ na teṣām
„Annak számára, aki elfogadta az Úr lótuszlábának hajóját — az Úrét, aki a kozmikus megnyilvánulás menedéke, és aki Murāriként, Mura démon ellenségeként híres —, az anyagi világ óceánja olyan csupán, akár a borjú patanyomában összegyűlt víz. Az ilyen ember célja a paraṁ padam, azaz Vaikuṇṭha, az a hely, ahol nem létezik anyagi gyötrelem, s nem az a hely, ahol minden lépésnél veszély fenyeget.”
Aki az Úr Kṛṣṇa lótuszlábánál keres oltalmat, azt az Úr nyomban védelmébe veszi. A Bhagavad-gītāban (BG 18.66) az Úr megígéri: ahaṁ tvāṁ sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ. „Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!” Az Úr Kṛṣṇánál menedékre találva az ember a legbiztosabb védelmet élvezi. Így aztán a Pāṇḍavák is mindannyian a biztos oldalon álltak a kurukṣetrai csatában, amikor Kṛṣṇa lótuszlábánál kerestek oltalmat. Parīkṣit Mahārāja ezért úgy érezte, kötelessége, hogy élete utolsó napjaiban Kṛṣṇára gondoljon. Ez a Kṛṣṇa-tudat tökéletes eredménye: ante nārāyaṇa-smṛtiḥ. Ha valaki a halála idején képes Kṛṣṇára emlékezni, élete sikeres volt. Parīkṣit Mahārāja így amiatt, hogy számtalan kötelessége volt Kṛṣṇával szemben, okosan úgy döntött, hogy élete utolsó napjaiban mindig Kṛṣṇára gondol. Kṛṣṇa a kurukṣetrai harctéren megmentette a Pāṇḍavákat, Parīkṣit Mahārāja nagyatyáit, és magát Parīkṣit Mahārāját is megvédte, amikor Aśvatthāmā brahmāstra fegyvere rátámadt. Kṛṣṇa a Pāṇḍava család barátjaként és imádott Istenségeként cselekedett. Ezenkívül amellett, hogy személyes kapcsolatban állt a Pāṇḍavákkal, Ő minden élőlény Felsőlelke is, és mindenkinek megadja a felszabadulást, még akkor is, ha valaki nem tiszta bhakta. Kaṁsa például egyáltalán nem volt bhakta, ám Kṛṣṇa még őt is felszabadította, miután megölte. A Kṛṣṇa-tudat mindenki számára hasznos, akár tiszta bhakta valaki, akár abhakta. Ez a Kṛṣṇa-tudat dicsősége. Ezt figyelembe véve ki az, aki ne keresne oltalmat Kṛṣṇa lótuszlábánál? Ez a vers māyā-manuṣyának nevezi Kṛṣṇát, mert éppen úgy száll alá, mintha emberi lény lenne. A karmīkkal, a közönséges élőlényekkel ellentétben Kṛṣṇát semmi sem kényszeríti arra, hogy idejöjjön: saját belső energiája révén jelenik meg (sambhavāmy ātma-māyayā), hogy kegyében részesítse az elesett, feltételekhez kötött lelkeket. Kṛṣṇa mindig eredeti helyzetében marad, mint sac-cid-ānanda-vigraha, és az, aki szolgálatot végez Neki, szintén eredeti, lelki azonosságában létezik (svarūpeṇa vyavasthitiḥ). Ez az emberi élet legmagasabb rendű tökéletessége.