HU/SB 10.3.31
31. VERS
- viśvaṁ yad etat sva-tanau niśānte
- yathāvakāśaṁ puruṣaḥ paro bhavān
- bibharti so ’yaṁ mama garbhago ’bhūd
- aho nṛ-lokasya viḍambanaṁ hi tat
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
viśvam—az egész kozmikus megnyilvánulás; yat etat—amely minden mozgó és mozdulatlan teremtményt magában foglal; sva-tanau—testedben; niśā-ante—a pusztítás idején; yathā-avakāśam—menedék a testedben, minden nehézség nélkül; puruṣaḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; paraḥ—transzcendentális; bhavān—Te, Uram; bibharti—tartod; saḥ—Ő (az Istenség Legfelsőbb Személyisége); ayam—ez a forma; mama—enyém; garbha-gaḥ—a méhembe jött; abhūt—úgy történt; aho—ó, jaj; nṛ-lokasya—az élőlények lakta anyagi világban; viḍambanam—lehetetlen rá gondolni; hi—valójában; tat—az (a fajta felfogás).
FORDÍTÁS
A pusztulás idején a kozmosz, amely minden mozgó és mozdulatlan teremtményt magában foglal, teljes egészében transzcendentális testedbe merül, és minden nehézség nélkül ott marad. Most azonban ez a transzcendentális test megszületett a méhemből. Az emberek nem fogják elhinni, és nevetni fognak rajtam.
MAGYARÁZAT
A Caitanya-caritāmṛta elmagyarázza, hogy az Istenség Személyisége szerető szolgálata kétféle lehet: aiśvarya-pūrṇa, pompával teljes, valamint aiśvarya-śīthila, pompától mentes. Az igaz istenszeretet az aiśvarya-śīthilánál kezdődik, s egyedül a tiszta szereteten alapszik.
- premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena
- santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti
- yaṁ śyāmasundaram acintya-guṇa-svarūpaṁ
- govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi
- (Brahma-saṁhitā 5.38)
A tiszta bhakták, akiknek szemét a premā, a szeretet írja fedi, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét Śyāmasundaraként, Muralīdharaként szeretnék látni, aki fuvolát lóbál két kezében. Ez az a forma, amelyet Vṛndāvana lakói láthatnak, akik mind, mint Śyāmasundarát szeretik az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, és nem, mint az Úr Viṣṇut, Nārāyaṇát, akit a Vaikuṇṭhán imádnak, ahol a bhakták a gazdagságát csodálják. Noha Devakī nem áll a Vṛndāvana-szinten, közel áll hozzá. A Vṛndāvana-szinten Kṛṣṇa anyja Yaśodā anya, a Mathurā- és Dvārakā-szinten pedig Devakī. Mathurāban és Dvārakāban az Úr iránti szeretet fenségének elismerésével keveredik, Vṛndāvanában azonban nem nyilvánul meg az Istenség Legfelsőbb Személyisége fensége.
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerető szolgálatának öt szintje van: śānta, dāsya, sakhya, vātsalya és mādhurya. Devakī a vātsalya szinten áll. Örök fiával, Kṛṣṇával a szeretetnek ezen a szintjén akart bánni, ezért azt akarta, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége vonja vissza fenséges Viṣṇu-formáját. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura e vershez fűzött magyarázatában nagyon érthetően megvilágítja ezt a tényt.
A bhakti, a bhagavān és a bhakta nem tartoznak az anyagi világhoz. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 14.26) erősíti meg:
- māṁ ca yo ’vyabhicāreṇa
- bhakti-yogena sevate
- sa guṇān samatītyaitān
- brahma-bhūyāya kalpate
„Aki a teljes odaadó szolgálatba merül, és nem esik vissza semmilyen körülmények között, az egyszeriben túllép az anyagi természet kötőerőin, s így a Brahman síkjára emelkedik.” Attól kezdve, hogy valaki a bhakti tetteit végzi, a transzcendentális síkon helyezkedik el. Vasudeva és Devakī tehát a tökéletesen tiszta odaadás állapotában fölötte állnak ennek az anyagi világnak, és az anyagi félelem nincs hatással rájuk. A transzcendentális világban azonban a tiszta odaadás miatt létezik egy félelemhez hasonló felfogás, amelyet az erős szeretet hoz létre.
Ahogyan a Bhagavad-gītā elmondja (bhaktyā mām abhijānāti yāvān yaś cāsmi tattvataḥ), s ahogy a Śrīmad-Bhāgavatam is megerősíti (bhaktyāham ekayā grāhyaḥ), bhakti nélkül nem lehet megérteni az Úr lelki helyzetét. A bhaktinak három szintjéről beszélhetünk, melyeket guṇī-bhūtának, pradhānī-bhūtának és kevalának neveznek. E szinteknek megfelelően három felosztás van, melyeknek neve jñāna, jñānamayī és rati vagy premā, azaz egyszerű tudás, tudással keveredő szeretet és tiszta szeretet. Az egyszerű tudással az ember a változatosságot nélkülöző transzcendentális gyönyört tapasztalhatja. Ezt az érzékelést māna-bhūtinak hívják. Amikor valaki eljut a jñānamayī szintre, az Istenség Személyisége transzcendentális fenségét valósítja meg. Amikor azonban eléri a tiszta szeretetet, az Úr transzcendentális formáját Úr Kṛṣṇaként vagy Úr Rāmaként valósítja meg. Ez az, amire szükség van. Különösen a mādhurya-rasában az ember ragaszkodni kezd az Istenség Személyiségéhez (śrī-vigraha-niṣṭha-rūpādi), s ekkor az Úr és a bhakta között transzcendentális viszony kezdődik el.
Annak a különleges jelentőségét, hogy Kṛṣṇa Vrajabhūmiban, Vṛndāvanában fuvolát tart a kezében, a mādhurī . . . virājate szavak fejezik ki. Az Úrnak ez a formája, aki fuvolát fog a kezében, végtelenül vonzó, s aki a legtökéletesebben vonzódik Hozzá, az Śrīmatī Rādhārāṇī, Rādhikā, akinek rendkívüli boldogság élvezetében van része Kṛṣṇa társaságában. Vannak emberek, akik nem tudják megérteni, miért nem említi a Śrīmad-Bhāgavatam Rādhikā nevét. Valójában azonban Rādhikāt az ārādhana szóból érthetjük meg, ami arra utal, hogy Ő a legmagasabb rendű szerelmi kedvteléseket élvezi Kṛṣṇával.
Devakī nem akarta, hogy kigúnyolják, amiért Viṣṇut hozta a világra, ezért azt szerette volna, hogy a kétkarú Kṛṣṇa legyen ott. Így hát megkérte az Urat, változtassa meg alakját.